„Normális” szexuális élet nem „normális” helyeken

Szeretjük azt mondani, hogy ma már a szex nem tabu. Nyíltan beszélhetünk szexuális-irányultságról, vagy orientációról, fétisekről, függőségekről, így hihetnénk azt, hogy már nincs olyan téma a szexualitást tekintve, ami hallatán a kezünket az arcunk elé kapnánk, hogy „Na de kérem! Erről azért már mégsem illik…”. Most az alábbi cikkben mégis egy olyan élethelyzetet vizsgálunk meg, mely esetében sokan azt gondolhatják, a szex az utolsó, ami szóba jöhet, ám ez koránt sincs így.

Nemi élet a holokauszt alatt

A szexualitás kutatásával a társadalom kulcsfontosságú vonásait és annak változásait tárhatjuk fel. A valóságban a szex ennek ellenére még mindig számos titokzatos dolgot rejt, és ez kiegészülve a nácizmussal kifejezetten kimondhatatlannak és leírhatatlannak számít.

Stigmatizálni viszont egyet jelent azzal, hogy elhallgattatunk olyan hangokat is, amik más nézőpontokat tárnának elénk, ebben az esetben pedig ez végképp nem elhanyagolható.

Abban, hogy ez a téma ennyire ki van szorítva a köztudatból, az az álláspont is szerepet játszik, mely szerint a kiéheztetett, legyengített és meggyötört foglyok túlságosan kimerültek voltak ahhoz, hogy bármilyen formában megéljék a szexualitás pozitív oldalait. Ez viszont egy olyan olvasat, mely nem a valós történetíráson és kutatásokon, sokkal inkább a meglehetősen homogén, egyfajta „cölibátusban élő” fogolytársadalommal szemben támasztott elváráson alapszik.

Természetesen a holokauszt alatt nem volt sok örömforrás a táborok lakóinak életében, ám pont emiatt tudtak olykor a legapróbb, legősibb dolgokba kapaszkodni, mint erőforrás. Ennek értelmében az intimitás a legkülönfélébb módokon tudott megjelenni, és legyen ez akár borzalomkeltő, akár reményteli, nekünk, akik érdeklődünk a téma iránt, mindkét válfajjal tisztában kell lennünk.

Az erőszak formái és a velük járó tényezők

1944. nyarán a 19 éves Lucille Eichengreen talált egy sálat, amit leboroltvált feje köré szeretett volna csavarni, és a lába közé rejtette. Amikor egy őr zaklatni kezdte, félreértette, miért van az anyag a lány lába között, és undorodva csak annyit mondott:

„Te mocskos, haszontalan szajha, fúj… te vérzel!”

A történetben az ironikus és groteszk szál, hogy a férfi elborzadt egy teljesen normális emberi funkciótól, miközben a nemi erőszak esetében nem érezte azt, hogy bármi megbotránkoztató lenne benne.

A megbélyegzett témák közül a legismertebb a szexuális erőszak. Mühlhäuser összefoglalja ezen elítélés erejét:

A háború utáni korai narratívák olykor tárgyilagosan beszéltek a szexuális erőszakról, mert az elbeszélők még nem szembesültek a megszégyenítés társadalmi kereteivel. Idővel viszont nemkívánatos beszédtéma lett, hogy mélyen foglalkozzunk azzal a ténnyel: a zsidó férfiakat meggyilkolták, míg a zsidó nőket először megerőszakolták, és csak azután ölték meg.

Ám ahelyett, hogy egyszerűen patologizálnánk az elkövetőket, a nemi erőszak indíttatását is érdemes feltárnunk. Kutatások arra mutattak rá, hogy ez a fajta brutalitás sokszor teljesen mást jelentett az elkövetőknek, mint amit mi a mai gondolkodásunkkal el tudunk képzelni. Ahhoz pedig, hogy ezt megértsük, azt kell felismernünk, hogy számukra sokszor a nemi erőszak esetében inkább magán az erőszakon, a hatalomgyakorláson és a büntetésen volt a hangsúly, mint magán a szexen. Ez úgy volt lehetséges, hogy a szex mint fenyítési mód egyszerűen beitta magát a katonák gondolkodásába, és a náci propaganda része lett.

A szex mint portéka és mint lehetőség

A náci népírtás brutális erőszakában a szexualitás egyaránt eszköze volt a cserekereskedelemnek, a kormányzásnak és az embertelenítésnek. Viszont azon kívül, hogy megosztotta és alávetette az embereket egymásnak, egyesítette is őket, valamint a borzalmak közepette örömöt, intimitást és érzelmi kapcsolódást tudott nyújtani.
 
Amikor kutatási fókuszunkat a vizsgált témára irányítjuk, nem arról van szó, hogy valamiféle perverz módon tekintsünk a holokauszt és a szex kapcsolatára, sokkal inkább arról, hogy egy igazán emberi oldalról tudjuk megvizsgálni az embertelen körülmények között sínylődő áldozatokat és ezáltal empatizálni velük.

Sőt, ha egy ennyire ösztönös hajtóerőn keresztül tudjuk elemezni a történteket, az elkövetők és a szemlélők is közelebb kerülnek hozzánk, így alkalmat adva rá, hogy felfogjuk, mi is vitte őket azokra a kegyetlenségekre, amiket elkövettek, vagy arra a hallgatásra, amivel a történéseket figyelték.
 
A szexualitás historizálása során a szerzők bemutatták, hogy a nemiség jelentése és formái helyszínről helyszínre változhattak. Más volt a helyzet rejtőzködés közben, a koncentrációs táborokban, a keleti fronton, a gettókban, a zsidó partizánok között vagy az Einsatzgruppen gyilkossági helyszínein.

Arra is rámutattak az évek alatt, hogy a szexualitásnak Janus-szerű hatása volt a háborúban,

mivel pusztítást és örömet egyaránt okozott. Kétarcúsága hozzájárul ahhoz, hogy leginkább a Harmadik Birodalom idején létrejött kapcsolatok spektruma nyugtalanít bennünket. Ennek a kellemetlen érzésnek az egyik lehetséges oka az, hogy a szexualitást a holokausztban binárisnak tekintjük, amely két kizárólagos kategóriát foglal magában: romantikus szerelem és szexuális erőszak. De mivel a legtöbb szexuális élmény ebben az időben valahol e pólusok között helyezkedett el, elbizonytalanodhatunk és távolságtartást alkalmazhatunk, hogy megbirkózzunk vele.

Akármennyire bizarrnak tűnik, a táborok és gettók áldozattársadalmában egyfajta „státuszszimbólum” volt a saját feltételek melletti szexuális aktivitás képessége. Nem minden áldozat volt egyenlő: egyesek inkább szexet kerestek és vásároltak másoktól, ahelyett, hogy altruista módon állhattak volna a kérdéshez,

néhány esetben pedig a rabok követtek el erőszakot a társaik ellen.

A szexualitással való kereskedelem pedig különösen vegyes megítélés alá kerül, hiszen itt sokszor kiemelten bírálják azokat a – többségében – nőket, akik áruba bocsátották testüket. Ám a prostitúció sok esetben fizetőeszköz volt, amivel a rabok nem mást válthattak meg, mint a saját életüket. Ezek a felismerések felzaklathatnak bennünket, így ezen jelenségek körüljárására csak ritkán kerül sor.

Előfordult persze olyan is, hogy egy felszabadító és egy felszabadított között alakult ki kapcsolat, majd akár házasság, ám sokszor ezeket a frigyeket átszőtte a függőség, a kényszer, valamint az élet megmentéséért érzett hála, így tehát a hatalmi asszimetria is. Bár nagy a kísértés, hogy romantizáljuk a tábori szerelmeket, a valóságban azért érdemes hozzájuk szkeptikusan állni.

Azonos nemű vágyak

Ahogy már említettük, a nemi erőszak általában a nőket érintette, de előfordult, hogy férfiak is áldozatul estek, amit sok esetben nemi identitásuk megsemmisítéseként, és a családjukban betöltött szerepük végeként fogtak fel. Ennek eredményeképpen az áldozatok internalizálták (vagyis magukévá tették) a homofóbiát, így hangsúlyozva, hogy ők heteroszexuálisok, szemben a homoszexuális elkövetőkkel.

Bár a nők közötti homoszexualitás nem ütközött törvénybe, de az azonos neműek kapcsolata tiltott volt a táboron belül. Anneliese Kohlmann, egy hamburgi őr leszbikusként kapcsolatba került egy fogollyal, Helene Sommerrel, és ez a viszony arra késztette, hogy ő maga is átlépje a határt őr és rab között, végül pedig odáig juttatta, hogy saját költségén a háború utolsó hetében követte Sommert Bergen-Belsenbe. Amit fontos hozzátenni a történethez, hogy Kohlmann eltérő szexualitása vagy ahogy akkor nevezték „szexuális perverziója” később súlyosbító tényezőként került elő esetében a háború utáni perben.

Az LMBTQ tagjai, valamint az üldözés és megvetés, ami érte őket, alapvetően kívül esik a holokausztot elemző történészek hatáskörén és a társadalmi elfogadáson. Bár az elmúlt ötven évben megindult egyfajta mozgolódás, ez lassú és megtorpanó. Ezt bizonyítja, hogy a Bundestag elnöke még mindig nem engedte meg, hogy az LMBTQ áldozatok képviselői felszólaljanak a holokauszt emléknapon a német parlamentben, ellenben a nácizmus többi áldozatával.

Még számos aspektusa van a témának, amit érdemes lenne megvizsgálni, ám az túlmutat jelen cikkünkön. Így azzal a gondolattal zárjuk ezt az írást, hogy a nyitott gondolkodás és a tudni akarás elengedhetetlen a szexualitás és a holokauszt kapcsolatában. Minden, ami a népirtással és tömegmészárlásokkal kapcsolatos, annyira szürreális tud lenni, hogy sokan teljesen lehasítják magukról az érzelmi részeket, az ott zajló eseményekre és azok elszenvedőire pedig úgy emlékeznek, mint alaktalan, névtelen áldozatok. Ha engedjük, hogy a holokauszttörténetek ezzel a fentebb említett szállal is kiegészüljenek, emberibbé és valóságosabbá válnak a szereplők.