„Mindannyian másképp vagyunk egyediek” – interjú Langner Lívia tanácsadó pszichológussal

Langner Lívia okleveles pszichológus, jelenleg az ELTE Biológia Doktori Iskola doktorandusza. Nagy örömünkre januártól a Mindset Terápiás & Tanácsadó Központ csapatát bővíti tanácsadó pszichológusként. A következő interjú által megismerhetitek Lívia szakmai hitvallását, pszichológusi munkáját és izgalmas kutatási területét is.

Lívia Angliában kezdte tanulmányait a Canterbury Christ Church University-n, majd interperszonális és interkulturális pszichológia mesterszakot végzett Debrecenben. Jelenleg az ELTE doktoranduszaként az állat-asszisztált intervenció alkalmazhatóságát vizsgálja. Számos terület iránt érdeklődik a pszichológián belül, igazi kutató szellem. Lívia személyközpontú szemléletben dolgozik, és nagy alázattal fordul kliensei felé. A következő interjúban betekintést nyerhettek pszichológusi identitásába, preferált módszereibe és a kliensekkel való munkáról vallott elképzeléseibe.

Miért lettél pszichológus? Mikor és hogyan született meg benned ez a gondolat?

Ezen sokszor gondolkodtam. Már gyerekként mindig is érdekelt mások „belső működése”, ha lehet így fogalmazni. Persze akkor még pontosan nem tudtam volna meghatározni, de arra tisztán emlékszem, hogy már akkor szerettem, ha egy adott interakcióban sikerült ráhangolódnom a másik félre. Amikor először merült fel, már az iskolában, hogy milyen irányban szeretnék továbbtanulni, egyértelműen a pszichológia vonzott leginkább, habár nem azzal indult az egyetemi pályafutásom. Úgy éreztem, a pszichológusi pálya az, ami a leginkább vonzana és amiről szívesen tanulnék is lényegében bármeddig – hiszen az, hogy folyamatosan képezzük magunkat, ebben a szakmában is alapvető. És persze mindig van is hova fejlődni.

Mi a szakterületed a pszichológián belül? Mivel foglalkozol szívesen?

Szívesen nyújtok támogatást belső elakadásokban vagy az önmagunkkal való kapcsolódásban. Szeretek az érzelmekkel dolgozni, az érzelemkifejezés és az érzelemszabályozás kérdésköre, amivel különösen szívesen foglalkozom. Emellett konfliktuskezelési nehézségekkel, megküzdéssel, önismereti kérdésekkel tudom támogatni a klienseket.

Mit gondolsz, mire érdemes alkalmazni az állat-asszisztált terápiát (AAT)?

Az állat-asszisztált terápiát elég sok tévhit övezi, és alapvetően nehezen is körvonalazható, hogy pontosan mik tartoznak az állat-asszisztált foglalkozások, mint gyűjtőfogalom alá. Kifejezetten az AAT, mint terápiás forma, számos problémakörben lehet hatásos – ilyen a szorongáscsökkentés, a depresszív állapotok javítása, de kifejezetten olyan problémáknál is mutatott már hatékonyságot, mint a poszttraumás stressz zavar, a különböző viselkedészavarok vagy a demencia.

Az AAT abban különbözik a többi állat-asszisztált foglalkozástól, hogy az állat a kliens és a terapeuta munkáját meghatározott és jól definiált céllal segíti, igazodva a terápiás keretekhez. Emellett azért érdemes megemlíteni, hogy az empirikus megalapozottsága, azaz az ezzel kapcsolatos kutatási eredmények jelenleg még hiányosnak mondhatók. Részben ezért is választottam saját kutatási témámnak a kutyás terápiát, hogy ezen eredményeket esetlegesen gyarapíthassuk.

Mi vezetett a kutyás terápia felé?

Aki ismer, tudja, milyen fontos szerepet játszik az életemben a saját kutyám. Amikor megszülettem, már volt kutyánk, hároméves voltam, amikor a második kutyánkat magunkhoz vettük. Közhely, nem közhely, tényleg különleges kapcsolatom volt velük, legalábbis így éltem meg – ez a jelenre is igaz. Volt rá precedens, amikor a kutyám szimpla jelenléte átsegített egy stresszesebb helyzeten vagy akár nehezebb időszakon.

Ilyen gondolatok mentén fogalmazódott meg később bennem, hogy a kutyás terápiát, mint módszert, szívesen összekapcsolnám a pszichológusi munkámmal. És mivel a kutatást sem szerettem volna feladni, úgy gondoltam, ideje ötvözni a két érdeklődést. Viszont fontos volt számomra, hogy lehetőleg klinikai közegben helyezzem el a témát. Így lett a doktori kutatási témám a kutyás intervenció alkalmazhatósága a stroke-ot követő neurorehabilitációban.

Szeretnél a későbbiekben saját terápiás kutyát?

Ez teljes mértékig szívügyem. A többi feladat mellett egyelőre még várat magára, de idővel szeretnék saját terápiás kutyát. Fontos szem előtt tartani, hogy – bármennyire furcsán hangzik – a terápiás kutya ebben a viszonylatban egy terápiás eszköz, és kellő körültekintést igényel, kinél alkalmas vagy ideális módszer. Milyen problémával érkezik a kliens, megfelelő lenne-e számára, ha a terápiás kutyával közösen folynának az ülések. Habár „kutyások” számára akár evidensnek tűnhetne, és én magam is előszeretettel hangsúlyozom a pozitív hatásait, valóban nem mindenki számára ideális a kutyás terápia. Emiatt is tartom fontosnak, hogy számos más módszert is alkalmazzak, amik mellett a terápiás kutya is választható „eszköz” lehet.

Hogyan tudod kamatoztatni a kutatói tapasztalatodat a pszichológusi munkád során?

Mindenképp hasznosnak élem meg, hogy a kutatói munkám során további elméleti tudással gyarapodhatok, amolyan folyamat-jelleggel. Emellett a kutatással egyben saját célom is idővel gyarapítani, kiegészíteni a fellelhető evidenciákat, ráadásul olyan témában, ami a saját értékrendem szerint, nekem meghatározó. Úgy érzem, ez a két aspektus kiegészítőleg hat egymásra és egyúttal motivál is.

Milyen új tapasztalatokkal gazdagodtál külföldi tanulmányaid alatt?

Jó élmény volt külföldön tanulni, de ugyanúgy szerettem az itthoni képzéseimet is. Angliában egy elég gyakorlat- és kutatásorientált egyetemen végeztem, jó volt belelátni az ottani szemléletbe is. Később a Debreceni Egyetemen folytattam a képzést, ahol szintén jó alapokat szerezhettem.

Kint jó volt tapasztalni, hogy hangsúlyt kap a mentális betegségek felvállalása vagy az ilyen jellegű problémákhoz való nyílt hozzáállás. Szerencsére itthon is egyre több a precedens az ilyen fajta nyílt kommunikációra – ha csak egyet kell említsek, például a Mélylevegő Projekt. Emellett a Magyar Antistigma Munkacsoport is nemrég alakult meg itthon, akik hasonló célzattal dolgoznak a mentális betegséggel küzdők megbélyegzése ellen. És ez persze csak néhány a számos jó példából.

Mi motivál a pszichológusi munkád során?

Az motivál a leginkább, hogy saját egyéni teljességében értsem meg a kliensemet és képes legyek úgy igazodni hozzá, ahogy az számára a legideálisabb. Maga a kliens az, aki képes megoldani a nehézségeit, akiben megvan az erőforrás, hogy túljusson a nehézségeken. Nekem az a dolgom, hogy rásegítsem erre az útra – vagy éppen visszatereljem rá –, hogy ezeket az erőforrásokat felleljük, előtérbe helyezzük. A célom az, hogy ezen az úton a számára legmegfelelőbb módon legyek képes őt támogatni.

Hogyan dolgozol együtt a klienseiddel?

Alapvetően a rogersi személyközpontú szemlélet mentén dolgozom a klienseimmel, melynek alapvetései a feltétel nélküli elfogadás és az empatikus odafordulás, továbbá, hogy teljes ’valómmal’, hitelesen legyek jelen ebben a folyamatban. Emellett érzelemfókuszú, adott esetben megoldásközpontú és kognitív viselkedésterápiás elemeket igyekszem beépíteni a tanácsadói folyamatba.

Mik a legfontosabb értékeid a szakmai hitvallásodban?

Fontosnak tartom a nyitottságot, a szakmai alázatot és hogy legyen bennem egy ideális mértékű, „optimális” bizonytalanság – úgy gondolom, ez szükséges ahhoz, hogy teljes valójában értsem meg a másik embert. Hiszen nem lesz két ugyanolyan ember, akivel a munkám során találkozni fogok. Mindannyian másképp vagyunk egyediek. Az ideális támogatás biztosításában pedig ennek az egyediségnek a megértése a kulcsmotívum.