Mit üzen a testünk?

„Nem volt időm enni, mert be kellett fejeznem valamit.”, „Fáj a hátam, de nincs időm elmenni orvoshoz.”, „Majd hétvégén alszom, addig meg kihúzom valahogy.”. Számtalan kifogást találunk arra, hogy miért nem teszünk meg valamit a saját testünk, lelkünk egészsége érdekében. De egyáltalán észrevesszük még a nagy rohanásban, hogy mire lenne szükségünk? Tudjuk pontosan, hogy miben élünk meg hiányt? Tudod még, mit üzen a tested? Székács Zsófia tanácsadó pszichológus írása.

Az elmúlt évtizedekben megnőtt az érdeklődés pszichénk és testünk működése iránt. Már nemcsak a szakma képviselői foglalkoznak az ember mint komplex szervezet működésével, de egyre több érdeklődő nyit a téma felé, szabadidejükben cikkeket olvasnak, előadásokat hallgatnak, hogy kielégítsék kíváncsiságukat, és megoldást találjanak kérdéseikre. Modelleket, elméleteket, magyarázatokat keresnek, amiket aztán alkalmazhatnak önmagukra. De miközben egyre több hasznos és értékes külső tudást szednek össze, elfeledkeznek az elsődleges jelzőrendszerükről. A saját testükről, amellyel életük minden percében kapcsolatban vannak, és ami működésük

első számú tünethordozója.

Életünk első hónapjaiban szüleink feladata, hogy kitalálják, mire van szükségünk, de ahogy felnövünk, szép lassan mi magunk is beletanulunk saját testünk jelzéseibe. Érezzük, ha éhesek vagy szomjasak vagyunk, ha pihenésre van szükségünk vagy ha megsérülünk. Sőt, gyakran fizikai fájdalmat élünk át akkor is, ha lelki bántalmak gyötörnek minket. Rendszerünk megfelelő működése esetén meg tudjuk mondani, ha hiányt élünk meg valamiben, hogy mire van szükségünk, és cselekedni is tudunk mindennapi életünk fenntartása érdekében.

De valóban képesek vagyunk érzékelni testünk jelzéseit, valódi szükségleteinket?

Ez néha nehezebben megy, mint gondolnánk. Legyen szó elegendő folyadék elfogyasztásáról, ismeretlen eredetű hátfájásról vagy akár szexuális hiányállapotról, az élet sodrásában könnyedén félretoljuk negatív belső élményeinket, mintha azt mondanánk: ráér ezzel foglalkozni később. Aktívan és a saját rendszerükben látszólag jól működő felnőtteknél is egyre gyakrabban figyelhető meg, hogy valamilyen fontosabb cél érdekében napokon, heteken (sőt, van hogy éveken) keresztül figyelmen kívül hagyják testük jelzéseit. Majd mikor szervezetük megmakacsolja magát, értetlenül állnak a negatív következmények előtt. Nem értik, miért fáj mindenük, miért neurotikusak és bosszúsak minden nap. Biztosan ismerős a helyzet, mikor egy kimerítő és hosszúra nyúlt időszak után a várva várt

szabadság első napjára betegszünk le.

Jogos a kérdés, vajon miért élünk így? A felgyorsult világ, a magas elvárások, az állandó versenyhelyzet miatti készenlét, vagy egyszerűen csak időhiány? Vajon soha nem is tanultuk meg pontosan érzékelni testünk jelzéseit, vagy csak olyan sok időn át hagytuk figyelmen kívül, hogy már nem is vesszük észre, hogy mi is az üzenet?

Mint a pszichológiában oly gyakran, itt sem lehet általánosítani, hanyagságunknak megannyi oka lehet. Gyermekkorban megélt elégtelen szülői gondoskodás, vagy egy rossz családi minta, egy negatív sorskönyvi mintázat vagy önsorsrontó viselkedési forma is lehet az okok között. Szólhat ez egyfajta bizonyítási vágyról, miszerint elég erősek vagyunk ahhoz, hogy leküzdjük hiányainkat, de állhat a háttérben teljesítmény-centrikusság és munkamánia is. Nem kevés önismereti munkára van szükség ahhoz, hogy ráleljünk, mi személy szerint

miért nem törődünk magunkkal.

Bár a változás érdekében fontos, hogy megtaláljuk az okokat, egy pillanatra engedjük el a miérteket, és próbáljunk meg egyszerűen csak helyet cserélni a saját testünkkel. Adott egy jól működő szervezet, ami mindent hajlandó megtenni az őt irányító kedvéért: felkel, mozog, munkába megy, gondolkodik, fizikai munkát végez, túlórázik, idegeskedik stb. Ahhoz, hogy ezeket a tevékenységeket határozottan és jól végezze, szüksége van bizonyos jutalmakra, hogy töltekezni tudjon, energiát nyerjen. Amennyiben valamiben hiányt él meg, szinte azonnal jelzi, hogy a hiányállapot mielőbb megszűnjön, és megint magas szinten tudjon teljesíteni. De hiába ad le jelzéseket, a várt segítség nem érkezik meg, viszont az elvárások, a feladatok egyre nőnek.

Olyan ez, mintha egy érzéketlen és munkamániás főnöknek dolgoznánk, egy olyan munkahelyen, ahol nagyon kevés a támogatás, és nagyon sok a kihívás. Egy olyan vezető keze alatt, aki soha sem hálálja meg erőfeszítéseinket. Körülbelül a testünk is így érezheti magát irányításunk alatt. Mi következmények nélkül felmondhatunk egy rossz főnöknek, a testünknek azonban egyetlen lehetősége marad: vészjelzésre vált. Rosszullétek, pszichoszomatikus tünetek, szorongásos rohamok, komolyabb fizikai megbetegedések már elég hatásosak ahhoz, hogy felfigyeljünk rájuk,

de sokszor csak későn kapunk észbe.

Alapszükségleteink a piramis legalján

Abraham Maslow 1943-ban publikálta híres tanulmányát az emberi motivációról. Maslow az emberi szükségleteket és az ezekhez társított motivációkat hierarchikusan piramis formájába rendezte, úgy, hogy az egyes fokok fontossági sorrendben épülnek egymásra. Az alsóbb lépcsőfokokon állnak a legalapvetőbb biológiai szükségletek, amelyek elengedhetetlenek az emberi élethez (pl. levegő, étel, ital, alvás, szex, biztonság, egészség), és ezekre épülnek rá a magasabb rendű szükségletek, mint a szeretet iránti igényünk vagy az önmegvalósításra való törekvésünk. Elméletében megfogalmazta, hogy a szükségletek kielégülése lentről fölfele építkezik. Mégis tudjuk, hogy bizonyos helyzetekben egy magasabb rendű szükséglet miatt elmaradhat egy alacsonyabb szintű kielégítése. Ám ez inkább kivétel kéne legyen, mely erősíti a szabályt...

Naponta csak néhány percre nézzünk magunkba: mit üzen a testünk? Mert bár valóban fontos, hogy megmérettetéseink közepette is erősnek mutatkozzunk, és megtehetjük, hogy hosszabb időre figyelmen kívül hagyjuk alapvető szükségleteinket, a kérdés csak az, hogy megéri-e.