„Nagyon fáj” – a psziché útjain József Attila univerzumában – II. rész

A fájdalmakkal teli gyermekkort követően a szerelem gyógyító erejében bízott József Attila, s választott hölgyei iránt hirtelen és intenzíven lobbant lángra. Noha a szerelemtől remélt megváltás huzamosabb ideig sosem köszöntött be az életébe, a hölgyek ihlette versei kivételesen szépen öntik szavakba a szerelem misztériumát, s teszik egyben örökkévalóvá Vágó Márta, Szántó Judit, Gyömrői Edit vagy Kozmutza Flóra nevét.  

Valachi Anna (1999) szerint a József testvérek nem adták meg magukat a gyermekkorban átélt érzelmi hiánybetegségüknek, s a maguk módszere szerint igyekezték kúrálni magukat. József Attila

a szerelemre mint sorsát jobbra fordítani képes, önkiteljesítési orvosságként tekintett

– írja az irodalomtörténész. Victor Hugo már a 1800-as években, a Nyomorultak (2009, 687.) című művében megfogalmazta a szerelemben rejlő gyógyulás lehetőségét:

„Találkoztam az utcán egy nagyon szegény fiatalemberrel, aki szerelmes volt. Kalapja ócska, ruhája ütött-kopott, könyökén lyukas; cipőjébe befolyt a víz, lelkébe beszűrődött a csillagok ragyogása.”

A leírás alapján mintha József Attilát látnánk magunk előtt, aki a szerelemtől szintén a fájdalmait és szegénységét enyhítendő csillagragyogást várhatta.

A poéta szerelmi élete, romantikus kapcsolatai azonban nem voltak túl sikeresek. Valachi (2005) szerint ennek fő oka az volt, hogy József Attila nem tudott felülemelkedni infantilis érzelmi beállítódásán, s a nőktől az anyakapcsolatából hiányolt kizárólagos szeretetet, már-már szimbiotikusan összeolvadt viszonyt várta el. Gyermeki természetét a nők is megérezték, s Vágó Mártától kezdve, Szántó Juditon át Kozmutza Flóráig kivétel nélkül a rokonszenves, tiszta gyermeket látták benne, nem tekintettek rá férfiként. Ez a női viszonyulás aztán fokozatosan aláásta József Attila önértékelését.

Bagdy Emőke (1992) és kollégája dolgozták fel a költő félbehagyott Rorschach-tesztjét*, melyet még Kozmutza Flóra, József Attila későbbi szerelme vett fel vele még 1937-ben. Bagdy Emőke és Láng Iringó egyébként nem tudták, hogy kinek a tesztjét értékelik, Kozmutza Flóra Illyés Gyuláné nem árulta el nekik a vizsgálati személy kilétét, amikor felkérte őket 1984-ben.

A teszt eredménye alapján Bagdy Emőke (1992, 93.) az irodalomtörténészhez hasonló megállapítást tesz, amikor ezt írja:

 „…a csecsemő-lét visszasóvárgása jut kifejezésre. Minden nőben az anyai szeretet ígérete vonzza, elutasítja a felnőttséget, nem tud az „énjében” szenvedő gyermektől a független, reális felnőtti szerepbe átkötődni. A felnőtt-testbe zárt, szomorú gyermek inkább védelemre, „táplálásra”, valakibe kapaszkodásra vágyik.”

A költő olyan ős-éhséget kívánt tehát kielégíteni a szerelem által, amely

az elvesztett anyai szeretet után kiáltott,

ekképp földi asszony szerelme nem ígérhetett sorsváltást József Attila számára – vonja le a következtetést Bagdy Emőke.

A Rorschach-teszt által feltárt lélektani dinamikát József Attila is azonosította magában, s rendkívül tömören, mégis pontosan fogalmazza meg a Mamához írt Kései siratóban:

„Lágy őszi tájból és sok kedves nőből / próbállak összeállitani téged / de nem futja, már látom, az időből / a tömény tűz eléget”. (JAÖV, 367. o.)

Az idealizált anyaképét tehát egyik múzsájából sem tudta hiánytalanul megalkotni. Ugyanakkor a hölgyek iránt fellobbant szerelmei költészetének különálló és páratlanul szép versciklusait ihlették. A következőkben egy kicsit részletesebben, a teljesség igénye nélkül kitérünk a költő néhány szerelmére. Gyömrői Editről, aki a költő egyik pszichoanalitikusa volt, a sorozat következő részében lesz majd szó.

Vágó Márta

Valachi (2005) amellett érvel, hogy 1928 tavaszán-nyarán Vágó Márta személyében úgy érezhette József Attila, megtalálta az „igazit”. A nagypolgári származású, vezető értelmiségi körökben mozgó Vágó-lány érzékeny és inspiráló volt. Intellektuálisan is partnere tudott lenni a költőnek, s elragadtatottan fogadta a hozzá írt verseket.

Vágó József, az édesapa nem zárkózott el nyíltan attól, hogy lánya a nehéz sorsú, jövedelemmel nem rendelkező József Attilával lépjen házasságra. Ám a szíve mélyén valószínűleg nem akarta, hogy a két fiatal összekösse az életét. Az alapvetően jómódhoz szokott, s ezúttal nehéz döntési helyzetbe került Márta pedig

végül nem volt elég elhatározott ahhoz, hogy voksát végérvényesen letegye a poéta mellett.

Vágó József egy éves angliai tanulmányútra küldte lányát, s ezt a próbaidőt szabta meg a házasság feltételeként. Vagyis ha túléli kapcsolatuk az egy évig tartó távolságot, nem áll az útjukba. A szakirodalom egyértelműen az apa terveként tartja számon az angliai tanulmányutat, mely arra irányult, hogy elbizonytalanítsa Mártát. Ez végül sikerült neki, hiszen a hölgy 1928 decemberében megírta szakítólevelét.

