A modern világ paradoxona: soha nem voltunk még ennyire összekapcsolva, mégis magányosnak érezzük magunkat. De miért szigetelődtünk el egy olyan világban, ahol minden a kapcsolódásról szól? Hová tűntek a hosszú, lélekmelegítő beszélgetések? Miért érezzük gyakran, hogy a kapcsolataink felszínesek, hiányosak vagy egyszerűen nem elégítik ki a lélek mélyebb szükségleteit?

Az ember mélyen gyökerező vágya, hogy valahová tartozzon. Ennek ellenére globális szinten éljük át rendszeresen a magány kínzó érzését, legyünk akár házasok, családosok vagy egyedülállóak. A magány nem más, mint az a nyomasztó érzés, amely akkor lép fel, amikor a vágyott és a valóságos társas kapcsolataink között különbség mutatkozik.

A magányt – sok más jelenséghez hasonlóan – spektrumként kell elképzelnünk. Egyik végén található a krónikus társtalanság, ami gyakran összefügg a depresszióval. A spektrum másik végén pedig azok a rövid távú magányos pillanatok helyezkednek el, amelyeket mindannyian átélünk.

Amerikai pszichológusok 2015-ben kimutatták, hogy a társtalanság járványszerűen terjed, és ugyanolyan nagy egészségügyi kockázatot jelent, mint az elhízás. Az elmúlt évtizedekben azonban nemhogy csökkent, de megduplázódott a magányos emberek száma.

Ez ráadásul nem csak lelkünkre gyakorol hatást. A magány képes megváltoztatni a DNS-ünket, és akár 26 százalékkal növelheti az elhalálozás kockázatát.

Gondoltad volna? A magány nemcsak elszigetel, de a gondolkodásunkra is hat! Olyan, mint egy csendes manipulátor: fokozza a pesszimizmusunkat és negatív gondolatokba zár minket ördögi körben tartva a magány érzését.

De mi áll az elmagányosodás hátterében?

Bár sokan az individualizmus térnyerését okolják, de nem szabad elfelejtenünk a COVID-19 járvány drámai hatását sem. A járványt követően különösen a fiatal felnőtt, a 18–24 éves korosztály érzi a magány súlyát. Ezenkívül a közösségi média térnyerése is elszigetelhet minket, hiszen sokan inkább az online kapcsolatokat részesítjük előnyben, miközben a valós életben kevesebb mély és értékes kapcsolatot ápolunk. A gyors tempójú életmód és a folyamatos elérhetőség paradox módon növelheti az egyedüllét érzését, még akkor is, ha sosem voltunk még ennyire „összekapcsolva” egymással.

Milyen fegyverünk van a magány ellen?

A magány ellen az egyik leghatékonyabb eszköz a kognitív viselkedésterápia (CBT). Ez a módszer segít felismerni és átalakítani azokat a gondolatokat, belső monológokat és torzításokat, amelyek hozzájárulnak az izolációhoz. Gondoljunk csak bele, hányszor gondoltuk azt, hogy „Értéktelen vagyok!” „Senki sem ért meg!” „Engem mindenki el fog hagyni!” Az ilyen gondolatok nem vezetnek előre a megoldás útján.

De ha terápia nem jöhet szóba, ne aggódjunk! Van néhány egyszerű trükk, amivel csökkenthetjük a magány érzését:

  • Először is ismerjük el magányos érzéseinket és társas kapcsolatok iránti vágyainkat. Nem szégyen bevallani, mennyire vágyunk az értékes kapcsolatokra.
  • Keressünk közösségi tevékenységeket és eseményeket! Az embereket összetartja a közös tevékenység. Minél több társas helyzetbe kerülünk, annál nagyobb az esélye, hogy barátokra lelünk. Gondolhatunk új hobbikra vagy önkénteskedésre.
  • Tudatosítsuk, hogy a magány érzése nem a külvilágból, hanem belőlünk fakad. Így a megoldás is belülről fog jönni.
  • Gondolkodjunk proaktívan! Ne azt kérdezzük meg: „Mi a baj velem?” hanem azt, hogy „Mit tehetek most?” Ezzel a jövőre fókuszálunk, nem a múltra. Ha kétségeink támadnak önmagunkkal szemben, keressük azokat a jeleket, amelyek azt mutatják, hogy fontosak vagyunk mások számára!
  • Koncentráljunk a jelenre! A legközelebbi és legkisebb lépésre fókuszáljunk, és azt lépjük meg most!
  • A társtalanság elűzését kezdhetjük egy háziállattal is. Egy állat befogadása nem csak a szeretet forrása lehet, hanem segíthet csökkenteni a magány érzését és kapcsolatokat kialakítani más állattartókkal is.

Ha úgy érzed, további támogatásra van szükséged, fordulj  Terápiás és Tanácsadó Központunk szakembereihez, akik pszichológiai tanácsadás keretein belül segítenek neked a nehézségekkel való megküzdésben és az egyensúly kialakításában.

Hickin, A. K., Shafran, S. S., Manzotti, D. L. (2021). The effectiveness of psychological interventions for loneliness: A systematic review and meta-analysis. Clinical Psychology Review, 88, 1 – 12.

Máté, G. (2022). Normális vagy.  Openbooks.