Női szerepeink kereszttüzében

Nőként az egyik legnagyobb kihívást az jelenti az életünkben, hogy miként tudunk megfelelni az önként, a mások és/vagy a társadalom által ránk ruházott szerepeknek. A másoknak való megfelelés sikere elsősorban annak függvénye, hogy az egyes szerepeinkben jól teljesítünk-e. Lássuk be, ki ne akarna elképesztően vonzó nő, példaértékű anya és önmagát megvalósító, hivatásában kiteljesedett nő lenni? Miközben próbáljuk a lehetetlent elérni, olykor a megfelelési vágy jókora káoszt és belső konfliktusokat teremt bennünk. Küszködve próbáljuk fenntartani vélt vagy valós belső harmóniánkat és a szerepeink közötti egyensúlyt, mégis gyakran úgy érezzük, mintha egy helyben topognánk, és mindennap elölről kellene kezdenünk az egészet.

Oly sokféle szerepet élünk meg a mindennapokban, hogy hatalmas kihívást jelent ezek megélésének tudatos irányítása. Habár mindannyian egyfajta egyensúlyi állapot kialakítására törekszünk, bizonyára egyetértünk abban, hogy mindenben mindig nem teljesíthetünk kimagaslóan, vannak fontosabb és kevésbé fontos területek. Életünk egyes periódusai nagyban meghatározzák, melyik szerepünk kerül „objektíve” előtérbe.

Nem lenne reális törekvés, ha minden szerepünket folyamatosan, ugyanolyan erőbevetéssel próbálnánk megélni.

Teljesen természetes, hogy olykor egy-egy – aktuális élethelyzetünk megkívánta szerep – háttérbe szorítja az egyebeket. Hosszú távon azonban saját jóllétünk és kiegyensúlyozottságunk érdekében fontos, hogy tudatosan visszaállítsuk, pontosabban egészséges egyensúlyt tartsunk szerepeink között. A hőn áhított „egyensúlyi állapot” az egyes női szerepeink között azonban mindannyiunk számára mást jelent.

Női szerep a múltban

Elgondolkoztunk-e már azon, vajon miképp sokszorozódtak meg napjainkra a női szerepek? Az őskorban például a férfiaknak és a nőknek egyértelműen meghatározott szerepük volt. A férfiak feladata a vadászat volt. Koncentrációjuk a vadászat során egyoldalúvá vált, hiszen ha hagyták volna, hogy bármi is elterelje a figyelmüket, elhibázták volna a vadat. Velük ellentétben, a nőknek vélhetően már akkor is többféle szerep jutott. Elsődlegesen gyermekeiket védték a vadállatoktól és egyéb veszélyforrásoktól, emellett azonban rájuk hárult a tűz táplálása és egy másik fontos szerep is, a gyűjtögetés. Így alakulhatott ki a nőkben a figyelem megosztásának képessége.

Később az ősember a vadászó-gyűjtögető életmódról áttért az állattartó és növénytermesztő életmódra, ami egy teljesen új helyzetet eredményezett a női szerepek területén.

Igaz, továbbra is a férfi volt a családfenntartó, de a nő is kivette a részét a család fenntartásából, elsősorban a ház körüli munkákból. Az ipari forradalom megjelenése után fokozatosan már a nők is kitanulhattak bizonyos mesterségeket, és a 20. század első évtizedeiben egészen általánossá vált az is, hogy a lányokra is kiterjedt az iskoláztatás. Sőt, nem sokkal később a nők választójogban is részesültek és dolgozni kezdtek.

A nők ily módon rengeteg új szerepben találták magukat. Nem csoda, hogy az újszerű életmód számos nehézséget is magával hozott, és elkezdte feszegetni a határaikat.

A gyermeknevelés mellett a nők dolgoztak, háztartást vezettek, és bizonyos történelmi időkben – világháborúk alatt és után, a férfiak hadba vonulásával, elhalálozásával, munkaképtelenné válásával – rájuk hárult a családfenntartói szerep is, mindez olyan körülmények között, hogy emellett egyre nagyobb hangsúly helyeződött a személyes szabadságra. Az a modell, amely a nőre a sokféle szerepben való helytállást „kiosztja”, beleértve akár a karrierépítést is, a mai napig fennáll, a maga problematikusságával együtt.

