Az idő az öregedési folyamat központi eleme. Vajon milyen tulajdonságok befolyásolják azt, hogy időskort az egyik személy pozitívan, míg a másik pedig negatívan éli meg? Boldogabbnak ítélik-e meg magukat az idősek, mint a fiatalabbak? Miként tekintenek az idősek az életük hátralevő éveire? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.
Korábbi kutatások azt mutatják, hogy életkori különbségek jelentkeznek a szubjektív jól-lét megítélésében. A vizsgálatok eredményei egyértelműen azt mutatják, hogy fiatalabb és idősebb felnőttek összehasonlításakor az idősebbeknél magasabb a szubjektív jól-lét szintje, mint a fiatalabbaknál. Kutatók úgy találták, hogy az életkor előrehaladtával csökken a negatív hatások tapasztalata, ezzel párhuzamosan pedig nő a pozitívaké.
Az életkor előrehaladtával a szubjektív jól-lét értéke a pozitív érzelmek megélése tekintetében nem lineáris, hanem U-alakú függvényként mutatható be, a negatív érzelmek megélése terén pedig fordított U-alakú görbét ír le. Pozitív érzelmek közé soroljuk például a boldogság érzését, az élettel való elégedettséget, negatív érzelmekhez pedig a szorongást és a depressziót. A középkorú felnőttek mutatják a legalacsonyabb szubjektív jól-létet, míg az idősebb felnőttek a szubjektív jól-lét legmagasabb szintjéről számolnak be. A középkorú személyek szubjektív jól-létének csökkenésének hátterében több tényező is állhat: a munkahelyi vagy családi konfliktusok, és az ezeken a területeken jelentkező fokozott teljesítmény kényszere
Az időskorhoz kapcsolódik a visszaemlékezés, amelynek szakirodalma úgy tartja, hogy a múltra való összpontosítás negatív következményekkel járhat, például ha a múlton való rágódás folyamatát, keserűség újjáéledését, tolakodó gondolatokat, traumatikus visszaemlékezéseket nézzük. Az ilyen típusú folyamatok pedig együtt járnak fokozott szorongással, depresszióval, reménytelenség érzésével.
A jövővel kapcsolatos gondolatok szintén válthatnak ki szorongást, rossz hangulati állapotot, hiszen sok esetben a jövőkép nem feltétlenül csupán pozitív töltettel bírhat: megjelenhetnek a jövővel kapcsolatos félelmeink, bizonytalanságaink, negatív esemény bekövetkeztétől való félelmünk, egzisztenciális aggályok, hiányosságaink, az élet értelmének megkérdőjelezése, valamint a halálszorongás.
A múlt pozitív emlékeinek felidézése viszont növelheti az önértékelést, a szubjektív boldogság érzését, megerősítheti az élet értelmét, új célok kitűzését segítheti.
Ezen tényezők összessége pedig hozzájárul nem csupán a szubjektív jól-lét szintjének növekedéséhez, hanem segíthet meghosszabbítani az élettartamot is.
Életkorbeli különbségek jelentkeznek az időperspektíva észlelését tekintve: a fiatalabb felnőttekre inkább a jövőorientáció jellemző, az idősebbek pedig inkább a múltra koncentrálnak.
Jövő megélése, mint befolyásoló tényező
A jövőbeli időperspektíva fogalma leírja a személy által szubjektíven megítélt saját életéből hátralévő idő mennyiségét. Az életben hátralévő idő észlelése fontos tényezőkkel jár együtt, úgy, mint a célok, preferenciák, tevékenységek kiválasztása. A jövőbeli időt kétfélének lehet tekinteni: nyílt végűnek, valamint zárt végűnek.
Azok, akik hátrelévő idejüket nyílt végűnek ítélik meg, azokra inkább jellemző az optimizmus, igyekeznek látókörüket kibővíteni, újabb tudás birtokába jutni, fontosnak tartják a jövőbeli lehetőségek optimalizálását és azok maximalizálását, valamint az új szociális kapcsolatok keresését.
Azok a személyek, akik korlátozottnak tekintik hátralévő idejüket, jobban motiváltak a pozitív érzelmek megélésére, céljaik fókuszáltabbak. Megpróbálják fenntartani jó közérzetüket, társadalmi kapcsolataikat. Ők is hajlamosak olyan tevékenységekben részt venni, amik maximalizálják a pozitív érzelmi jutalmakat és amikkel rövid távú érzelmi előnyökre tehetnek szert.
