Miből van az üvegplafon? – A nőket érő sztereotípiák és elvárások a munka világában

Páran talán úgy érzik, hogy a nemek közötti egyenlőségért vívott küzdelem az egyenjogúság kiharcolásával véget is ért, holott a jogi egyenlőtlenségek felszámolásával korántsem értük el a teljes nemi egyenlőséget. Úgy tűnik, a jelenlegi tendenciát tartva még legalább 255 évet kell várnunk, mire a nők és a férfiak közötti bérszakadék megszűnik. Emellett, a nők még mindig jelentősen alulreprezentáltak a felsővezetői pozíciókban, annak ellenére, hogy magasabban képzettek. Cikkünkben körbejárjuk a munkával kapcsolatos női nemi szerepeket és az ezeket övező uralkodó sztereotípiákat.

A nemek közötti egyenlőségről szóló diskurzusoknak egyik sarkalatos pontja a férfiak és a nők közti bérkülönbség. A KSH 2021. decemberi adatai szerint a teljes munkaidőben dolgozó férfiak bruttó átlagkeresete 467 700, míg a nők esetében 392 200 forint volt. Ez azt mutatja, hogy a férfiak átlagkeresete több mint 19%-kal magasabb a nőkénél.

Ezt a különbséget évről évre kimutatják, és érdekes módon a magas iskolai végzettségűek között ez a differencia egyre inkább nő. Ez a jelenség az úgynevezett „üvegplafon” egyik megnyilvánulásaként is értelmezhető. Az üvegplafon azoknak az informális akadályoknak a metaforája, amelyek megakadályozzák a nőket a munkahelyi előléptetésben, fizetésemelésben, vagy további fejlődési lehetőségekben a karrierjük során. Ez tehát azt jelenti, hogy

a munkájukban egyébként tökéletesen szakképzett nők előmenetele bizonyos láthatatlan akadályokba ütközik, és emiatt nem tudnak egy adott szint fölé kerülni a szervezeti ranglétrán.

Ezzel szemben a „ragadós padló” a nemi szegregáció horizontális példája. Eszerint a nők – a társadalmi nyomásnak engedve – jellemzően olyan munkahelyeket választanak, amelyek a nőiesnek vélt családanya szereppel összeegyeztethetők. Az ilyen munkák társadalmilag általában kevésbé megbecsültek, ráadásul kevesebb juttatás jár értük, és alacsony mobilitás jellemzi őket. A két példa jól mutatja a nők körülményes helyzetét a munka világában: azok, akik valahogyan mégis képesek elrugaszkodni a „ragadós padló”-tól, beleütköznek az „üvegplafonba”.

A női teljesítmény megítélése

Az előbb bemutatott jelenségek pszichológiai magyarázatára többek között a nemi sztereotípiák feltérképezése révén kaphatunk a választ. A Goldberg paradigma nevű kísérletben a résztvevő diákokat két csoportra osztották, és azt a feladatot kapták, hogy különböző esszéket értékeljenek. A két csoport ugyanazt az esszét kapta elbírálásra. Az egyetlen különbség az volt, hogy míg az egyik csoport úgy tudta, hogy az esszének női szerzője van, a másik csoport azt hitte, hogy férfi írta a dolgozatot. Az eredmények azt mutatták, hogy

a nőknek tulajdonított munkákat mind a nők, mind a férfiak rosszabbnak értékelték, mint azokat, amelyeken férfi szerző szerepelt.

Ez az eredmény azért is különösen érdekes, mert a nőkkel szembeni sztereotípia, miszerint ők alulteljesítenek a férfiakhoz képest, ugyanolyan erősen él a nőkben, mint a férfi társaikban. Ezt a jelenséget az érintettek oldaláról is megvizsgálták, mert kíváncsiak voltak, hogy mit gondolnak a részvevők a saját eredményeikről. A kísérletek arra mutattak rá, hogy a férfiak túl-, a nők viszont alulbecsülik a saját eredményeieket a valós teljesítményeikhez képest.

Ehhez kapcsolódik az a kutatási eredmény is, ami szerint a nők hajlamosabbak az imposztorszindrómára. Ez az a jelenség, amely során az illető úgy érzi, hogy egész életében egy hazug szerepét játssza, aki ugyan sorra éri el a sikereket, mégis állandóan attól fél, hogy egyszer kiderül, hogy ő valójában semmihez sem ért.

Ezek az eredmények részben magyarázatul szolgálhatnak az üvegplafon jelenségre és a nemek közötti bérkülönbségekre is, hiszen a nagyobb önbizalommal rendelkező férfiak bátrabban mernek a főnökük elé állni fizetésemelésért vagy előléptetésért, jobban bíznak a saját képességeikben. Sőt, már az elvárt fizetés megjelölésekor is hajlamosabbak nagyobb összeget mondani, mint a nők, holott valós szaktudás és tapasztalat terén nem különböznek egymástól.

