Függetlenül attól, hogy milyen sportágról beszélünk, minden mérkőzés során akadnak kiemelkedő, az eredmény szempontjából meghatározó pillanatok. Legyen az egy büntetőrúgás, esetleg egy esély az egyenlítésre, a sportolókra helyeződő, amúgy sem kis nyomás ilyenkor tovább nőhet. Az pedig, hogy e kritikus pillanatok milyen eredménnyel zárulnak, nagyban függnek a játékosok pszichés állapotától, és ezáltal attól, hogy hogyan kezelik a mérkőzés során jelentkező megpróbáltatásokat.
Egy sportmérkőzésen az eredményességhez és az extra teljesítményhez elengedhetetlen egy sajátságos, felfokozott tudatállapot, amelyhez akár a megfelelő mértékű szorongás is hozzásegíthet. Különösen fontos a sportoló pszichológiai állapota akkor, ha olyan szituációban találja magát, amely a mérkőzés végkimenetele szempontjából meghatározó, ráadásul ő ebben a szituációban aktív szerepet játszik. A felfokozott érzelmi állapot miatt azonban az ilyen helyzetek nem mindig sülnek el jól: a hibák pedig gyakran a nem megfelelő pszichés állapotra vezethetőek vissza. Melyek ezek a pillanatok, amelyekről eddig szó esett, és mit tehet egy sportoló annak érdekében, hogy pszichológiailag felkészültebben nézzen szembe a megterhelő helyzetekkel?
Mik is számítanak kritikus pillanatoknak egy sportmérkőzésen?
Budavári Ágota 2007-ben megjelent Sportpszichológia c. könyvében alaposan kifejti a sportpszichológia főbb témáit, így a kritikus, meghatározó pillanatokról is szót ejt: a könyvben
a mérkőzést megelőző időszakot, az első pillanatokat, a gól/találat/siker utáni három percet, a sikertelen sorozatokat, illetve a verseny utolsó pillanatait sorolja a kritikus helyzetek közé.
- A sípszó előtti és az első pillanatok
Bár a versenyek hivatalosan valamilyen jelzéssel veszik kezdetüket, sportpszichológiai szempontból a sportoló már jóval korábban elkezdi a mérkőzést. Különösen megterhelőek az elhúzódó, több mérkőzést magában foglaló versenyek (pl. a vívásban), ahol bizonyos időnként újra és újra kell a legjobb teljesítményt nyújtani. Fontos ilyenkor, hogy a sportoló ismerjen olyan technikákat, amelyek segítik a mérkőzések között pihenést, illetve azok előtt az ismételt felpörgést.
Nem gondolnánk, de egy sportoló akár már azelőtt képes mentálisan kifáradni, hogy egyáltalán pályára lépne.
Azáltal ugyanis, hogy a pálya mellett ülve szurkol, illetve nézi csapattársai vagy ellenfelei játékát, a verseny feszültségét ugyanúgy átéli, mintha ő maga is a pályán lenne.
Játék előtt tehát a legcélszerűbb a sportoló számára egy olyan elfoglaltságot találni, amely a mérkőzés előtt kellően elvonja a figyelmet a pályán történtekről.
A sípszó utáni első pillanatokban akár már az is megalapozhatja a teljesítményt, hogy egy csapatjátékban ki szerzi meg elsőként a labdát, vagy ki hajtja végre az első támadást. Azáltal, hogy az első pillanatok képesek megadni a mérkőzés alaphangulatát, mindenképp fontosnak számítanak a későbbi végeredmény szempontjából.
- Az első siker
Az első gól, illetve találat azért is lehet veszélyes, mert megnyugtatóan hat a sikert elért csapatra/sportolóra. Fontos ilyenkor annak tudatosítása, hogy
az örömünneplés után következő három perc meghatározó periódus a mérkőzésen:
ilyenkor van ugyanis a legnagyobb esélye annak, hogy a csapat/sportoló az emelkedett hangulat és a szurkolók üdvrivalgása miatt kissé kevésbé koncentrál. A labdarúgásban meglehetősen gyakoriak az ilyenkor gyors kontrával megszerzett egyenlítő gólok.