Korábbi kutatások jelentős negatív kapcsolatot találtak az életkor növekedése, illetve a nyílt jövőbeli időperspektíva között. A fiatalabb felnőttek nyitottabb horizonton számoltak be az időperspektívájukról, mint az idősebb személyek. Ez pontosabban azt takarja, hogy ha fiatalok képzelik el, hogy korlátozott az idejük vagy megtapasztalják külső tényező miatt a korlátokat, általában hajlamosabbak az érzelmeket optimalizálni, az elért eredményeket pedig az elégedettség érzése követi. Azok az idős egyének, akik időhorizontjukat csökkenőnek élik meg, az érzelmeket ugyanúgy optimalizálhatják, viszont kisebb mértékben.
Az életkor nem az egyetlen tényező, amely a jövőbeli időperspektívához kapcsolódik. Egyéb tényezők, mint például a természeti katasztrófák, terrorista támadások, háborúk, földrajzi áthelyezések, valamint súlyos betegségek, iskolai végzettség és nyugdíjba vonulás is befolyásolja az idői horizont észlelését.
Számos tanulmány bizonyította, hogy a jövőbeli időhorizont érzékelésének fontos következményei vannak az érzelmek, megismerés, motiváció, illetve a társadalmi kapcsolatok terén.
Akik jövőbeli idejüket nyitott végűnek tekintik, hajlamosabbak a szubjektív jól-létnek, társadalmi jól-létnek, az élet értelmének magasabb szintjéről beszámolni.
Az időhorizont érzékelése kapcsolatban áll a megbocsátással is. Allemand (2008) szerint azok a személyek, akik korlátozottnak tekintik hátralévő idejüket, hajlamosabbak a személyük ellen tett sérelmeket megbocsátani, mint azok, akik nyílt végűnek ítélik meg a jövőbeli idejüket. A megbocsátás fontos szerepet játszik az szubjektív jól-létében, különösen akkor, ha korlátozottnak tekintik az idői horizontjukat. A konfliktusokat követő elkerülő magatartás negatív következményekkel bírhat, ha az egyének haragot vagy dühöt élnek meg, és azt nem tudják vagy akarják kifejezni.
Megbocsátás és jól-lét kapcsolata
Megbocsátás segítségével a személyek szabályozhatják negatív érzéseiket és gondolataikat, valamint elengedhetik a konfliktust is, fenntartva a kapcsolatokat anélkül, hogy neheztelnének a másik személyre. Ezért a mások irányába tett megbocsátás különösképpen hasznos folyamat a szubjektív jól-lét fenntartása érdekében. Azoknál az egyéneknél, akik általában hajlamosabbak a megbocsátásra, az élettel való elégedettség, valamint az optimizmus érzése magasabb szintű. Ezek alapján láthatjuk, hogy az idő észlelése moderáló tényezőként bír a megbocsátás és a szubjektív jól-lét közötti kapcsolatban, a megbocsátás folyamata hasznos diszpozíció a negatív hatások kiküszöbölése tekintetében.
A megbocsátás szintje különösen fontos a pozitív szubjektív jól-lét észlelésében a korlátozott idői horizont esetében. E tekintetben a megbocsátás alacsony mértéke kevésbé bír negatív hatással azok körében, akikre a nyitott jövőbeli időperspektíva jellemző, mint azok körében, akik korlátozottnak ítélik hátralévő idejüket. A megbocsátás tehát puffereli, valamint a szociális kapcsolatok terén is fenntartja a szubjektív jól-lét érzését.
Amint cikkünkben is láthattuk, rengeteg egymással való kapcsolat gyakorol hatást az időskori szubjektív jól-létre, ezért rendkívül fontos ezek tudatos monitorozása, valamint fejlesztése is annak érdekében, minél boldogabbnak éljük meg az öregedés időszakát.
Felhasznált irodalom: Ramsey, M. A., Gentzler, A. L. (2014). Age Differences in Subjective Well-being Across Adulthood: The Roles of Savoring and Future Time Perspective. Int’L. J. Aging and Human Development. 78 (1) 3-22. Allemand, M., Hill, P. L., Ghaemmaghami, P., Martin, M. (2011). Forgivingness and Subjective Well-being in Adulthood: The Moderating Role of Future Time Perspective. Journal of Research in Personality. 46: 32-39. Webster, J. D., Ma, X. (2013). A Balanced Time Perspective in Adulthood: Well-being and Developmental Effects. Canadian Journal in Aging. 32 (4): 433-442.
