A pénz nem boldogít – szól a mondás. Igaz volna? És vajon hiánya boldogtalanná tesz? Mennyire döntünk racionálisan mindennapjainkban? És az üzleti életben? Dr. Mérő László matematikus, pszichológus, az ELTE Gazdaságpszichológiai szakcsoportjának tanára mesélt nekünk pénzről, gazdaságról és gazdasági döntésekről. Interjúnk.

Mit gondol, mit mondhat nekünk a gazdaságpszichológia?

Mást mondhat a vásárlónak, mást az eladónak, mást a politikusnak. Általában a gazdaságpszichológia arról szól, hogy van egy csomó olyan tettünk, ami nem racionális, de elég jól kiszámíthatóan nem az. Tehát egy elvileg abszolút okos lény sok mindent másképp csinálna, de tudható, hogy mi nem így cselekszünk.

Ez az eladóknak arról mondhat valamit, hogy hogyan kell az árukat időzíteni. A politikusnak másként informatív. Egyrészt van egy egészen keményen közgazdasági fogalom, az infláció, másrészt beszélhetünk egy színtisztán pszichológiai fogalomról is, az inflációs várakozásról. (Az inflációs várakozás során a gazdasági szereplők inflációra számítanak, ennek érdekében mielőbb igyekeznek a szükséges termékeket még az infláció bekövetkezte előtt felvásárolni, ami azonban az árszínvonal emelkedéséhez vezet. ─ a szerk.) Utóbbi önmagában is inflációt okozhat, mivel előre hozzuk a vásárlásainkat.

Erős interakciók vannak tehát mondjuk úgy, homályos

pszichológiai reakciók és egészen masszív gazdasági tények között.

Ha a gazdaságról beszélünk, gyakran a pénz és a vásárlás jut eszünkbe leghamarabb. Olyan összefüggések, melyek azt sugallják, hogy a pénz és az általa megszerzett termékek, szolgáltatások boldoggá tesznek minket. Ez tényleg ilyen egyszerű volna?

Nem, de nem is olyan egyszerű, mint az ellentéte, hogy a pénz nem boldogít. A kutatások szerint, az igazság a kettő közt van. A pénz önmagában nem boldogít ez igaz. Tehát akinek több pénze van, általában nem szokta sokkal jobban érezni magát a bőrében, mint akinek kevesebb van.  De a másik fele is igaz, a tartós és súlyos pénzhiány kifejezetten boldogtalanít. Amíg nem erről az utóbbiról van szó, ott kezd igaz lenni, hogy a pénz önmagában nem boldogít.

Amit meg tudunk venni, szinte mindegy, hogy értelmes, szükséges, vagy egyik sem,

önmagában csak keveset tesz hozzá a szubjektív boldogságérzetünkhöz.

Akkor mi tesz minket boldoggá?

Úgy tűnik, más fontosabb dolgok határozzák ezt meg. Akár az, hogy miként definiáljuk magunkat, mennyire sikerül a saját céljaink felé haladni. Ugyanis ha nincs súlyos és tartós pénzhiány, előbb-utóbb sorra kerül minden, ami nagyon fontos.

Mégis azt gondoljuk, minél többet keresünk, annál boldogabbak leszünk.

Ez logikus, tényleg valóban ezt gondoljuk. Ám úgy tűnik, ez mégsem így működik. Kellő kritikával kell a helyzetet nézni. Ha valakinek sikerül elfogadható egyensúlyra jutnia a tartós pénzhiányból, az igenis boldogabbá fogja tenni. De nem azért, mert vásárolhat, hanem, mert megszűnt a boldogtalanság oka.

Látja annak bármiféle hatását, hogy napjainkban a pénz már nem feltétlen csak kézzel fogható érmék és papír formájában jelenhet meg az életünkben?

Úgy tűnik, itt generációs különbségről van szó. Az idősebbek, mondjuk az én generációm, sokkal könnyebben ad ki virtuális pénzt a kezéből, mint valódit. A mai fiatal felnőttek már kevésbé, de még mindig könnyebben fizetnek a kártyájukról, mint a tárcájukból. Ám a 15-20 évesek már máshogy vannak ezzel. Számukra nagyjából ugyanúgy pénz egy szám a képernyőn, mint egy papírdarab a zsebben.

