Okostelefon-függőség – a kutatások jelenlegi irányai

„Az okostelefonoknak köszönhetően a németországi barátaimat könnyebben elérem, mint a szomszéd szobában ülő páromat.” (Yuval Noah Harari.) Az, hogy az okostelefonok viselkedési függőséget okozhatnak, egyre inkább szembeötlő probléma, azonban még mindig nem értjük teljes mértékben a jelenséget. Egyes, eddig alkalmazott kutatási paradigmák és magyarázatok megdőlni látszanak, újak jönnek létre. Hol áll most az okostelefon-függőség kutatása?

Az okostelefon-függőség elsődleges kritériumának sokáig a telefonnal eltöltött időt tekintették, és több kutatás is igazolta, hogy az okostelefonnal töltött több idő magasabb depresszióval és szorongással jár, amik gyakran fordulnak elő fennálló függőségek komorbid jelenségeiként (Kadir, Mehmet, 2015). Azonban ez az eredmény korrelációs vizsgálati elrendezésben adódott, ami egy egyszerű együttjárást jelent, ok-okozati kapcsolatot azonban nem képes megállapítani. Tehát nem bizonyított, hogy az okostelefonnal töltött idő okozza a függőkre jellemző szorongást – ahogyan az sem, hogy sokan a telefonjukba menekülnek a szorongás elől, és hogy a depressziót előrejelezheti a megnövekedett telefonhasználat (Elhai et al., 2018).

Láthatatlan láncok

Szintén nem tisztázott, hogy pontosan miért olyan addiktív az okostelefon. Korábbi cikkünkben górcső alá vettük, hogy milyen mechanizmusokkal vált ki az okostelefon függőségre emlékeztető viselkedést, de a felsorolt jelenségeket leginkább kondicionálásnak nevezhetnénk, és a viselkedést változtatják meg. A viselkedés létrejöttét azonban megelőzik az érzelmek és a kognitív feldolgozás, de az okostelefon-függőség pszichológiájának ezen mélyebb rétegeit még kevéssé tárták fel. Az okostelefon-függőséget a korábbi kutatásokban gyakran egy alapvető konstrukciónak vették, nem definiálták magát a jelenséget. Aki sok időt tölt el a telefonjával, vagy problémásnak gondolja a telefonhasználatát, az került a „függő” csoportba a kutatásokban, és őket vizsgálták az átlag populációhoz képest. Azt azonban kevéssé kutatták eddig, hogy ez a függőség miből áll pontosan. Mi a legerősebb inger, ami az okostelefonunkhoz láncol minket? Az internet, a közösségi média, a Youtube, esetleg ezek közös hatása? Elvégre az okostelefon önmagában csupán egy funkcionális eszköz, akik függőnek minősítették magukat, általában az interneten és közösségi médiumokon töltötték a legtöbb időt, ehhez az okostelefont használva eszközként. Vagy esetleg külön az okostelefon is lehet függőségi faktor mint incentív tárgy, amelyet megpillantva eszünkbe jut, hogy mennyi örömet okozó dologra használhatjuk? Egyes kutatások szerint pedig okostelefon-függőség egyenesen nem is létezik, csak információ- és kapcsolatfüggőség, melynek kielégítéséhez az okostelefont használjuk platformként (Emanuel, 2015).

Egy új paradigma

Az a kutatási konstrukció, amely az elmúlt években dominált, hogy az okostelefonnal eltöltött idő egyenesen arányos a függőség súlyosságával, megrendült. Egyrészt kimutatták, hogy az önbecsléssel, önbevallással megállapított, és a pontosan, alkalmazás segítségével megmért intervallum közt jelentős különbségek lehetnek, ez a konstrukció nem megbízható (Ellis et al., 2019).

Egy másik kutatás szerint nem is az eltöltött idő mennyisége a mérvadó, hanem annak a formája, és a közben végzett aktivitás.

Tossell és munkatársai (2015) szerint a nem okostelefon-függők a telefonal eltöltött időt tekintve nem maradtak le túlságosan nagy mértékben a magukat függőknek leíróktól, de az aktivitásuk jelentősen más volt. A nem-függők elmélyültek a telefonos alkalmazásokban, több időt töltöttek eggyel-eggyel, célirányosabbak voltak, míg a függők inkább mindenbe belekaptak kis időre, a csoportok közti különbség pedig szignifikáns volt. (Ez érdekes módon ellentmondást mutat azzal, hogy aki jobban elmélyül egy-egy alkalmazásban, azt inkább gondolnánk függőnek, például számítógépes játékok esetén.) Tehát ezen vizsgálat alapján 1 órányi telefonhasználat alatt a nem-függő csoport egyik tagja például megírt pár fontos e-mailt és lefolytatott egy beszélgetést Facebookon. A függő csoport tagjai ugyanezen idő alatt e-maileztek, több közösségi platformra felmentek, üzeneteket írtak és interneteztek, vagyis több tevékenységet végeztek, de külön-külön kevesebb ideig.

A jövő kutatásai

Az előző bekezdésben ismertetett eredmények alapján a korábbi kutatásoknak ellentmondva nem is a telefonnal eltöltött idő a baj, hanem annak minősége. Nem az a probléma, ha az ember filmet néz, hosszas beszélgetést folytat vagy e-maileket ír az okostelefonján – hanem az, ha mindenbe belekap, kifejezett cél nélkül. Azzal is összefüggést mutathat ez az eredmény, hogy aki a szorongás elől menekül a telefonjába, az valószínűleg nem célirányosan csinál valamit, hanem összevissza görget és kattint mindenre – ezt a jelenséget mind a Jelensokk, mind a Digitális Detox című, többek közt a problémás okostelefon-függőséggel foglalkozó könyvek leírják. Nem mellesleg a viselkedési függőségek mögött gyakori ok a szorongás elől való menekülés, tehát lehet, hogy aki ilyen telefonhasználati mintát mutat, az a „valódi” telefonfüggő, így a telefonhasználat minőségét és a közben mutatott viselkedési mintákat kell vizsgálni elsődlegesen, és nem a telefonnal eltöltött időt.

Érdekes szempont azonban az is, hogy az okostelefon-függőség valóban létezik-e, vagy pedig csak a pszichológia minden, a „normálistól” eltérő viselkedést, szokást bekategorizálni és patologizálni kívánó természetének megjelenése. Nem kétséges, hogy a nem megfelelően használt okostelefon számos problémát okozhat, de a túlzott mennyiség mindenből káros. Ahogy ezt már a népi bölcsesség is felismerte „jóból is megárt a sok”. A ’90-es években azokat, akik napi több órát töltöttek a számítógép előtt szabadidejükben, még számítógépfüggőnek nevezték, napjainkra ez teljesen megszokott és hétköznapi lett. Megvan az esélye annak, hogy az okoseszközök is hasonló utat járnak majd be, és ami ma még függőség, az pár éven belül a normális új standardja lesz.