- Sikertelen sorozatok
Ha egy mérkőzés során az újabb és újabb támadások sem találnak célt, vagy éppen az ellenfél nyújt jobb teljesítményt, pszichés szempontból megpróbáltatást jelent a sportolónak.
Ilyenkor a legjobb stratégia arra törekedni, hogy a sikeres támadások lendületét megtörjük, akár egy taktikai csellel, akár az edző általi időkéréssel.
Ez utóbbi azonban csupán a csapatsportokban engedélyezett, így az egyéni sportolóknak anélkül kell dönteniük a nehéz helyzetekben, hogy objektívan látnák a szituációt, aminek részesei. Számukra akár egy cipőfűző bekötése is gondolkodási időként szolgálhat, ezáltal pedig taktikai eszközzé válhat.
- Az utolsó pillanatok
A mérkőzés vége fele közelítve a sportolók hajlamosak kissé kiengedni: elfogadni vereségüket, átélni győzelmüket vagy éppen ünnepelni a szurkolókkal. Ha az ellenfél ezt a jelenséget képes észrevenni, hatalmas előnyhöz juttathatja magát:
a fellazuló védelemnek köszönhetően akár újabb sikeres találatokat szerezhet a csapatnak, amely meg is fordíthatja a mérkőzés állását.
Azonban ha a sportoló ismeri a jelenséget, tudatos odafigyeléssel kikerülhető az utolsó percekben jelentkező koncentrációcsökkenés.
Hogyan lehet megfelelően kezelni a megerőltető sporthelyzeteket?
Roland A. Carlstedt amerikai klinikai-, és sportpszichológus 2004-ben egy egész könyvet szentelt a sportmérkőzések kritikus pillanatainak: a Critical Moments During Competition c. írásában olvashatunk többek között arról, hogy miként függ össze a sportolók pszichés állapota a meghatározó pillanatokkal való megküzdéssel, és ezáltal azok eredményességével is. Az elmélet alapjaként említhető az, hogy a mérkőzések meghatározó periódusaiban a sportolók pszichológiai jellemzőinek fontossága nő: azon belül is a viselkedés, a személyiség és a pszichofiziológia hármasa számít kiemelkedőnek.
A „kritikus pillanatok elméletében” (Theory of Critical Moments – TCM) a meghatározó pillanatokban fontos pszichés tényezők két csoportot alkotnak: az elsődleges felsőbbrendű (PHO) és másodlagos alsóbbrendű (SLO) faktorok csoportjait. Az elsődleges faktorok olyan pszichológiai tényezők csoportját alkotják, amik közvetett hatással vannak a teljesítményre azáltal, hogy hatást gyakorolnak a másodlagos pszichológiai tényezőkre. Példának okáért a neuroticitás (érzelmi labilitás, szorongásra való hajlam) egy elsődleges, PHO-faktornak számít, amely befolyásolja a másodlagos, SLO-faktornak számító figyelmet: hiszen ha valaki túlzottan szorong, veszíthet koncentrálóképességéből.
Az elmélet szerint a kritikus pillanatokkal való megküzdés többnyire a PHO-faktorokon múlik, hiszen ha az elsődleges tényezők kontrolláltak, akkor a másodlagos tényezőkre való hatás nem lehet negatív.
Három elsődleges pszichológiai jellemzőt nevez meg az író: a hipnotikus elmerülésre való hajlamot, a már említett neuroticitást, illetve a represszív megküzdést.
Ez utóbbi egy idegrendszeri jelenség, amelynek során a bal agyfélteke gátolja a negatív érzelmek jobb agyféltekébe való átjutását, így segítve azok semlegesítését, illetve elfojtását. Ez alapján elméleti síkon a kritikus helyzetekkel az olyan sportolók küzdenek meg a leghatékonyabban, akik fogékonyak a hipnotikus elmerülésre, alacsony szintű neuroticitással jellemezhetőek, és képesek a represszív megküzdésre.
Természetesen nem minden sportoló rendelkezik ilyen személyiségjegyekkel: nekik jó hír, hogy megfelelő terápiás technikákkal e pszichológiai jellemzők is fejleszthetőek. A represszív megküzdés például kiválóan tanítható különböző, képzelet alapú technikákkal, így segítve a kritikus pillanatokkal való megfelelő megküzdést a sportolók számára.