Az idősebb korosztály nem tud olyan komolyan venni egy ilyen virtuális pénzt.

Ezt kihasználják a gazdaságban?

Egy időben megtették. Gondoljunk csak a hitelkártyára. A most felnövő korosztályok erre már immúnisak. Itt mást kell majd kitalálniuk az értékesítőknek.

Említette az irracionális-racionális dimenziót a döntésekkel kapcsolatban. Ez hogyan jelenik meg egy mindennapi gazdasági döntésben?

A legegyszerűbb módon, például abban, mikor vásárolsz. Inkább hagysz magadnak egy kis tartalékot ─ mert ki tudja, mire kell ─, vagy inkább teljesen kifeszíted, azt mondva: vegyük meg most, amíg meg tudjuk. Ez attól is függ, mennyire bizakodsz a jövőben. Részben abban a jövőben, hogy a pénzed ugyanennyit fog érni, részben pedig abban, hogy lesz pénzed később is, lesz utánpótlás. Érdekes, minél kevésbé van utánpótlása a pénzünknek, annál hajlamosabbak vagyunk gyorsan túladni az összegen.

Az irracionalitás az üzleti életben is szerepet kap?

Egyrészt igen, másrészt nem, mert ott sokkal szabályozottabbak a folyamatok. Ha te mondjuk meglátsz egy fagylaltot, és már meg is vetted, ezt tulajdonképpen semmi nem szabályozza. Az üzleti életben azért egy csomó szabályozó van, egyeztetni kell valakivel, vagy egy adott procedúrát végig kell játszani.

És a befektetésnél?

Az megint más, attól függ, mennyire profi befektetőről beszélünk. Profi befektetőknél nagyon. „Due diligence” vagyis „kellő szorgalmatoskodás” ez a fogalom magyarul. Tényleg alaposan meg kell néznünk, mibe fektetünk, még akkor is, ha nagyon tetszik az ötlet és nagyon szimpatikus a „pofája” az ötletgazdának. Mert

minden befektetés elsősorban „pofabiznisz”.

Ezt befektetők elég egybehangzóan mondják. Szóval még ilyen helyzetben is jócskán meg kell néznünk ezt-azt, hogy visszafogjuk a magától jövő irracionalitást. Ugyanis általában egy befektetőként nem egy ötletbe fektetünk, hanem egy arcba. Hiszen egy ötlet csak egy ötlet, az vagy bejön, vagy nem. És általában nem. Tehát olyan arcba fektetünk, akiről feltételezzük, hogy lesz ott még másik gondolat is.

Cégvezetőknél van szerepe az irracionalitásnak?

Van, hiszen ők se immúnisak. Másrészt pontosan ez az, amit a politikában úgy neveznek, hogy „fékek és ellensúlyok”, és Magyarországon mostanában sajnos pont építjük le őket. Ugyanezek megvannak a gazdaságban is. Egy valamire való cégnél vannak felügyelők, bizottságok, melyek a cég mindennapjaiban nem vesznek részt, nem fogják megakadályozni a vezetőket egy-egy rossz döntésben. Ám időről időre ellenőrzik, merre halad a vállalat, és ha nem jó az irány, akkor bizony morognak. Persze minden cégvezető utálja ezeket, hogyne utálná, hiszen a szuverenitását csökkentik. Mégis a gazdaságban kiderült, erre nagyon nagy szükség van. Nem lehet elég okos az első ember.  Jobban jár, ha vannak körülötte mások is. Ettől még jó sok hülyeséget csinálhat a mindennapokban, de az igazán nagy marhaságot nem hagyják neki. A vállalatok esetén (és a gazdaságban) ugyanis ezek a döntések azonnal meglátszanak, nem úgy, mint a politikában, ahol majd bepótolja az EU, vagy kivetnek valami különadót, bármit. A gazdaságban talán éppen ezért kevésbé veszélyes, ha a „fékek és ellensúlyok” leépülnek, hiszen azonnali következményekkel kell számolni. Érdekes, de a cégvezetők tudják, hogy akár a saját, személyes érdekük ellenére is érdemes ezeket kiépíteniük.