A nő mint vezető

Egy 2017-ben végzett, sztereotípiákat vizsgáló magyar kutatásban arra voltak kíváncsiak a kísérletvezetők, hogy mit gondolnak az emberek a saját vállalkozást menedzselő nőkről. A válaszok ismertetése előtt akár mi magunk is elgondolkodhatunk, hogy hogyan felelnénk a következő kérdésekre. “Mit gondolunk egy autókereskedést vezető nőről? Mi jut eszünkbe egy női vezetőről, aki fiatal, szingli vagy gyerekes anyuka?”

A kutatás eredményeként a következő vélekedések kerültek feltárásra. Azoknak a nőknek, akik egy férfiak által dominált területen vállalkoznak, és úgynevezett férfias tulajdonságokkal (például kockázatvállalók, racionálisak, képesek az önérdek-érvényesítésre) bírnak, elsősorban a nőiességük kérdőjeleződik meg. Ha viszont nőies jegyeket hordoznak, akkor a vezetői alkalmasságukat vitatják el.

Emiatt a nők férfias viselkedéssel igyekeznek leplezni a nőies tulajdonságaikat, és megkérdőjelezhetetlen szakértelemmel igyekeznek felvértezni magukat, hogy komolyan vegyék őket. Ám ezzel a tudásukkal nem büszkélkedhetnek, mert az már ellenszenves lenne a külvilág szemében.

A közvélemény szerint a fiatal női vezetők labilisak, tapasztalatlanok és könnyen átverhetőek. Ha emellé még szinglik is, akkor biztosan valami baj van velük. Ha párkapcsolatban élnek, akkor úgyis nemsokára szülnek, és otthagyják a munkájukat. A kisgyermekes anyukáktól pedig kifejezetten ellenszenves, ha ambiciózusak, hiszen előtérbe helyezik a gyermeküket, ami miatt kialvatlanok is. Az a legjobb, ha inkább otthon maradnak a gyerekkel. A szép nőknek egy saját vállalkozás indítása pedig csak alibi lehet, úgyis biztos a pasijuk/férjük tartja el, mert ők nem értenek semmihez. Ezekből a mondatokból jól kirajzolódik, hogy az uralkodó közhangulat meglehetősen barátságtalan a női vezetőkkel szemben.

A társadalmi elvárások béklyójában

A hagyományos nemi szerepek és az ezzel összefüggő karrierválasztások többek között a szocializáció és az azokat tükröző, illetve újratermelő médiatartalmak eredménye. A szocializációnk során ezeket a nemi sztereotípiákat olyannyira belsővé tesszük, hogy azok önbeteljesítő jóslatként képesek működni.

Aki ezektől a hagyományos nemi szerepektől mégis eltér, azt a társadalom kirekesztéssel és/vagy megvetéssel bünteti. Gondoljunk csak bele, milyen megaláztatás vár arra a nőre, aki például bölcsődébe adja gyermekét, vagy éppen nem is vállal gyereket, mert a karrierjét helyezi első helyre. Láthatjuk, hogy a társadalmi elvárások a nőkkel szemben jóval merevebbek, mint a férfiakkal. Éppen ezért a nők kevésbé merik kockáztatni az elvárásoktól való elhajlást az esetleges siker érdekében. Mindez magyarázatként szolgálhat a “ragadós padló” jelenségére is.

A nőkkel kapcsolatos előítéletek felszámolására többféle feminista irányzat és kezdeményezés született azzal a közös céllal, hogy a biológiai nem ne befolyásolja a társadalmi szerepeket. Ezen elképzelés szerint mindkét nemnek meg kell adni a lehetőséget, hogy a neki tetsző szerepeket és szakmákat szabadon választhassa. Jelen esetben a „szabadon” szót nem a jogi értelemben használjuk.

Szabadon választani itt sokkal inkább azt jelenti, hogy valaki társadalmi megkötésektől és elvárásoktól mentesen dönthet. A legfrissebb hazai kutatások szerencsére azt mutatják, hogy hazánkban is kezd átalakulni a nőkkel kapcsolatos szerepfelfogás. Egyre többen vélekednek úgy, miszerint a nők szerepe már nem csupán a háztartás vezetése és a gyermekek nevelése, hanem ők is szabadon építhetik a karrierjüket.

Láthattuk, hogy a társadalmi elvárások milyen nagy terhet raknak a nők vállára. Ezek az elvárások ugyan megváltoztathatók, de az lassú folyamat, és csupán az egyéni akciók nem vezetnek sikerre. Ám a nők érvényesülésének másik erős gátja sokszor saját félelmeik és alacsony önbecsülésük, amin lehet és érdemes is dolgoznia minden nőnek.