Mindent a győzelemért! – A versengés pszichológiája

A versengés gyakran izgalmat ébreszt bennünk, feltölt energiával, versenyhelyzetben elszánttá válunk, és élvezzük minden pillanatát, amennyiben versengő típusú személyek vagyunk. A versengő személyek gyakran a munkahelyükön, a tanulmányaik során, sőt még a kapcsolataikban is versenyhelyzetet generálnak. Előfordul azonban, hogy a verseny okozta izgalom átalakul, kellemetlenné válik, megjelenik a szorongás és a kudarctól való félelem. Vajon milyen hatásai vannak a versengésnek? Miért vágyunk a győzelemre? Hogyan fogadjuk el, ha esetleg vereséget szenvedünk?

Életünk során rengeteg versenyhelyzettel találkozunk. Az iskolában előfordulhat, hogy egymással versengünk a jó jegyekért, a tanárok kegyeiért, a barátokért, tanulmányi versenyeken is indulhatunk. A munkahelyeken szintén ringbe szállunk a főnök elismeréséért, a munkatársak szimpátiájáért, esetleg a hónap dolgozója címért. A családokban kialakulhat a testvérek közötti rivalizáció, amely során a gyermekek versengenek a szülők és a rokonok szeretetéért. A párkapcsolatokban is előfordul, hogy versengünk a hatalomért, a döntés jogáért. A győzelemnek számos kellemes hatása van: növeli önbizalmunkat, büszkeség és elégedettség érzése tölt el bennünket, valamint javul az énképünk. A versenyhelyzetek hátránya viszont, hogy a győztes mellett mindig van vesztes is, akinek újra kell élesztenie saját önbizalmát.

A vereség feldolgozása

A vereség elfogadását megküzdési stratégiák könnyítik meg, amelyek fontos elemei a személyiségfejlődésnek. Eszkalációs stratégiának nevezzük azt, amikor a vereség arra motivál minket, hogy még több erőfeszítést tegyünk a győzelem érdekében. Ebben az esetben a kudarc által előidézett haragot és a motivációt használjuk fel a győzelemhez. Amennyiben ez nem sikerül, kialakul a második fázis, amely során a pesszimizmus válik a fő érzelemmé. Úgy gondoljuk, nincs esélyünk, nem vagyunk elég erősek a győzelemhez, nincs értelme a próbálkozásnak, ezért megadjuk magunkat. Ezt követően kialakul a harmadik fázis, az elfogadás.

Ebben az esetben elismerjük, hogy nálunk erősebb ellenféllel volt dolgunk, és vereséget szenvedtünk.

Ekkor már az ellenszenv és a pesszimizmus is csökken, tisztábban látjuk saját képességeinket, elfogadjuk erősségeinket és gyengeségeinket. A győztes viselkedése befolyásolja ezeket a fázisokat. Amennyiben a győztes megalázó módon viselkedik, visszaél a győzelmével, a vesztesnek sokkal nehezebb lesz az elfogadás fázisa. Abban az esetben viszont, ha a győztes elismeri ellenfelét, ezzel megkönnyíti a vesztesnek a vereség feldolgozását.

A versengő személy

Teljesítményhelyzetben a céljaink kétféleképpen alakulhatnak. Az énre irányuló célok esetén, a fő szempont másoknál jobban teljesíteni és győzni, ezáltal ez a típus sokkal több konfliktust idézhet elő. A feladatra irányuló cél esetén pedig arra törekszünk, hogy jól megoldjuk a feladatokat.

Ebben az esetben nem mások legyőzésén van a hangsúly, így megmaradhat egy baráti viszonyulás az ellenfelek irányában.

Előfordulhat, hogy a versengő hozzáállás kényszeressé válik. Ebben az esetben a versengő személy mindenáron nyerni akar, amely az önbizalmának és énképének megerősítésére szolgál. A vereséget rosszul tűri, a kudarcra agresszióval válaszol. A hiperversengő személyek tehát arra törekednek, hogy az élet minden területén nyerjenek, bármibe kerül is a győzelem. Amennyiben saját erőforrásaiból nem tudja kivitelezni a győzelmet, hajlamos a befolyásolásra, mások kihasználására, lekicsinylésére. Önbizalmát és önértékelését a győzelemtől teszi függővé, vereség esetén negatívvá válik az énképe. A hiperversengő személy ellentéte a versengést kerülő személy, aki valójában vágyik a versengésre, de erősen kontrollálja késztetését. Ennek oka a félelem attól, hogy a győzelem vagy vereség által elveszíti mások szeretetét és elfogadását. Amennyiben ők versenyhelyzetbe kerülnek, igyekeznek nem nyerni, érzékenység és sérülékenység jellemzi őket.

Hogyan kezeljük a vereséget?

Abban az esetben, ha végül vesztesként kerülünk ki egy versenyhelyzetből, védőfaktorként szolgálhat stabil önértékelésünk és énképünk. A magas önbizalommal rendelkező személyek a pozitív eseményekből és győzelmekből táplálkoznak, miközben a negatív történéseket nem veszik figyelembe, így ők könnyebben feldolgozzák a vereséget. Az énhatékonyság érzés fejlesztése is segíthet minket a feldolgozásban, ekkor elhisszük magunkról, hogy képesek vagyunk a feladat elvégzésére és egy meghatározott teljesítmény elérésére.

Ezáltal legközelebb képesek leszünk még több erőfeszítést és energiát belefektetni a győzelem érdekében.

Összefoglalva a versenyhelyzetek és a teljesítményhelyzetek mindenkiből más reakciót váltanak ki. A versengő típusú személyek számára a verseny nem okoz kellemetlenséget, hiszen egy újabb lehetőséget látnak arra, hogy bizonyítsák tehetségüket. A hiperversengők számára nincs más választás, csak a győzelem, hiszen ellenkező esetben csökken az önértékelésük és az önbizalmuk, úgy gondolják, elveszítik mások elismerését. A versengést kerülő személyeket szintén a félelem hajtja, attól tartanak, hogy kudarc vagy győzelem esetén elveszítik mások szeretetét. Mindezek alapján a hiperversengők és a versengést kerülő személyek nem különböznek annyira, hiszen fő céljuk mások szeretetének és elfogadásának megszerzése, a győzelemmel vagy a versenyhelyzet elkerülésével. Leginkább a versengés egészséges formája lehet kifizetődő számunkra, amely során a feladat teljesítésére koncentrálunk, vereség esetén pedig igyekszünk még jobban teljesíteni, ha pedig ez nem sikerül, akkor elfogadjuk saját képességeinket, és ennek megfelelő kihívásokat választunk magunknak.