„Csak még egy rész, aztán elkezdek tanulni... Csak még egy rész, és megyek aludni...” Ismerősen hangzik? Bár a Netflix-függőség hivatalosan (még) nem betegség, egyre többeket érintő jelenség, melynek érdemes tisztában lenni a mögöttes okaival és veszélyeivel.
Indiában regisztrálták az első klienst tavaly ősszel, akit Netflix-függőséggel kellett kezelni. A 26 éves férfi minden nap hét órát nézett folyamatosan sorozatokat, mintegy fél éven keresztül. A kezelőorvosa elmondta, hogy a függőség kialakulásának a hátterében az állt, hogy a férfi munkanélkülivé vált, és a Netflixhez fordult, hogy elterelje a figyelmét a valóságról. Netflixezett, amikor a családja sürgette, hogy találjon munkát, Netflixezett, amikor látta, hogy a barátai dolgoznak:
ez volt a menekülési útvonala a problémái elől.
Reggel az első dolga az volt, hogy bekapcsolja a tévét, és utána csak nagyon nehezen tudott elszakadni tőle. Idővel ez súlyos problémákat okozott a látásában, fáradtsághoz és alvászavarokhoz vezetett. A klinikán pszichoterápiával kezelték, és karrier-tanácsadást is kapott.
Függőségre tervezve
A tévé lelki fájdalomcsillapítóként való használata persze nem új jelenség, de talán sosem volt még ennyire addiktív platform hozzá. A Netflix nem is titkolja, hogy az a célja, minél jobban a képernyő elé szögezze a nézőket: egyik rész után automatikusan indul a másik, ha esetleg véget érne egy sorozat, azonnal újakat ajánl, személyre szabott listákat készít, magától lejátssza az előzeteseket, és még sorolhatnánk. Arról is készítettek egy felmérést, hogy melyik az a rész, ami után a nézők több mint 70 százaléka végignézi az első évadot, azaz rákattan a sorozatra – ehhez 30 netflixes sorozat nézettségét vizsgálták. Az eredmények szerint általában nem az első rész az, hanem átlagosan a negyedik, ami eldönti, végignézzük-e a sorozatot, de több esetben már a második rész is olyan volt, ami után az emberek nem hagyták abba az évadot (például a Stranger Things, a Grey’s Anatomy, a The 100 és az Orphan Black esetében). Így tehát értelmet nyer az oldalnak az a stratégiája, hogy igyekszik ott tartani a nézőket a képernyő előtt, ameddig rá nem függenek a sorozatra. Az sem véletlen, hogy a sorozatok általában húsz vagy negyven perces epizódokból állnak: amikor fejben időbeosztást készítünk magunknak, általában fél vagy egy órás intervallumokban számolunk: például van fél órám, megnézek egy részt. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha egy rész fél órás lenne: de mivel csak húsz perc, belekezdünk a következőbe, amit aztán nem akarunk félbehagyni, és így tolódhat ki órákra is netflixezés. A Netflix vezetője, Reed Hasting azt nyilatkozta, jelenleg a legnagyobb versenytársuk az alvás – ugyanis csak ez állítja meg az embereket a sorozatok nézésében.
Mi történik közben az agyunkban?
Maguk a sorozatok általában egy nagyon egyszerű, függésre késztető formulát követnek: minden epizód feszültséggel (cliffhanger) ér véget, ami egy évadon keresztül az utolsó részben kicsúcsosodó, még nagyobb feszültségre van felfűzve. Ez a kiváltott feszültség pedig beindítja a szervezetünkben a stresszhormonok termelését, így hirtelen éberré válunk, képesek vagyunk késő éjjelig fent lenni, hogy befejezzük a sorozatot, és eljussunk a megoldásig. Ha kiderült a nagy rejtély, összejött a kedvenc párunk, megoldódott valamilyen krízis, az beindítja a jutalmazó rendszerünket, boldogsághormonok szabadulnak fel szervezetünkben, és azt éljük meg, hogy jól érezzük magunkat – ezért tud a Netflix gyógyszerként működni, hogy eltompítsuk a fájdalmas érzéseinket a valóságban. Ez a folyamatos feszültség-feloldás kör pedig mindig újrakezdődik, így alakulhat ki a klasszikus függőség.
Meddig lehet menekülni a problémák elől?
Bár a fent leírt mechanizmusok roppant primitívek, így könnyen hatással lehetnek bárkire, a súlyosabb függőség kialakulásában mindig nagy szerepet játszik a valós életünkben fellépő problémákkal szembeni megküzdési stratégiáink elégtelensége. Mindenkinek van egy eszköztára arra, hogy hogyan kezeli a stresszt, a nehézségeket az életben, de bármikor jöhetnek olyan krízisek, vagy csak felhalmozódó problémák, amire ezek a módszerek már nem elegek. Ilyenkor könnyű megoldást kínál a Netflix: kapcsold be, és kapcsolj ki! Vagy, hogy egy magyar klasszikust idézzünk: „Új élet vár, felejts el mindent, mindent ami fáj!”.
Ez azonban egy önmagát gerjesztő folyamat, mert minél jobban eltompítjuk az érzéseinket és elhárítjuk a problémáinkat a Netflixezéssel, annál inkább felhalmozódnak, így még nehezebb lesz megküzdeni velük, és ezért még jobban el akarjuk tolni őket. Gondoljunk például a mosogatásra: amikor még csak egy-két edény van a mosogatóban, nincs kedvünk nekiállni, aztán egyre több lesz, és már vállalhatatlannak tűnik a mennyiség, több órányi mosogatást kíván, ezért egyre csak halogatjuk, hogy belekezdjünk. Attól azonban, hogy próbálunk nem tudomást venni róla, a mosatlan edény nem lesz kevesebb, sőt, csak egyre gyűlik. Ha tehát észrevesszük magunkon, hogy a sorozatozással csak a problémáinkat tologatjuk magunk előtt, érdemes hatékonyabb megküzdési módokat keresnünk, hogy megbirkózzunk velük, és kikerüljünk az ördögi körből.