A szétválásba József Attila belebetegedett. A Vágó Mártával való házasság a hőn áhított teljes családi élet és boldog apaság reményét is magában hordozta, s ekkor a lánnyal együtt ezeket is elvesztette.

Szántó Judit

Az esernyőgyári munkásnő és szavalóművész Szántó Judittal József Attila több évig élettársi viszonyban élt együtt. A szakirodalom alapvetően boldogtalanként jellemzi a kapcsolatot, s maga a költő is úgy nyilatkozott kettejükről, mely „szövetség” volt, „nem szerelem”. Juditban nem találta meg azokat az erényeket, melyek megvoltak Vágó Mártában, s az a fajta szenvedély sosem lobbant fel iránta, melyet versihlető múzsái iránt érzett. Mégis volt valami a hölgyben, ami több évig maga mellett tartotta a költőt, s hogy mi volt ez, azt nagyon találóan fejezi ki József Attila a „szövetség” szóval. Szántó Judit volt az a nő, aki hajlandó volt felvenni a kettős asszonyszerepet:

szeretője és anyja volt egyszemélyben,

részlegesen kielégítve ezáltal az elvesztett anya utáni vágyódást.

A hölgy olykor megetette, mesélt neki vagy éppen elringatta a gyermeki szerepbe helyezkedett poétát, máskor pedig büntető anyaként viselkedve előfordult, hogy nyilvánosan felpofozta ismerősei előtt (Valachi, 1987-88).

A „szövetség” nem volt azonban örökérvényű. Judit, bár kielégítette József Attila egy nagyon alapvető szükségletét, nem lehetett az „igazi, örök nő”, aki után mindig is kutatott. Mindezt jól mutatja az a tény, hogy csupán egy vers íródott a hölgyhöz, szakításuk alkalmából (Valachi, 2005).

Kozmutza Flóra  

Flóra József Attila életének utolsó nagy szerelme. Megismerkedésük körülményei pontosan ismertek, 1937. február 20-án Flóra vette fel vele a Rorschach-tesztet (Bagdy, 1992). József Attila ebben az időben már több sikertelen pszichoanalízisen túl volt. A Gyömrői Edittel történt kezelés, ahol viszonzatlanok maradtak a költő analitikusa iránt támadt érzései, mély fájdalmat és reménytelenséget ébresztettek a költő lelkében. Ebben az állapotában találkozott Flórával, s a szép és megértő nőben azonnal az újjászületés és menedék ígéretét látta meg, tudatosan lovallta bele magát ebbe a szerelembe (Valachi, 2005). Rögtön döntési helyzet elé állította, amikor hét nappal a megismerkedésüket követően házassági ajánlatot tett Flórának, melyre természetesen nem kapott azonnali igen választ (Németh, 2000).

A Flóra-szerelemmel az életbe próbált kapaszkodni József Attila. A végletekig idealizálta a hölgyet, s az akkor már rendszeresen a Siesta Szanatóriumban fekve a gyógyulását csakis a hölgy szerelmétől tette függővé (Németh, 2000). Flóra érzékelte a teljesen idealizált szerepet, mellyel József Attila ruházta fel. A hozzá írt versekkel kapcsolatban is azt érezte, hogy nem neki szólnak, s ő inkább csak eszköz ahhoz, hogy a költemények megszülessenek (Valachi, 2005). Másrészt a szívében akkor már jelen volt későbbi férje, Illyés Gyula, József Attila egykori barátja, majdani riválisa. Mindezekből kifolyólag a megértő és támogató hölgy a poéta Balatonszárszón bekövetkezett haláláig mellette állt, de sokkal inkább barátként tekintett rá (Németh, 2000). Arra vonatkozóan, hogy ezt mennyire fejezte ki egyértelműen, ellentmondásos adatok vannak. Az viszont biztos, hogy ilyenformán a Flóra-szerelem sosem teljesülhetett be. Ahogyan Flóra sem József Attilára, úgy ő sem Flórára vágyott valójában. Mindig is az édesanyát kereste a nőkben, s ahogyan Valachi (2005) is megfogalmazza, öngyilkosságával talált vissza végül az elvesztett, égi Mamához.

https://www.youtube.com/watch?v=mblQKBfD_FE

Hogy Kozmutza Flóra viszonzott szerelme életben tarthatta-e volna József Attilát, egy örök kérdés marad. Czeizel (2012) pozitív és utólagosan reménykedő hangvételben ír erről. Azt feltételezi, hogy Flóra minden bizonnyal képes lett volna József Attila szélsőséges érzelmi állapotainak kezelésére, s egy boldog házasságban gyermekeket szülhetett volna a költőnek. Bagdy (1992, 94.) már kevésbé optimista, s a költő gyermekkori történetét és a Rorschach-próba tanulságait szem előtt tartva ezt írja:

„Átláthatjuk és nyomon kísérhetjük, hogy végzetes kapcsolati sérültsége, kötődésének tragikus mintája akkor is a halálvonzás örvényének irányába mutat, ha Flóra szerelme életben tartja.”

Akárhogy is, József Attila költészete az emberi psziché legmagasabb szintjéről mesél nekünk az egyik legszebb emberi érzésről, s ha magát nem is tudta meggyógyítani a szerelem által, a mi szívünket egészen biztosan a mai napig gyógyítják sorai.

A következő, sorozatot lezáró cikkben megtudhatjuk, hogy ha már a szerelemtől nem, az akkor szárnyait bontogató pszichoanalízistől remélhetett-e megváltást József Attila.

***

Cikksorozatunk befejező része itt olvasható.