Néhányszor egészen megdöbbentő, milyen divatirányzatok terjednek el, így nem csoda, ha a tervezők legújabb ötleteit, vagy az utcai viseleteket látva a szemünket forgatva kérdezzük: ez mégis hogy jöhetett divatba? A válaszhoz pedig több köze van a pszichológiának, mint gondolnánk.

Mindenki számára ismerős lehet a mondás, hogy „utánozás majom szokás”, mely magában őrzi az egyik legalapvetőbb evolúciós stratégiánkat arra, hogy saját előrejutásunkat, társaságban elfoglalt domináns helyzetünket biztosítsuk: azokat utánozzuk, akik társas kapcsolataikban, társadalmi státuszukban a legsikeresebbek. Vagy, ahogy a pávákat irigylő szarka mondja a mesében, „aki ilyen szép, biztos boldog is”, és a történet folytatásában ő is pávatollakat ragaszt magára a boldogság és elismertség reményében.

Simmel szerint – aki először vizsgálta tudományosan a divat terjedését – a divat „tisztán társadalmi, vagy egyúttal formálisan pszichológiai igények terméke”, mely utánzáson alapul.

Szerinte a divatkövetés kettős pszichológiai igényt elégít ki:

egyrészt a társadalmi alkalmazkodás, valahova tartozás igényét, másrészt pedig a kiemelkedés, alsóbb társadalmi osztályoktól való elkülönülés igényét.

Utóbbiból, és nem holmi szépérzékből következik, hogy a divat mindig változik, ugyanis amint egy viselet elterjed, az elkülönülés érdekében mindig újjal kell előjönni. Bourdieu fogalmazta meg, hogy a divat ezáltal fontos szerepet játszik a társadalmi osztályok közti különbségek fenntartásában.

Az utánzásból következik az is, hogy sokszor nem az lesz divatos, ami szép is, hanem néha egészen más okok állnak a háttérben. A középkorban egyszerű magyarázata volt némelyik, mára érthetetlen divatirányzat elterjedésének: az uralkodók gyakran valamilyen testi fogyatékosságukat akarták az öltözködésükkel elleplezni. Mivel nagy befolyással rendelkeztek, így kinevetés helyett az utánzás céltáblájává váltak, és például így jött divatba egy kopaszodó főúrnak köszönhetően a paróka viselése, vagy a csőrös cipő, mely Plantagenet Henrik, angol király lábbütykére készült. Az egyre hosszabb uszályok, egyre magasabbra tupírozott, gyakran már botokkal támasztott rizsporos parókák, és a viselhetetlen, óriási kalapköltemények mind abból a szándékból születtek meg, hogy a különböző főurak és asszonyságok egymást túllicitálják. Bizarr, ugye? Ám ma sincs ez nagyon másként.

A magasra púpozott parókákat és alsószoknyákat ugyan kiváltották a státusszimbólumok, de az üzenetük ugyanaz: jobbnak, különbnek lenni másoknál.

Bár a királyok és királynők továbbra is az utánzás fő alanyai közé tartoznak – amit például Kate Middleton visel, azt azonnal elkapkodják a boltokból –, napjaink demokratikus társadalmaiban rajtuk kívül az „influencerek” – híres énekesek, színészek, celebek, bloggerek, Instagram-sztárok – vannak a legnagyobb befolyással arra, hogy mit tekintünk divatnak. Influencer nemcsak globális szinten lehet valaki, hanem gyakran láthatunk rá példát helyi közösségekben, például iskolákban: a „menő csaj” vagy „menő srác” stílusa követendővé válhat, és akik hasonló népszerűségre törekszenek, őket fogják utánozni. Influencernek lenni tehát egyfajta társadalmi sikerességet jelent, legyen az népszerűség, rang, vagy az internetes társadalomban a lájkok és követők száma.

Ma már nem kell királyi családba születni, a kellő szociális és anyagi erőforrások birtokában bárki felemelkedhet „divatdiktárorrá” valamelyik online közösségi platform segítségével.

Csak a divat szerepe maradt, ami volt: elkülönülni bizonyos csoportoktól, és összetartozni más csoportokkal.

Ne keverjük tehát össze a divatot a saját szépérzékünkkel, de még azzal se, hogy mi lenne praktikus – ha látsz valahol egy értelmezhetetlen ruhadarabot, biztos lehetsz benne, hogy valahol, valamikor az Instagram egyik celebje sok lájkot kapott rá, vagy valamelyik tervező meggyőzött egy kevesebb önálló stílusérzékkel rendelkező sztárt, hogy ez majd jó lesz arra, hogy kitűnjön a tömegből.

 

Felhasznált szakirodalom:

Barthes, Roland (1999): A divat, mint rendszer. Helikon Kiadó, Budapest

Simmel, George (1973): A divat. In: Válogatott társadalomelméleti tanulmányok, Gondolat, Budapest

Wessely Anna (2003): Előszó: A kultúra szociológiai tanulmányozása. In: A kultúra szociológiája. Szerk: Wessely Anna. Budapest, Osiris Kiadó Láthatatlan kollégium, 7-27.