Nőj fel végre! – Gondolatok a kapunyitási pánikról

„Bezzeg amikor én ennyi idős voltam, mint te…” Gyakran találkozunk ehhez hasonló gondolatokkal, melyek körbelengik a családi ebédek légkörét, olykor kínos hangulatot keltve a fiatalokban. Az idősebb generáció hajlamos negatívan hozzáállni a mai fiatalsághoz, mivel kitolódott a házasságkötés, a gyermekvállalás és a felnőtt élettel járó kötelezettségek felvállalása. Gyakran úgy gondolják, hogy a fiatal felnőttek alapvetően későn kezdenek bele a „nagybetűs életbe”. A tinédzserkor és a felnőtté válás között létezik azonban egy köztes állomás, a kezdődő felnőttkor, amelynek gyakran része az identitáskrízis. Cikkünkben ezen időszak főbb jellemzőit járjuk körül.

Mi történik akkor, ha a felnőttkor küszöbén hirtelen rájövünk, hogy nem jó irányba haladunk? Szembesülünk azzal, hogy lassan vége a sulinak, munkát kellene vállalni, nem ártana egy stabil párkapcsolat sem és persze valamikor gyereket is kellene vállalni – lehetőleg még fiatalon. Észrevesszük, hogy az életünket szinte már csak a stressz tölti ki.

Az élet következő lépcsőfoka bizonytalanságot, félelmet és szorongást kelthet.

Ennek hátterében gyakran a kapunyitási pánik, angol kifejezéssel quarter life crisis (QLC) áll, amely a kezdődő felnőttkor nehézségeit és kríziseit foglalja magába. Az elmélet kidolgozói Robinson és Wilner voltak, akik a krízis epizódjait a 25-35 év közötti életszakaszban azonosították. Robinson kutatásai során arra a következtetésre jutott, hogy ebben az életszakaszban megjelenik egy jelentős fejlődési krízis, amelynek 4 fázisát különböztette meg:

1. Fázis:

A fiatal felnőtt úgy érzi, hogy olyan párkapcsolatban vagy társaságban van, ahol az elvárások és kötelezettségek nem egyeznek azzal, amit hosszú távon vállalni és képviselni szeretne. Megtett egy lépcsőfokot a felnőtté válás felé, de aztán mégis úgy érzi, rosszul döntött. Ezáltal létrejön egy belső konfliktus, amelynek az egyik forrása a helyzetből való kilépés vágya, a másik pedig a változástól való félelem. Ez a konfliktus huzamosabb ideig rejtve marad, rés keletkezik a belső és a külső szelf között.

2. Fázis:

Ebben a fázisban a fiatal felnőtt megpróbál lépéseket tenni annak érdekében, hogy kilépjen azokból a csoportokból, illetve helyzetekből, amelyek a belső konfliktust okozzák. Ebben az időszakban olyan érzések dominálnak, mint a bánat, a szorongás és a jövő okozta bizonytalanság.

3. Fázis:

A harmadik fázis során a személy megkérdőjelezi addigi értékrendjét a társadalomról, környezetéről és átgondolja az élet értelmével kapcsolatos elképzeléseit. Ezt az időszakot a stresszel való megküzdés és az érzelmek feldolgozása kíséri.

A szakasz fő feladata az új életstílus megtalálása, kimunkálása és az ahhoz való alkalmazkodás.

Ekkor a fiatal újra felfedezi identitását és kísérletezik a különböző alternatív lehetőségekkel. Ez az időszak arról szól, hogy a fiatal felnőtt megpróbálja stabilabb mederbe terelni az életét.

4. Fázis:

A negyedik fázisban a személy képessé válik arra, hogy elköteleződjön új szerepek iránt, amelyeket sokkal hitelesebbnek érez és amelyek valóban motiválják őt. A kialakuló szelf már sokkal közelebb áll a személy értékrendjéhez és kevésbé határozzák meg a külső szerepek. Akik ezt a fázist átélik, nagyobb mindennapi elégedettségről és kontrollról számolnak be, mint a krízis előtti időszakban.

A fázisok nem minden esetben követik egymást ugyanebben a sorrendben. Például előfordulhat, hogy a személy a negyedik fázist követően jön rá, hogy a kialakított értékrend és élethelyzet mégsem megfelelő számára, mivel nem érzi a sajátjának. Ennek következtében visszatérhet az első vagy a második fázishoz, valamint az ismétlődés sorrendje is változhat.

Kialakuló érzéseink a krízis során

A kapunyitási pánik további két fajtáját különböztették meg. Az első típus a „Locked-out”, mely során a személy úgy érzi, képtelen megfelelni a felnőtt élet elvárásainak. Nem képes munkát találni, stabil párkapcsolatot fenntartani és elérni a pénzügyi függetlenséget.

A másik típus a „Locked-in”, mely során a fiatal felnőtt még a fázisok megjelenése előtt elköteleződött egy vagy több felnőtt viselkedési minta mellett és tartósan belehelyezkedett a választott szerepbe. Később előfordulhat, hogy elbizonytalanodik a választott szereppel kapcsolatban és hirtelen rádöbben, hogy nem ezt az utat szeretné követni a továbbiakban. Mindez frusztrációt okozhat és azt az érzést keltheti, hogy csapdába esett.

Jeffrey Jensen Arnett cikkében kifejti, hogy ezt az új életszakaszt és a vele járó krízist gyakran félreértik és téves következtetéseket vonnak le róla.

A fiatalok ebben az időszakban főleg önmagukra fókuszálnak, ezt gyakran önzéssel azonosítják, pedig ez az útkeresés egyik fontos fázisa, ekkor építik fel azokat a képességeket, amelyekre a felnőtt élet során szükségük lesz.

Az identitáskrízist sokszor szenvedésnek tekintik, pedig ez talán az egyik legfontosabb eleme a folyamatnak. Gyakran frusztráló és zavaró, ugyanakkor szükséges ahhoz, hogy a fiatal felnőttek tisztában legyenek azzal, mi érdekli őket igazán és merre haladjanak tovább. Előfordul az is, hogy a fiatalok túlzottan optimisták, melyet a környezetük gyakran fiatalkori elfogultsággal, naivitással azonosít. Fontos kiemelni, hogy

a fiatal felnőttkorral járó kapunyitási pánik nem generációs probléma, hanem az életút egy természetes folyamata.

A kialakuló identitáskrízis egy természetes reakció a mai indusztriális társadalmi rendszerekben. Nehéz és ijesztő szembesülni azzal, hogy esetleg nem a jó irányt választottuk, de sosem késő változtatnunk. Előfordulhat, hogy a rengeteg lehetőség közül nem pont azt az egyet választjuk, amely életünk végéig tökéletes lesz számunkra. Mindannyian változunk, a környezetünk és az élethelyzetünk is átalakul. Ennek következtében egyáltalán nem biztos, hogy fiatal felnőttként a legmegfelelőbb út mellett döntünk, azonban a mellékutakon jutunk hozzá azokhoz a tapasztalatokhoz, amelyek majd a legjobb irányba terelnek minket.