Mikor értjük jól a másikat?

Rengetegszer, amikor egymással beszélgetünk, valójában nem a másik van a figyelmünk fókuszában, hanem a saját érzéseink és gondolataink, így nem azt halljuk és értjük, amit ő mondani akar, hanem a saját, gyakran téves következtetéseink alapján értelmezzük a hallottakat.

Ha a másik meghallgatása során nem belőle, hanem magunkból indulunk ki, az számos félreértés és konfliktus forrása lehet. A legtöbb ember számára a mindennapokban ez teljesen automatikus működésmód: amikor a másik mond nekünk valamit, azt egyből a saját egónk alapján fordítjuk le, azaz milyen hatással van rám, mit mond a kapcsolatunkról, mit akar tőlem, fenyegető-e, rátapint-e valamilyen sérülékeny pontomra – eközben pedig épp a lényeg veszik el, az, hogy a másik eredetileg mit akart magáról közölni.

Uzsalyné Pécsi Rita Bizalom, önértékelés, önbecsülés című könyvében azt írja, a másik meghallgatásának öt módja van – és ebből csak egy az, ami tényleg a másikra koncentrál, a többi szinte mind rólunk szól.

1. Mit mond rólam: ha ilyen füllel hallgatjuk a másikat, mindent, amit mond, aszerint értelmezünk, hogy mit állít rólunk, milyen hatással van ránk. Például az egyik kollégánk a munkahelyen tanácsot ad, amit mi úgy értelmezünk, hogy nem tart minket hozzáértőnek, hülyének néz.
2. Mit mond a kapcsolatunkról: ez eggyel távolabbi nézőpont, mely a kapcsolat kontextusába helyezi a mondottakat, afelől nézi, a másik közlése mit jelent a kapcsolatra nézve. Például egy barátunk lemondja a találkozót, mert éppen sok dolga van, mire mi megsértődünk, mert azt gondoljuk, hogy már nem vagyunk elég fontosak neki.
3. Mire szólít fel: ha ezt a fülünket használjuk, úgy gondoljuk, a másik valamilyen cselekvést vár tőlünk, hogy a mi felelősségünk megoldani, ami felvetődött. Például a párunk megjegyzi, hogy elfogyott a szalámi, mi pedig úgy értjük, akkor menjünk el a boltba bevásárolni.
4. Mik a tények: ha egy beszélgetésből a tényeket igyekszünk kihallani, azzal már közelítünk a másik megértéséhez, de nem vesszük számításba, a történtek őt hogy érintik, mit akart vele mondani. Például a gyerekünk elmeséli, hogy csúfolták az iskolában, mi pedig csak arról kérdezgetjük, hogy ki volt az, és mikor, és pontosan mit mondott.
5. Mit akar mondani magáról: így a legcélszerűbb hallgatni a másikat, kikapcsolva az előbbi négyet, és arra figyelve, miért mondja, amit mond, mi játszódhat le közben benne, mit akar kifejezni felénk. Lehet, hogy segítségre van szüksége, hogy bizonytalan, hogy attól érzi magát fontosnak, ha segíthet másoknak, hogy szorong az egyedülléttől... Ha efelől hallgatjuk a másikat, egyből a megértés kapcsol be bennünk is a saját szorongásaink és egónk helyett.

A másik mondandója a legtöbbször valóban nem másról, mint róla szól, az ő érzéseiről és gondolatairól - ezért vezet minduntalan zsákutcába, ha csak magunkkal foglalkozunk közben. Ha arra figyelünk, mit vár tőlünk, mit mond rólunk, mi lesz a kapcsolatunkkal, akkor nem halljuk meg, mi van vele. Érdemes lenne többször kilépnünk ebből az automatikus működésmódból, és egy kicsit kipróbálni, milyen elfogulatlanul a másikra figyelni. Ha pedig be is kapcsol közben a saját egónk – ami természetesen be fog –, vegyük észre és tudatosítsuk, kinek a mondandóját is hallgatjuk éppen.