Miért hazudunk? – Az etikátlan viselkedés pszichológiája

Az emberek szinte napi rendszerességgel követnek el kisebb-nagyobb kihágásokat, amikor például bliccelnek a buszon. Ezek az etikai vétségek szinte fel sem ébresztik a bűntudatunkat, annyira ártalmatlannak tűnnek, miközben a sok ki nem fizetett buszjegy milliós veszteséget jelent a busztársaságoknak. Vajon miért csinálnak a jó emberek néha mégis rossz dolgokat? Cikkünkből többek között kiderül, hogy milyen összefüggés van a napszemüveg és az etikátlan viselkedés között, és milyen helyzetekben vagyunk hajlamosabbak inkább a vállunkon ücsörgő kisördögre hallgatni.

Képzeljük el, hogy épp a városban sétálunk, amikor megpillantunk a földön egy borítékot, tele húszezresekkel. Egy kicsivel távolabb az utcán egy alakot látunk, amint a zsebeit kutatja nagy hévvel, mintha keresne valamit. Vajon mi mit tennénk ebben a helyzetben: zsebre tennénk a pénzt, megkérdeznénk a férfit, hogy mit keres vagy esetleg leadnánk a borítékot a rendőrségen? A klasszikus közgazdaságtani elméletek szerint akkor választjuk a szabályszegést – legyen az morális vagy etikai –, ha az azzal járó potenciális jutalom nagyobb, mint az esetleges negatív következmény. A pszichológiai kutatások ezt azzal egészítették ki, hogy a következmények mérlegelésekor a magunkról alkotott pozitív énképünk is kockán forog. De vajon a puszta „költség-haszon” elemzés mellett mik befolyásolják a döntésünket egy ilyen helyzetben? Ebben a cikkünkben összegyűjtöttünk pár érdekes, olykor megdöbbentő tényezőt, amik hatással lehetnek a viselkedésünkre, amikor egy morális dilemmával találjuk szembe magunkat.

Az utolsó lehetőség hatása

Képzeljük el, hogy egy vizsgán vagyunk. A tanár csendben ül az asztalnál, és, úgy tűnik, mintha nem venné véresen komolyan felügyeletet. Mi a feladatlap fölött görnyedünk, de van pár kérdés, amelyekre sehogy se jut eszünkbe a válasz, és tudjuk, hogy csak egy karnyújtásnyira lenne a jegyzetünk. Vajon mikor valószínűbb, hogy engedünk a kísértésnek és belenézünk a füzetünkbe: a vizsga kezdetén, a vége felé, vagy épp ugyanakkora valószínűséggel csalunk végig? A csalási hajlandóságot vizsgáló kutatások azt találták, hogy emberek nagyobb valószínűséggel hazudnak, csalnak, amikor az az utolsó lehetőségük az előny megszerzésére – tehát egy vizsgahelyzetben inkább a vége felé – , szemben azzal, amikor még bőven lenne alkalmuk a szabályszegésre. A lehetőségek szűkössége – ahogy telik az idő a vizsgán – vonzóbbá teszi számunkra az egyetlen fennmaradó alkalmat a csalásra. Ekkor már

nemcsak a haszon és a pozitív énkép között mérlegelünk, hanem a bűntudat és a megbánás között is.

Ha nem etikusan viselkedünk, az bűntudatot ébreszt, de ha kihagyunk egy lehetőséget, azt később megbánhatjuk. Ilyenkor gyakran tesszük fel a kérdést magunkban: „Vajon az fájna jobban, ha csalok a jutalom érdekében, vagy az, ha elszalasztok egy ilyen lehetőséget?” A kutatási eredmények szerint egy sorozatosan felbukkanó morális dilemma mérlegének nyelve az utolsó alkalomkor nagyobb valószínűséggel a csalás felé fog billenni.

A kreativitás lehetséges árnyoldala

A kreativitás kulcsfontosságú tényezője a gazdasági növekedésnek és a versenyképesség fokozásának. Éppen ezért sok vállalkozás kifejezetten kreatív személyiségeket keres a csapatába. Azonban a fantáziadús gondolkodás nem csupán az innováció táptalaja, de friss kutatások szerint az etikátlan viselkedésé is. Ugyanis, a kreatív alkalmazottak nagyobb valószínűséggel gondolkodnak a sémákon túlmutató („out of the box”) összefüggésekben, beleértve az etikai vonatkozásokat is. Emellett az ötletgazdag gondolkodásmód segíti az egyén azon képességét is, hogy kimagyarázza az adott viselkedését. Az ilyen kreatív elmék mottója a „megoldjuk okosba” kifejezés. Nem véletlenül használjuk a „kreatív könyvelés” kifejezést sem, ami ugyan a számviteli elveket nem sérti, de morálisan mindenképp megkérdőjelezhető. Hogy miért jár gyakran együtt a kreativitás és a tisztességtelen viselkedés, azt

a szabályoktól való kötetlenség érzése magyarázhatja, ugyanis ez egyszerre jellemzi a fantáziadús embereket és a szabályszegőket is.

Kiváltságosság érzése

Az éppen aktuális versenyhelyzet befolyásoló tényezők mellet általában kevesebb szó esik arról, hogy mi történik a versenyzőkben a megmérettetések után. Az ezzel foglalkozó vizsgálatok arra az érdekes megállapításra jutottak, hogy azok a résztvevők, akik egy korábbi játék nyertesei voltak, egy rákövetkező feladatban többet csaltak, mint azok, akik korábban veszítettek. A kutatók ezt azzal magyarázták, hogy a játékból korábban győztesként kikerülők később jogosultságot éreztek a ’nyertes’ pozíciójukra. Az etikátlan viselkedésüket pedig egyszerűen azzal igazolták, hogy „nekik ez jár”.

A társadalmi státusz viselkedésre gyakorolt hatása is ezt a jelenséget támasztja alá. Egy fontos tényező, amely elválasztja a felsőbb osztályok tagjait az alsóbb osztályok tagjaitól, hogy az egyének milyen mértékben nyerték meg az életükben felmerülő (valós és vélt) versenyeket. Kutatások szerint a magas társadalmi státusz növeli a jogosultság érzését, ez viszont csökkentheti a proszociális viselkedést, ugyanis

a sok múltbéli győzelem a tisztességtelen viselkedésre hajlamosíthat.

Valószínűleg mindannyian hallottunk már olyan munkahelyi történetekről, ahol a törtető kolléga más tollával ékeskedik, és olyan sikerek után aratja le a babérokat, amelyek nem is neki köszönhetőek. Az ilyen viselkedésre magyarázat lehet, hogy az illető a korábbi sikerélményeiből táplálkozva előjogának tartja, hogy a nyertes szerepét a főnöke és maga előtt is – ha kell, bármi áron – megtartsa.

Környezeti hatások

Meglepő módon minél fényűzőbb egy környezet, annál inkább elfogadhatónak tartjuk a szabályszegést. Ennek magyarázata, hogy a gazdagság látványa egyenlőtlenség érzését keltheti az emberben, ami irigységhez vezet, onnan pedig egyenes út vezet az etikátlan viselkedésig. Ilyenkor sokszor azzal igazoljuk a tetteinket, hogy aki gazdag, annak úgysem árt, ha egy kisebb anyagi kárt okozunk. Elgondolkodtató lehet ez az eredmény olyan munkahelyeken például, ahol a munkavállalók teljesítményalapon kapják a fizetésüket, és önbevallás útján nyilatkoznak erről. Az alkalmazottaknak ugyanis érdekük fűződik ahhoz, hogy felnagyítsák az elvégzett munka mennyiségét, és a fényűző iroda látványa felerősítheti ezt az érzést.

Egy érdekes kísérletből az is kiderült, hogy a szoba fényének tompításával szintén fokozható az etikátlan viselkedés, ugyanis a fény elhalványulása a rejtőzködés érzését kelti. Ez az illuzórikus anonimitás azért hajtja a vizet az etikátlan viselkedés malmára, mert így csökken a lebukás veszélye, és ezért a következményektől is kevésbé tartunk. Egy másik kísérlet során pedig azt találták, hogy még egy annyira hétköznapi dolog, mint a napszemüveg viselése is növeli etikátlan döntések számát, mert úgy érezhetjük, minta elbújtunk volna a lencsék mögé.

Mennyire csúszós a lejtő?

Egy-egy etikai kihágás önmagában még nem jellemromboló, viszont idővel torzíthatja az értékrendünket. Érdekes módon, miközben az elhárító mechanizmusaink éppen a pszichológiai jóllétünkért munkálkodnak, közben mégis az etikai szabályszegések kezére játszanak. Ha etikátlanul viselkedünk, meg kell küzdenünk egy a belső feszültséggel, amit az okozott, hogy olyan döntést hoztunk, ami a belső értékeinknek ellentmond. Ezt nevezik kognitív disszonanciának. Szerencsére, ennek jól bevált gyógymódja az ún. racionalizáció, ami feloldja ezt a feszültséget. Mondhatjuk például, hogy csak azért túloztunk az önéletrajzunkban, mert ez csupán a felvételig érdekes, utána a munkahelyen úgyis megtanulunk mindent, ami szükséges. Az etikátlan viselkedéshez vezető út önigazolással van kikövezve. Ezek az önigazoló kijelentések azért értékesek, mert

lehetővé teszik az ember számára, hogy valamilyen jutalom fejében például hazudjon, és közben mégis fenntarthassa az őszinte énképet.

Éppen ezért viszont, a soron következő etikátlan döntésünket mindig könnyebb lesz meghozni, mint az azt megelőzőt, hiszen már van egy „receptünk” annak kimagyarázására, és így az erkölcstelen döntés okozta feszültség egyre gyengébb lesz, ez pedig erodálja a jellemünket.

Hogyan lehet növelni a becsületességet?

Jó hír, hogy ez az erózió nem szükségszerűen következik be, ám vissza is lehet fordítani, vagy éppen megelőzni. Egyrészt, a fent említett faktorok „fordítottjával” csökkenthetjük a nem etikátlan cselekedetek előfordulását. Másrészt, vannak olyan vizsgált tényezők, amik kifejezetten a becsületességet fokozzák. Különös módon például, azok az emberek, akik egy bizonyos dokumentumot – például egy vizsgalapot, biztosítást – annak kitöltése előtt írnak alá, becsületesebbek, mint azok, akik a nyilatkozatuk végén szignóznak. Ilyenkor, a kitöltés előtti aláírásunkkal úgy érezhetjük, mintha saját magunknak bizalmat szavaztunk volna, és emiatt jobban fogunk ragaszkodni az elveinkhez. Ha kitöltés után írunk alá, azzal teret engedünk az utólagos önigazolásoknak. Hasonló hatás érhető el úgy, ha a döntéshozatalkor tükörbe nézünk, ugyanis bizonyítottan nehezebb meghozni egy etikátlan döntést, ha közben saját magunkkal kell szembenézni. A kulcs mindkét esetben az „én” előtérbe helyezése a tudatosabb döntéshozatal érdekében. Az önigazolás csapdájából pedig csak úgy tudunk kiszabadulni, ha beismerjük, hogy mit tettünk, elismerjük, hogy amit tettünk, helytelen volt, és nem próbáljuk meg igazolni a tetteinket. Ez persze rövid távon azzal jár, hogy rosszul érezzük magunkat, hosszú távon viszont így őrizhető meg az erős jellem.