Nőiség a 21. században

A fentiekből kitűnik, hogy a nőiség manapság roppant összetett életfeladat, semmiképp sem egyszerűsíthető le tipikus szerepekre. Dr. Bagdy Emőke A személyiség titkai című könyvében azt írja, hogy

egy nő számára nem kétséges, hogy a legnagyobb érzelmi biztonságot és szeretetet adó forrás a párkapcsolat és a család.

„A családi béke és egyensúly létrehozása, fenntartása a legmagasabb rendű intellektuális és érzelmi tettünk. Rajtunk múlik. Felülmúlhatatlan értéket képvisel. Számos külső, belső tényező akadályozza, vagy nem engedi az egyensúlyhoz vezető lépés megtételét.” (Bagdy 2014) Valószínűleg egyetértünk a szerzővel abban, hogy nőiségünk megélése – elődeinkhez hasonlóan – a család harmonikus összetartásában gyökerezik.

A nő a család lelke. Nagy felelősség és szinte elviselhetetlen teher hárul azonban az olyan társadalomban nevelkedett nőkre, ahol a gyermeknevelés és a háztartás vezetése mellett nemcsak lehetőségük, hanem igényük is van az önmegvalósításra, sőt a karrierépítésre is.

Ebből adódóan, akkor tudunk jól helytállni, ha nem okvetlenül másoknak és a társadalmi elvárásoknak próbálunk megfelelni, hanem elsősorban saját magunknak. Ehhez azonban fejlett női énképre van szükségünk.

A Nő, mint anya

A női szerep az anyasággal válik teljessé. Sigmund Freud szerint a gyermek iránti vágy már 18 hónaposan megjelenik a kislányokban. Az anyaszerep tehát bennünk szunnyad, egészen kiskorunktól kezdve. A szülés egy nagyon érdekes változást eredményez a női tudatban. Ugyanis nemcsak gyermek születik, hanem vele együtt „megszületik” az anya is. A szülés így egyfajta átmenet a lányságból, a nőiségből az anyaságba. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kétféle státusz egymástól élesen elválasztható, sőt, egymással fel sem cserélhető.

Tudatosítanunk kell azonban, hogy az anyaságban a gyermek ellátása jelentette feladat miatt nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy a felszínen tartsuk nőiségünket is.

A szülés utáni időszakban a belső mérlegünk erőteljesen az anyaság oldalára billen. Ez természetes, hiszen egy kisbaba a nap huszonnégy órájában igényli az anyját. Másrészt az anyává válás folyamatában, az anyai szerepünkben rohamos fizikai, lelki, személyiségbeli adaptálódásokra van szükség, hogy a gyermekünk fejlődése jelentette kihívásnak meg tudjunk felelni. Mindeközben úgy tűnhet fel, a női szerepünk nagyjából mintha állandó lenne anyaságunk évei során. A helyzet azonban az, hogy természetesen ebben is változunk: ahogy egyre érettebb nővé válunk, egyre érettebb partnerré is kell válnunk, olyanná, aki számára gyermeke és társa egyaránt fontos. Sok esetben tapasztalható, hogy gyermekünk viszonylagos önállósodása után tudjuk csak helyreállítani az egyensúlyt a felbomlott női-anyai szerepeink között. Olykor sajnos előfordul, hogy valaki csak az egyik vagy a másik szerepének próbál minden erejével megfelelni, ám ez sosem vezethet harmóniához.

Nő, mint társ/feleség

A párkapcsolatunkban való kiteljesedés és elégedettség nem csak rajtunk múlik. Már a párkapcsolat szó is jelentésében magában hordozza az igazságot, hogy annak sikerességét mindkét fél nagymértékben befolyásolja. Békéssi Brigitta a Wow hatás című könyvében azt írja:

ahhoz, hogy egy párkapcsolat harmonikusan működjön, négy tényezőnek kell egyensúlyban lennie a párok között: közös értékrend, hasonló életmód, szex és a hasonló anyagi helyzet.

