Öngyilkos társadalom? – A szuicidum közösségi háttere

Az öngyilkosság drámája a világ kezdete óta ismert, de tragédiája mindig újra képes megrázni az embereket. Belegondolni is nehéz, hogy társaink bizonyos helyzetben olyan nehéznek érzik az életüket, hogy inkább önnön kezükkel vetnek annak véget. Mindez kapcsolatban állna a társadalommal? Émile Durkheim éppen erre kereste a választ.

Az öngyilkosságot megkísérlő emberek mentális állapotáról, érzelmi hátteréről, motivációjáról, kulturális jellemzőiről korábban írtunk nektek – ez az írás inkább azt mutatná be,

a közösségnek milyen felelőssége lehet egy-egy személy öngyilkosságában.

A téma hatalmas, nemhogy cikket, de kötet is lehetne róla írni, ennek okán ezúttal csupán a XIX. században élő Émile Durkheim francia szociológus munkásságát járnánk körül, aki statisztikai módszerek használatával igyekezett ismereteket szerezni a témában.

Durkheim azt látta, hogy a protestánsok között több az öngyilkos, mint a katolikusoknál, s ebből arra következtetett, hogy a társadalmi kontroll szintje erősen befolyásolja az öngyilkossági ráta alakulását – vagyis az erősebb társadalmi kontroll esetén alacsonyabb az öngyilkosságok száma. Ez a gondolat vezetett a két értelmezési dimenzió, az integráció és a reguláció megteremtéséhez, melyek keretet szabnak az egyénnek a társadalom értelmezéséhez.

Az integráció az egyének közötti kapcsolatot jelenti, vagyis a viszonyulást egymáshoz. A szélsőségesen magas vagy szélsőségesen alacsony társadalmi integráció is rossz hatásokkal járhat. Magas integráció esetén az egyén esetlegesen egész létezését aláveti a csoport érdekeinek, míg az alacsony integráció esetén éppen fordítva, a felerősödött individuum szerepe miatt mindenki csak magával törődik, a társadalom, az adott csoport ezáltal szervezetlenné válik.

A másik értelmezési dimenzió a reguláció, ez esetben a társadalmi szabályozás a felülről érkező szabályozást foglalja magában, mint például a vezetők, törvénykezés erejét. Ahogyan az integrációnál, úgy itt is igen

károsak a szélsőséges megjelenési formák, a túl- és alulszabályozás.

Durkheim szerint a társadalmi diszfunkciók magyarázatul szolgálhatnak az öngyilkossággal kapcsolatban, mert ilyen esetben az egyén „kiesik” a normatív keretből, elveszíti az orientációs pontot, így a légüres térben nem tudja, mi életének a célja.

Ezen dimenziók alapján sorolta az öngyilkosokat négy kategóriába; egoista, altruista (ahol az integráció mértéke okoz gondot), anómias és fatalista öngyilkos csoportokba (ahol a reguláció mértéke hordozza magában a gondokat). Nézzük meg ezt az alábbi ábrán, ami a fent elmondottakat foglalja össze:

A zöld terület a biztonságos rész, mikor egy fent leírt szélsőség sem érinti az egyént. Az ebből a zónából való kitolódás veszélyes lehet, akár a reguláció mentén, akár az integráció mentén mozdulunk a szélsőségek felé.

Durkheim tanulsága szerint tehát próbáljunk az egészséges középen, védve maradni!