A „disz” előtag valóban csak tanulási hátrányra utal? Sok kutatás szerint a tanulási nehézséggel küzdő gyerekeknek a társaikkal való kapcsolatukban is hátrányuk van. Miből származhat ez, és hogyan lehet leküzdeni? Ezekre a kérdésekre keressük a választ cikkünkben.
Egyre több gyerek küzd különféle tanulási nehézségekkel. Róluk elmondható, hogy valamilyen idegrendszeri sajátosság miatt nem tipikusan fejlődnek az olvasás, írás vagy a számolás területén. Az idegrendszeri eltérés sokszor magában hordozza a különféle társas, beilleszkedési gondokat is. Vannak, akiknél nemcsak a teljesítményben, hanem szociális kompetenciákban is kifejeződik a zavar. Nehezítő tényező lehet a különféle zavarok kombinált megjelenése. Képzeljünk el egy diszlexiást, akinek a beszéddel is problémái vannak! Mennyire nehéz lehet neki kapcsolatokat kiépítenie az osztályban!
Hogyan viszonyulnak a tanulási nehézséggel küzdők a társaikhoz?
A bizonyos területeken mutatkozó alacsonyabb teljesítményük miatt kialakulhat bennük szorongás, alacsony önértékelés, ami a barátkozásra is hatással van. Fontos tényező, hogy a környezetükben lévő személyeknek (tanáraik, szüleik, kortársaik) milyen a hozzáállásuk. Egy pakisztáni tanulmány szerint a tanárok elutasító viselkedése több szempontból is meghatározó. Ez a magatartás ugyanis a tanulók szorongásait növeli, miközben a nehézségeiket is felerősíti. Azaz beindulhat az ördögi kör: rosszul teljesít vagy nehezen koncentrál a nehézsége miatt, leértékelik vagy elutasítják, ennek hatására még inkább nő a szorongás, ezért még rosszabbul teljesít.
A tanulási nehézséggel rendelkező gyerekek könnyen úgy gondolhatják: nem olyan jók, mint a többiek. Ez a jellemzőjük is befolyásolhatja a barátságok kialakítását. Hiszen ha nincs önbizalmuk, és nem teszik magukat egy szintre a többiekkel, hogyan tudnának velük kapcsolatot létesíteni? Olyan is előfordul, hogy önként vállalják a magányos szerepet, hogy úgy tűnjön, ők választják a magányt. Így kevésbé kell szembesülniük azzal, hogy nem kedvelik őket.
A tanulmányok többsége azt állítja, hogy könnyebben vonódnak be a kortárs bántalmazásba is. Mind az áldozatok, mind a bántalmazók között gyakrabban fordulnak elő olyan gyerekek, akiket diagnosztizáltak valamilyen tanulási deficittel. Egy újabb meglátás szerint a tanulási nehézség csak egy lehetséges tényezője az iskolai zaklatásban való részvételnek. A bevonódásban nagyobb jelentősége van a társas támogatásnak. Ezek szerint nem a „diszes” címke a döntő. Inkább azt lenne fontos elősegíteni, hogy mindenki találjon egy-két barátot, így csökkenhetne a bántalmazás mértéke.
Hogyan éreznek a tanulási nehézséges gyerekekkel kapcsolatban a többiek?
Nem mindig értik a tanulási nehézséggel rendelkezők viselkedését azok, akik nem küzdenek hasonló problémával. Másként viselkedhetnek, eltérő képességeik vannak bizonyos területeken, ezért nem tudnak azonosulni velük. A szociálpszichológia szerint mindenki a neki ismerős dolgokat részesíti előnyben. Ez igaz bármilyen információ észlelésére, a személyek esetében is. Azért keressük a hozzánk hasonló emberek társaságát, mert az ismerősség érzését keltik bennünk. Ezt erősíti meg az a kutatás, amelyben megkérdezték a gyerekeket, hogy mit gondolnak, mások miért rekesztik ki a tanulási nehézséggel küzdő társaikat. A válaszok négy tematikus csoportja a következő volt:
- A többi gyerek gondolatai és cselekedetei a tanulási nehézséggel küzdőkkel kapcsolatban. (Pl.: „A többi gyerek nem szereti őket.”; „Nem részesei a közösségünknek.”)
- Tanulási képességekben és források elosztásában mutatkozó különbségek. (Pl.: „Nem tudják, hogyan kell tanulni.”; „Néhányan mérgesek rájuk, mert a sajátos igényű gyerekekkel külön foglalkoznak, míg másokkal nem.”)
- Érzelmi és fizikai jellemzők és iskolai közeg. (Pl.: „Mert kicsit meg vannak ijedve.”; „Azért, mert úgy néznek ki, ahogy kinéznek.”; „Másféle dolgokat csinálnak.”)
- Negatív viselkedések és gondolatok. (Pl.: „Talán az emberek azt gondolják, hogy azok, akiknek tanulási nehézségeik vannak, hülyék.”; „Mert néhányan vicc tárgyává teszik őket.”)
Ez a négy kategória talán nem tűnik egyértelműen elválaszthatónak, hiszen a gyerekek különféle állításai is több ponton átfedtek. A cikk írói az eredményekből azt emelték ki, hogy a beszámolók alapján
a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek kirekesztésének oka főként az, hogy különböznek a többiektől.
Vajon a kirekesztés ugyanolyan mértékű az integrált oktatású intézményekben, mint azokban, ahol szegregált tanítás folyik? Úgy tűnik, nem az a meghatározó, hogy elválasztják-e a sajátos nevelési igényű gyerekeket az osztály többi részétől. Az oktatás mikéntjének sokkal nagyobb a jelentősége. Integrált csoportokban egy rövid, felszínesebb csoportfeladat például sokkal nagyobb ellenszenvet szülhet, mint egy elmélyülést igénylő. Utóbbiban sokkal inkább benne van a személyiség, a másik gondolatainak megismerése. Akik ilyen feladatokban vesznek részt sajátos nevelési igényű gyerekekkel, nagy valószínűséggel később pozitívabban viszonyulnak hozzájuk.
Láthatjuk, hogy a tudomány mai állása szerint – ha nem is egyöntetűen – a „diszes” tanulók veszélyeztetve vannak a barátkozásban. A fenti eredmények szerint ezeknek a gyerekeknek az integrált tanítása önmagában nem elég a jó kapcsolatokhoz. Fontos a megfelelő közös feladat választása, csoportmunkák támogatása. Ha azt éreztetjük a gyerekekkel, hogy hasonlóak egymáshoz, azzal szimpátiát keltünk bennük egymás iránt, ami barátságok kialakulásához vezet. Ez egy mód lehet azoknak a beilleszkedésére, akik egyébként nehezen találnak maguknak barátokat – például a tanulási nehézséggel küzdőknek.
