Mindenki egyért, egy mindenkiért – kollektív coping a csapatban

A stresszes helyzetekből akkor jöhetünk ki jól, ha sikeresen küzdünk meg velük. Ez egyénileg is működhet jól, sőt, a stressz azon tulajdonságából eredően, hogy mindenkire másképp hat, általában a magunk módján kezeljük. Azonban mi van a csapatok, szervezetek, családok vagy akár párok esetében? Mi történik, ha a személyek közös céllal, normákkal és azonos csoport identitással rendelkeznek, és az őket érő stresszorok az egész csapatnak stresszhelyzetet jelentenek? Hogyan lehet csapatként megküzdeni a problémákkal? Cikkünkből kiderül, mi az a kollektív coping, hogyan lehet hasznosítani, és mikor mondható sikeresnek.

A stressz a szervezetünk válasza a környezetünk változásaira, mely a mai világban nap mint nap megtörténik, így valójában elkerülni nem tudjuk, csak elébe állni és megküzdeni vele. Ezt, mivel személyenként eltérő stresszorokkal találkozunk, illetve ezek is mind másképp érnek minket, egyedül szoktuk megtenni. A stresszhelyzetet kiértékeljük, hogy számunkra fenyegetést vagy kihívást jelent, eldöntjük, hogy van-e kontrollunk az esemény felett, vagy nincs. Ezt követően átgondoljuk, hogy milyen megküzdési módszert fogunk alkalmazni, vagyis cselekszünk, és megpróbáljuk a probléma elejét venni, vagy ha nincs kontrollunk a helyzet felett, akkor érzelmileg igyekszünk átkeretezni, hogy máshogy tudjuk szemlélni a szituációt, és ne stresszeljünk rajta.

Dióhéjban ez Lazarus kognitív kiértékelésének modellje, melyet nap mint nap sikeresen vagy sikertelenül alkalmazunk, különböző formákban. Érzelmi megküzdés például, ha eltereljük a figyelmünket a problémáról, vagy átkeretezzük fejben, ha nem tudunk tenni a helyzet ellen semmit. Problémafókuszú megküzdés az, amikor aktívan cselekszünk, hogy megváltoztassuk a szituációt, vagy instrumentális céllal segítséget kérünk másoktól.

Azonban sokszor egy csapat tagjaként is érhet minket stressz, ahol bár ugyancsak lehet alkalmazni a fent leírt egyéni megküzdési módokat, érdemes lehet akár együtt megküzdeni. Általában a csapatokra jellemző, hogy

teljesítményük jobb, mint a tagok egyéni eredményeinek összessége.

Nem véletlenül alakítjuk ki őket, és elengedhetetlen részei a munkának és a társadalomnak. Ebből kifolyólag megéri csapatokba rendeződni, hiszen így érhető el a legjobb összteljesítmény. Miért ne lenne hát ugyanígy a stresszel való megküzdés esetében?

Kollektív coping

Sportcsapatok vagy akár vállalati szervezetek esetében fordul elő, hogy az egyén a sportegyesület vagy vállalat széles struktúrája, távoli céljai vagy elérhetetlen vezetése miatt nem igazán bír kontrollal az őt érő problémák felett, mint egyén. Ilyen helyzetekben lehet a leghatékonyabb megoldás a stressz csökkentésére a kollektív megküzdés, más néven kollektív coping.

Fontos megkülönböztetni a koaktív copingtól, mikor az egyének egy csapatban hasonló megküzdési formákat alkalmaznak, akár a társas nyomás, a problémák közös és hasonló észlelése, vagy a közös stratégia miatt. A kollektív coping ennél egyel több, ugyanis ennek során a csoport kollektív cselekvést kezdeményez, hogy megszüntesse vagy csökkentse az adott stresszes helyzetet, illetve pozitív módon értelmezze vagy enyhítse annak negatív hatásait és következményeit. Ehhez szükséges, hogy legyenek a csoportnak kollektív céljai és akciói, továbbá, hogy a csoporttagok tevékenységei ezen célok elérésére irányuljanak, még ha ezek egyéni költségekkel is járnak.

Mindenképp szükséges a kollektív copinghoz az is,

hogy a csapat közösen értelmezze a stresszhelyzeteket

és az őket érő problémákat ne egyénileg, hanem csapatszinten kezelje. A stressz kiértékelése valójában a stresszélmény első, kifejezetten szubjektív szakasza. Bizonyos feltételek mellett, a csoportok, mivel közös célokkal, normákkal vagy funkcióval rendelkeznek, közös felfogást alakíthatnak ki egy adott stresszélményről, hiszen így a stresszor hasonlóan hathat a csapattagokra, ha például a közös célt fenyegeti. Ilyen esetekben kialakulhat a stressz kollektív, közös megélése.

Ahogyan kiértékeljük a számunkra stresszes helyzeteket, az befolyásolja az ezzel járó érzelmi élményeink minőségét is. Egy csapatban – jóesetben – az emberek egy idő után kialakítanak olyan kapcsolatokat, hogy az érzelmi élményeiket meg tudják egymással osztani. Amikor pedig a csoporttagok megosztják egymással a stresszből származó érzelmeiket és tapasztalataikat, valószínű, hogy egyre inkább hasonló érzelmeket fognak átélni a stresszhelyzetek során. Ennek következtében kialakulhat egy érzelmi klíma. Amennyiben egy csapat rendelkezik már egy adott, azt jellemző légkörrel, már egyre inkább meg fogják tudni osztani az őket érő stresszt.

Hogyan van ez jelen a sportcsapatoknál

Kutatások szerint egy sportcsapat igen sokféle stresszt él át, ilyen például a teljesítmény és a szociális nyomás, a tagok közötti kapcsolatok, a logisztika és szervezés. A fentiek értelmében fontos, hogy ezeket a problémákat közösen akarják megoldani, és együtt küzdjenek meg az ezekből származó stresszel. Ilyen coping mechanizmus például:

• A stroytelling, vagyis a problémák kibeszélése. Ennek során a tagok megosztják egymással a történésekkel vagy változásokkal kapcsolatos érzelmeiket és véleményüket, ami azért hasznos, mert fontos konstruáló és kommunikációs szerepet tölt be, vagyis a helyzet újraértékelésére nyújt lehetőséget, és segít a változásokat követően az új szociális rend kialakításában.

• A csapaton belüli társas támasz keresése, egymás bátorítása, az érzelmek megosztása és közös menedzselése.

• Az adott helyzetek közös kiértékelése és elemzése, továbbá ezek alapján közös akcióterv készítése.

• Gyakori kollektív megküzdési mód a közös célok felállítása, átbeszélése és az azokért való együttes törekvés.

• A kapcsolatfókuszú megküzdések, mint egymás motiválása, a másikra való odafigyelés, és adott esetben a csapattársak kisegítése.

• Közös dühöngés, a negatív érzelmek ventilálása – így a tagok azzal is szembesülhetnek, hogy nem csak őket érinti rosszul vagy nehezen egy-egy esemény, nincsenek egyedül a problémával.

Összefoglalva, a fent leírt kutatások a megküzdés személyen belüli folyamatainak vizsgálata helyett a személyközi mivoltára fektetik a hangsúlyt, vagyis, hogy a tagok hogyan tudnak együtt harcolni a problémák ellen. Eredményeik szerint a csapatok esetében mindenképpen az interperszonális folyamatokat kell vizsgálni, és azokra fejleszteni gyakorlati megoldásokat, hogy a csapat kollektív coping stratégiáit fejlesztve és gazdagítva javíthassanak a teljesítményükön.