A sírás az emberi lét egyik legtermészetesebb velejárója. Gyakorlatilag életünk első percétől fogva képesek vagyunk rá. Gyermekként elsősorban akkor sírunk csak, ha valami miatt nem érezzük jól magunkat. Így adjuk a világ tudtára, hogy baj van. Később aztán bonyolódik a helyzet. Olykor még akkor sem sírunk, ha komolyabb trauma ér bennünket, olykor pedig még örömünkben is zokogni tudunk. De vajon miért? Miért szöknek néha könnyek a szemünkbe? Mi haszna van a sírásnak?

Talán mindenki tudja, hogy mi az a sírás. Lényegében a könnytermelődés fokozódása valamilyen emocionális hatásra. Milyen érzelem válthatja ki? Nos, gyakorlatilag bármi, ami (akár pozitív, akár negatív irányban) elég erős ahhoz, hogy bennünket felkavarjon. Ez már csak azért is fontos, mert a sírás rendszerint megkönnyebbülést hoz. Annak folyamán ugyanis jelentősen csökken a túlzott mértékű feszültség, szomorúság vagy épp izgalom, így az emberek általában sokkal jobban érzik magukat utána. Ha tehát a körülmények nem gátolják, akkor semmiképp sem érdemes visszatartanunk könnyeinket, hiszen

a sírás katartikus erejű és megküzdés értékű.

Ráadásul három fajtája is van. Az első és egyben legalapvetőbb az úgynevezett reflexes sírás, amely egy irritáló fizikai inger (például füst vagy por) által kiváltott, teljesen akaratlan könnyezés. A második az úgynevezett fiziológiai sírás, amely egy főleg kisgyermekeknél jelentkező, valamilyen testi hiányállapot (például éhség) következtében jelentkező sírás. A harmadik pedig az úgynevezett emocionális sírás, amely valamiféle érzelmi okból (például gyász miatt) bekövetkező, többnyire akaratlagos sírás. Ez utóbbi talán a legérdekesebb mind közül, mivel efféle sírás csak és kizárólag az emberekre jellemző!

Érzelmi okokból csak az emberek képesek sírni.

Miért is sírunk hát?

Az emocionális sírás tudományos magyarázatára vonatkozó elméletek meglehetősen sokszínűek. A középkorban még úgy okoskodtak, hogy a sírás közbeni könnyezés szó szerint megszabadít bennünket a bánatot és fájdalmat okozó testnedvektől. Régen ilyen vegyületnek tekintették a latinul „melan cholénak” nevezett fekete epét. Ebből a régies felfogásból ered a „melankólia” kifejezés. Freud és a mélylélektan képviselői ehhez képest úgy vélték, hogy a pszichében felgyülemlett, ám megoldatlanul maradt feszültségek egy kritikus pont elérése után mind sírás (vagy hisztérikus nevetés) formájában törnek elő belőlünk – akárcsak a gőz egy túlhevült gépezetből.

Ez a két magyarázat természetesen igencsak idejétmúltnak számít már az emberi elme és viselkedés tudományában. A biológiai pszichológia éppen ezért ma azon az állásponton van, hogy a sírásnak nincs különösebb jelentősége – egyfajta mechanikai védekezés csupán. Eszerint ugyanis a sírás közben jelentkező könnyezés és fokozódó nyálkatermelés természetes védelmet biztosít számunkra a szemek és a légutak kiszáradása ellen. Ezt a feltételezést azonban megkérdőjelezi annak ténye, hogy könnyezés különösebb légzésváltozás nélkül (például filmnézés közben) is létrejöhet, valamint hogy heves légzés úgyszintén előfordulhat mindenféle könnyezés nélkül (például futáskor).

A sírás több egyszerű biológiai védekezésnél.

Az evolúciós pszichológia nézőpontja ennél talán közelebb visz az igazsághoz. Az ugyanis azt mondja, hogy a sírás – a látványosságánál fogva – egyfajta figyelemfelkeltésnek számít az emberek körében az együttérzés és a segítségnyújtás kiváltása céljából. Eszerint tehát a könnyeknek alapvető kommunikációs szerepük van a túlélésben (akárcsak a különféle arckifejezéseknek). Ez ellen az elképzelés ellen szól azonban az, hogy sokan inkább egyedül sírnak, valamint hogy egyesek (elsősorban a férfiak) sírására mások jelenléte kifejezetten gátlóan hat. Elképzelhető persze, hogy alapvető evolúciós reakcióinknak valójában csak társadalmunk kulturális konvenciói szabnak határt.

Mivel a pszchioanalitikus, a biológiai és az evolúciós megközelítés magyarázata sem teljesen kielégítő, a legjobb talán annyiban maradnunk, hogy a sírás lényege az érzelemszabályozás. Egy olyan testileg és lelkileg is megmozgató reakcióról beszélhetünk tehát, amely egyrészt a krónikusan felgyülemlett feszültségek, másrészt pedig az aktuálisan túlfokozott érzelmek levezetésére szolgál, így a sírás rövid és hosszú távon is fontos szerepet játszik pszichoszomatikus homeosztázisunk szempontjából. Talán intuitíve is érezzük, hogy a könnyek következetes visszatartása egyszerre kellemetlen és egészségtelen az egyén számára.

Ahogy a gyerekek, úgy a felnőttek körében is gyanús a sírás hiánya.

További érdekességek a sírásról

  • Habár a férfiak nem igazán tudnak különbséget tenni a női könny és a fiziológiás sóoldat között, az előbbiek mégis hatékonyan képes csökkenteni a szexuális vágyakat bennük. Éppen ezért könnyek hatására a férfiaknak aszexuálisabb a párjukkal kapcsolatos attitűdjük, alacsonyabb a tesztoszteronszintjük és kisebb a szexuális agyműködésük is.

  • A nők négyszer-hétszer annyit sírnak, mint a férfiak. A nevelés tudniillik figyelmességgel és odafordulással erősíti meg a sírást a lányok körében, ugyanakkor szigorúan bünteti a nyílt dühkitöréseket. A fiúknál ehhez képest fordítottan alakul a helyzet.

  • A sírási gyakoriság az idő múlásával mindkét nemnél fokozatosan csökken. A lányok körülbelül tizenhat, míg a fiúk nagyjából tizenegy éves koruktól kezdve sírnak kevesebbet. A serdülőkor elérése után már nem csökken tovább a sírási gyakoriság.

  • Egyes felmérések szerint a nők menstruáció előtt ötször, menszesz alatt pedig négyszer gyakrabban sírnak, mint máskor. A fogamzásgátló tabletták szedése ugyanakkor nem befolyásolja a sírékonyságot.

  • A nőkből elsősorban az interperszonális konfliktusok, míg a férfiakból pedig inkább az olvasmányokon és a tömegkommunikációs eszközökön keresztül közvetített ingerek váltanak ki sírást.

  • Az emberek az esti órákban rendszerint többet sírnak, mint a nappaliakban.

Végül, de nem utolsó sorban fontos megjegyeznünk, hogy bármennyire is korlátozza vagy épp tiltja társadalmunk/kultúránk a sírás aktusát, a megfelelő helyen és a megfelelő időben nyugodtan szabadjára engedhetjük azt. Az ugyanis, hogy emocionális okokból is képesek vagyunk sírni, egy különleges emberi adottság. Az pedig, hogy olykor hajlandóak is vagyunk rá, nos, nem evolúciós gyengeséget, hanem pszichés érettséget jelent.

 

Felhasznált szakirodalom: Dúll A., & Varga K. (1993) Általános pszichológiai gyakorlatok II. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó.