Mit gondolnak rólam? – Amikor mások véleménye túl sokat nyom a latban

Teljesen természetes, ha érdekel bennünket, mit gondolnak rólunk mások. Sőt, ez a beilleszkedés szempontjából adaptív viselkedésnek számít. „Mások gondolatainak, véleményének értékelése és befogadása segít bennünket abban, hogy megfelelően építsük kapcsolatainkat, és képesek legyünk hatékonyan beépülni a társadalomba” – állítja Ashley Thorn pszichoterapeuta. „Mások véleményének figyelembe vétele segít, hogy követni tudjuk a társadalmi szabályokat és a saját viszonyunkat azokhoz, ugyanakkor arra késztet, hogy folyamatosan elgondolkozzunk magunkról és igyekezzük meghaladni önmagunkat.”

Amikor megszegjük az elvárt társadalmi szabályokat, morális kódokat, zavarban vagyunk és szégyelljük magunkat, mert tarthatunk attól, hogy mások leértékelnek minket. Ezeket az érzelmeket rendkívül nehéz megélni, azonban akár hasznosak is lehetnek számunkra. Kutatások bizonyítják, hogy sokkal figyelmesebbek és kedvesebbek vagyunk, valamint

igyekszünk kijavítani múltbéli hibáinkat, amikor a zavar és szégyen érzéseit éljük meg.

Némely szempontból tehát hasznos, ha törődünk azzal, hogy mit gondolnak rólunk mások.

Kapcsolataink hatással vannak boldogságunkra

A legtöbben azonban indokolatlanul sokat aggódunk mások véleményén. A szociálpszichológus Savitsky kutatása szerint túlbecsüljük, hogy mások mennyit és mennyire negatívan gondolkodnak rólunk. Ennek sajnos olyan kellemetlen következményei lehetnek, hogy sokkal gátlásosabbak leszünk mindennapi élethelyzeteinkben, és kevésbé tudunk spontánul, örömtelien részt venni a társas helyzetekben.

Mi emberek, kivételesen szociális lények vagyunk. Azért foglalkozunk intenzíven mások ítéleteivel, mivel boldogságunk jelentős része múlik kapcsolataink minőségén. Martin Seligman kísérleti pszichológus tanulmánya szerint az emberiség legboldogabb 10 százalékának közös jellemzője, hogy mindannyian legalább egy intim kapcsolattal rendelkeznek. Így hát érthető, miért számít annyira mások véleménye: boldogságunkat erősen befolyásolják kapcsolataink, és

mindenkiben jelen van az a félelem, hogy viselkedésünk miatt elveszítjük fontos kapcsolatainkat

Ez motivál bennünket abban, hogy a társadalom számára minél kívánatosabban viselkedjünk.

Amikor túlzottan befolyásol a külvilág

Mások véleményének figyelembe vétele akkor válik problémává, amikor túlságosan is a külső ítéletekre fókuszálunk, és hagyjuk, hogy azok saját gondolatainkat, érzéseinket maximálisan felülírják. Amennyiben ezt gyakran tesszük meg, azt az üzenetet küldjük az agyunknak, hogy mi önállóan nem tudunk figyelni magunkra, nem tudunk gondoskodni igényeinkről, ehhez mások segítségére van szükségünk. Ez óhatatlanul ahhoz vezet, hogy megkérdőjelezzük magunkat, s bizonytalanná válunk.

Előfordulhat, hogy nem is vesszük észre, hogy ezt tesszük magunkkal. A következő jelek figyelmeztető erejűek lehetnek számunkra:

1. Gyakran érzünk megbánást, sértettséget. Egyetértünk azzal, amit mások mondanak, vagy beadjuk a derekunkat, hogy megfelelhessünk az ő akaratuknak, ugyanakkor ettől nem érezzük jól magunkat.
2. Nehezen hozunk döntéseket, vagy döntéseinkben túl könnyen alkalmazkodunk másokhoz. Elhatározásainkat megindokoljuk azzal, hogy bennünket a döntés tárgya nem érdekel vagy éppenséggel azzal, hogy lazák, érdektelenek vagyunk. Így azonban a környezetünkben nem biztos, hogy tudatosul, hogy mi mit is szeretnénk igazán.
3. Késztetést érzünk arra, hogy másokat boldoggá tegyünk, olyankor is, amikor ez bennünket nem tesz boldoggá.
4. Sok bennünk a bizonytalanságérzés és gyakran nyilatkozunk magunkról negatívan. Annyira a minket körülvevő emberekre fókuszálunk, hogy nincs időnk a magunk vágyait, gondolatait felderíteni, és nem is tudjuk, kik vagyunk, mit szeretnénk igazából.

Amennyiben ezek a jelek ismerősek számunkra, érdemes lehet kipróbálnunk az alábbi tippeket. Fontos észben tartanunk, hogy ne essünk át a ló túloldalára, és ne arra törekedjünk, hogy érzéketlenül elmenjünk környezetünk jelzései mellett. Sokszor jó és építő erejű mások gondolatait, ötleteit az önmagunkon való gondolkozás kiindulópontjaként kezelni. A súlypont azonban mindig a saját érzéseink és gondolataink körül kell, hogy legyen.

Legyünk öntudatosak!

Ha nem érezzük elég szilárdnak identitásunkat, kezdjük el építeni és megszilárdítani azt. Így a nehéz helyzetekben is magabiztosabbnak érezhetjük majd magunkat.

Néhány segítő kérdés a gondolkozáshoz:

-          Mit találok örömtelinek, értelmesnek, élvezhetőnek?

-          Mit szeretek? Mit nem szeretek?

-          Milyen értékeket képviselek?

-          Milyen morális elveket követek?

-          Milyen spirituális meggyőződéseim vannak?

-          Milyen álarcokat hordok, milyen szerepeket veszek fel? Miért?

Az éntudat, az önérzet kialakítása egy életen át tartó folyamat, mivel folyamatosan tanulunk és fejlődünk, így személyiségünk is változik. Érdemes tehát időről-időre felülvizsgálni, hogyan is viszonyulunk a világhoz.

Emlékezzünk arra, hogy mások reakciói nem csak rólunk, de róluk is szólhatnak

Amikor valaki kritizál bennünket, érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az elmondott vélemény igyekszik-e objektív maradni vagy csupán a másik fél belső bizonytalanságából, megoldatlan belső konfliktusaiból fakad. Akárhogyan is, az ilyesfajta ütközések akár építhetik is a kapcsolatot, egy mélyebb megértést nyújtva egymás lelki világáról.

Merjünk kockáztatni!

Megbízni magunkban és saját ítéletünkben hosszú tanulási folyamat. Ennek része, hogy kockázatot vállalunk, majd kiértékeljük, milyen érzés is volt az számunkra. Mi, akik szeretünk folyamatosan megfelelni másoknak, gyakran elfelejtjük, hogy az, hogy kiállunk magunkért, képviseljük értékeinket, elveinket, nem feltétlenül arról szól, hogy meg is kell győznünk másokat az igazunkról. Természetesen belső világunk kifejezése néha ahhoz vezet, hogy kellemetlen helyzetekbe kerülünk, vagy nem kapjuk meg, amit szeretnénk.

Azonban abban az esetben is, amikor nem érünk el látványos eredményt vágyaink kifejezésével, öntudatunk és belső biztonságérzetünk fejlődik.

Minél többször tudunk ön-azonosan viselkedni, annál boldogabbak lehetünk,

s annál kevesebb negatív érzést táplálhatunk környezetünk iránt.

Ez a belső folyamat nem arról szól, hogy kizárjuk a többi ember véleményét, nézőpontját, hanem arról, hogy elkezdjünk bízni a saját meglátásainkban.

A szerző Hátszegi Eszter, pszichológus, iskolapszichológus, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja, pár- és családterapeuta jelölt.