Napjainkban azok a párok élnek harmonikusan, akik jól kooperálnak, akik támogatják és erősítik egymást, és szeretetüket kifejezve viszonyulnak egymáshoz. Fontos hangsúlyozni azt is, hogy az egészséges párkapcsolati viszony pozitív hatást gyakorol az egészségünkre és teljesítőképességünkre, míg a nem működő vagy konfliktusokkal terhelt kapcsolat legyengít. A párkapcsolatunkban való boldogulásban és persze a megfelelésben segít a jó önismeret és a párkapcsolati, illetve családi élet kellő megismerése a megfelelő szakirodalom alapján. E tekintetben figyelemreméltó, hogy „a családi élet egyensúlyi tényezőit kutató Olsonnak az a javaslata, hogy foglaljunk állást a teljes elköteleződés mellett, vállaljuk az érzelmi őszinteséget, szüntessük be a kritizálást és a vádaskodást, adjunk elegendő pozitív megerősítést egymásnak és törekedjünk gyakori kommunikációra, sok közös élmény teremtésére.” (idézi Bagdy Emőke, 2014, 28. o.)

Belső konfliktusaink

A legtöbb nő – valljuk be – minden szerepében a tökéletességre törekszik. Ennek lehetetlensége pedig gyakran belső konfliktusokhoz vezet. Lássunk egy példát. A női vezetők esetében nagyon gyakori a szerepkonfliktus megléte. A szerepkonfliktus abból adódik, hogy az egyes szerepeink nem támogató módon, hanem egymás ellenében hatnak. Például egy vállalat vezetőjeként munkánk során leginkább a férfias energiáinkat kell mozgósítanunk. A vezetői tevékenység megkívánja, hogy magabiztosságot és erőt sugározzunk a környezetünk felé. A munkahelyi irodát elhagyva azonban – egy egész más minőségben – támogató, befogadó, gyengéd feleségként/társként, szerető és megértő anyaként szeretnénk hazatérni.

Modern társadalmunk sem könnyíti meg a helyzetünket, ugyanis a közösségi média oldalai által egy olyan világot láttat számunkra, amely nem a realitást tükrözi.

A különféle médiacsatornák ömlesztik felénk a kívül-belül „tökéletes” női ideálokat. Annak ellenére, hogy a legtöbben tisztában vagyunk a ténnyel, hogy ez a kép egy igencsak eltorzult valóságnak felel meg, tudatunkat és érzéseinket erősen a befolyása alá vonja, és sajnálatos módon jelentős károkat okoz az önbizalmunkban, azzal hogy a torz képnek szeretnénk megfelelni. A társadalmi elvárások terhét cipelve gyakran saját magunk számára is túl magasra tesszük a mércét. A modern nő a család és a hivatás mellett vonzó külsőre vágyik, séfeket meghazudtoló ételeket szeretne varázsolni a családi asztalra, arról nem is beszélve, hogy megkísérel makulátlan tisztaságot tartani a háza tájékán. Mindeközben azonban gyakran elfeledkezünk saját magunkról.

Az önszeretet és önelfogadás jelentősége

Ha túl sokat várunk el magunktól, az az önszeretetnek az ellentéte. Ahogy másokkal szemben próbálunk megértőek lenni, legyünk megértők magunkkal szemben is. Önmagunk szeretete és elfogadása a kiindulópont az egészséges énkép kialakulásához, a minőségi kapcsolatokhoz és egy boldogabb élethez.

Önszeretetünk növelésével nemcsak értékeljük az erősségeinket, de képesek leszünk elfogadni a gyengeségeinket is, valamint a tényt, hogy olykor hibázunk és nehézségekkel küzdünk.

Nem önzőség, ha nemcsak másokról, hanem magunkról is gondoskodunk.Támogassuk jóllétünket azzal, hogy megadjuk magunknak is a lehetőséget a feltöltődésre, kikapcsolódásra. Így többet tudunk adni a környezetünknek is. Érzékeljük a határainkat, és ennek fényében döntsük el, mi fontos, mi jelent elsőbbséget a számunkra. Tanuljunk meg nemet mondani, ha úgy érezzük, túlvállaljuk magunkat. Végezetül pedig ne feledjük, hogy a megoldást, minden esetben elsősorban belül érdemes keresnünk.