Szó esett az egy személyes döntésről illetve a kollektív döntésről az üzleti életben.

Nincs kollektív döntés. Ha van, az sokkal rosszabb, mint az egyéni. Ám csoportos vétó létezik, vagyis hogy egy döntést megakadályozhat egy csapat. Egy Alkotmánybíróság például nem fog dönteni semmiről, csak azt mondja: így nem. Ez a gazdaságban is hasonlóan van. Helyenként hallunk olyat, hogy elméletben egy társaság együtt vezet egy céget, de sosem így működik, vagy egyáltalán nem működik.

A szervezeteknek kell egy első számú vezető, akié a felelősség. Ezt a felelősséget gyakran elfelejtjük. Ezt egészen kicsiben is láttam, amikor kineveztem a régi cégünkben egy nagyon tehetséges fiút a grafikusok vezetőjének. Egyszer mondtam neki: a te felelősséged, hogy ez meglegyen. Mire rám néz, és nagyon őszintén megkérdezi az összes huszonhat évével: „Mit értesz azon, hogy az én felelősségem?”. Hirtelen azt válaszoltam neki: azt, hogy kirúgom, ha nem így lesz. Ami nyilván nem igaz, mert nem fogom kirúgni. Ám ha vezető leszel, akkor nemcsak a magad feladatáért felelsz, hanem azért is, hogy más is megcsinálja, ami az ő dolga. És ez az, ami Magyarországon nagyon elsikkadt, a tudat, hogy minden vezetés személyes felelősség.

Mit lát, milyen itthon a helyzetük a fiatal cégalapítóknak?

Nem olyan rossz. Igaz, nagyon sok pénzt ellopnak, mint a Jeremie pénzek (EU Jeremie programja – a szerk.) nagy részét, amelyeknek célja a startup vállalkozásokat segítése lett volna. Nekem például személyesen adott tippeket egy Jeremie tanácsadó, hogy hogyan kell a pénz felét ellopni, a másik felét meg eltüntetni, ám egy normális fiatalt nem ez motivál. Ha választhat, hogy megcsinálja a saját pénzét, és lesz mondjuk 100 tallérja, vagy ellophat 500 tallért, egy normális fiatal – tapasztalatom szerint – inkább a 100-ra hajt.

Nem túl bizakodó ez a hozzáállás? 

Nem, én tényleg ezt látom. Jó, persze, még lehet, hogy sikerül őket megrontani. De talán nem. Van Magyarországon egy elég normális, vállalkozó szellemű réteg. Ők meg fogják csinálni a saját vállalkozásukat.

Ötletből sincs hiány?

Az ötlet megint egy zűrös dolog. Egy ötlet értékét nem az határozza meg, hogy mennyire nagy, eredeti vagy szellemes, hanem az, hogy mennyire passzol bele az adott gazdasági környezetbe. Az is vállalkozás, ha látunk egy jól működő cukrászdát, és megvalósítjuk ugyanazt ott, ahol élünk. Ez is innováció, hiszen eddig nálunk ilyen nem volt. És az is innováció, ha csinálunk egy Prezi-t. Ötlet mindig van.

Inkább az a kérdés hogy vállalkozói véna, vállalkozói szellem van-e.

Magyarországon most egy érdekes helyzet alakult ki. A most működő cégeket nagyjából a rendszerváltás után indították a vezetőik, akik akkor a 30-as 40-es éveikben voltak. Ők most kezdenek kiöregedni. Sokan, szinte egy időben. Ez probléma, hiszen túlzottan sok utód kell egy időben. Amerikában is jellemző, hogy a cégek 60%-a tönkremegy a tulajdonosváltás során, ez most Magyarországon hatalmas tragédia lenne. A fiataloknak egyrészt jó helyzetük van, mert van mit átvenni, másrészt rossz, mert először át kell venni és csak utána lehet a sajátot megcsinálni. Meglátjuk, működni fog-e az átvétel. A következő 5-10 évben a magyar gazdaság egyik strukturális problémája pont ez a generációváltás lesz.

∗∗∗

A Mindset Pszichológia nem csak érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE