„Az ember spirituális lény, a természetéből adódóan nyitott a nála többre, a végtelenre” – emelte ki Pál Feri római katolikus pap, mentálhigiénés szakember október 16-ai előadásán. A Mindset Pszichológia, valamint a Mathias Corvinus Collegium Pszichológia szakirányos hallgatói által közösen szervezett Isten és pszichológia konferenciaesten a személyiségfejlődés és a spiritualitás összefüggéseiről hallhattak a résztvevők. Vajon igaz az, hogy a magyar lakosság több mint fele kötődési zavarral küzd? Ha igen, milyen hatással van ez az Istenkapcsolatainkra? Hogyan formálódik spiritualitásunk életünk különböző szakaszaiban? Miért kötődik annyi megtérés-élmény éppen a kamaszkorhoz? Tudósításunk.
Képzeljük el, hogy egy férfi rábukkan az újsághirdetésre, amiben álmai házát árulják. Az épületet megtekintve mindent úgy talál, ahogy a leírásban is szerepelt, ám amikor a hatalmas kertet akarja szemügyre venni, rádöbben, hogy az sokkal kisebb, mint várta. Mikor dühösen számon kéri a tulajdonost, ő így válaszol: „Uram, Ön téved. Ez a kert valójában hatalmas. Csak fölfelé”. Ezzel a rövid történettel indította előadását Pál Feri, érzékeltetve, hogy gyakran hajlamosak vagyunk kissé lapos életet élni. Megpróbáljuk kényelmesen belakni a világot, múltban és jövőben gondolkodunk. Ám ez csak két dimenzió, mellőzi a spiritualitást.
„Egyre több olyan kliensem van, akik már a saját szükségleteikben, vágyaikban sem igazodnak el” – ezek egy XX. századi pszichiáter szavai. A helyzet azóta sem változott sokat: ha magányosak vagyunk, eszünk, ha dühösek, iszunk. Ehhez a gondolathoz kapcsolódva Pál Feri rávilágított arra, hogy a ma embere képes a szükségleteit éhségként vagy szomjúságként érzékelni. Ám a
spiritualitás az ember egy másfajta igényére válaszol,
hisz a szakember szavaival élve „olyan ez, mint a levegő. Ehetünk-ihatunk akármennyit, ha egyszer levegőre van szükségünk.”
Létezhet kapcsolat a kötődési zavarok és a spiritualitás között?
A Semmelweis Egyetem egy kutatásában azt találták, hogy a teljes magyar felnőtt lakosság mindösszesen 40 százaléka tud nagyjából biztonságosan kötődni. Pál Feri hangsúlyozta, akár egy egészen apró, jelentéktelennek tűnő esemény is elég lehet, hogy a kötődési zavarral küzdő egyén elbizonytalanodjon önmagában, társában, kapcsolataiban vagy akár mindháromban egyszerre.
Ha kötődési zavar jellemzi személyiségünket, az kihat Istenkapcsolatunkra is.
A hívő emberek számos eredményes megküzdési stratégiával rendelkeznek, egy kutatásban azt vizsgálták, egészen pontosan melyek ezek a kapaszkodók. A tanulmány alapján hasznos lehet a szentkönyvek olvasása, mivel ezt egyfajta tekintéllyel kötjük össze, olyasvalakivel, akiről úgy gondoljuk, óv minket, fontosak vagyunk neki. Segíthet az eligazodásban egy számunkra fontos vallási referenciaszemély felkeresése is, aki nálunk jóval tájékozottabb, így útmutatást adhat életünk nehezebb időszakaiban. Nem szabad alábecsülni az ima szerepét sem, ezáltal vehetjük fel a kapcsolatot a nálunk többel. Eredményes megküzdési stratégia, ha részt veszünk saját vallási közösségünk szent eseményén (ilyen például az istentisztelet). Meríthetünk erőt a vallásos közösségünkből pusztán összegyűlés, közös beszélgetés révén is.
A kötődési zavarral élők egyik ilyen stratégiát sem alkalmazzák sikeresen.
Azok viszont, akik biztonságosan tudnak kötődni, alkatukhoz mérten különböző mértékben, de mind az öt stratégiát eredményesen tudják alkalmazni.
A spiritualitás szintjei
Legalább három minőségét érdemes megkülönböztetünk a spiritualitásnak. Pál Feri elsőként a sebzettség központú spiritualitásról beszélt, az ilyen Istenkapcsolattal rendelkező személyek gyakran tesznek fel olyan kérdéseket, mint „Mivel érdemeltem én ezt ki? Miért büntet Isten?”. Amikor valaki arról számol be, hogy Isten elhagyta őt, tulajdonképpen saját kötődési zavaráról beszél, vallásos nyelvhasználattal. A belső tapasztalatait (például negatív gyermekkori élményeit) Istenre vetíti, vallásos köntösbe burkolja. A szakember szerint „ezeknek a személyeknek nemcsak spirituális fejlesztésre lenne szüksége, hanem egy kis gyógyulásra is.”
Énközpontú spiritualitásról akkor beszélhetünk, amikor azt gondoljuk, már csak üzleti szempontból is érdemes jóban lennünk a fentiekkel: hiszen bizonyosan sok előnnyel járna, ha elnyernénk Isten kegyeit. Ennek az Istenkapcsolatnak az egyén a központi eleme, a fő célunk, hogy Isten segítségével mi magunk harmonikusabbak, egészségesek, jómódúak legyünk, esetleg megtaláljuk az igazit.
Pál Feri azonban hangsúlyozta: „Aki úgy éli meg a nála többel való viszonyt, hogy az Isten az életem része, garantáltan megalapozta a csalódását benne. Az maga egy realitásvesztés, hogy Isten az én életem része. Ha van, az a reális, hogy én vagyok az ő életének a része, hisz ő a nagy, én meg a kicsi.” Az énközpontú spiritualitásról istenközpontúra váltás szinte egyenlő egy megtérésélménnyel, hiszen
a legtöbb ember csalódása, szenvedése és fájdalma abból fakad, hogy nem istenközpontú a hitük.
A személyiség és a spiritualitás párhuzamosan fejlődik
A személyiségfejlődés első szakaszaként Pál Feri a csecsemőkort említette, ami a kötődés, a bizalom, esetenként a bizalomvesztés időszaka. Az, hogy milyen Istenképet alakítunk ki, milyen a spiritualitáshoz való viszonyunk, egészen erre a korai szakaszra visszavezethető – gondoljunk csak a vallásos nyelvhasználattal kifejezett kötődési zavarokra. Ezt követi a kisgyermekkor, az óvodások számára ez a fantázia, mese, képzelőerő világa. Ma már kutatások bizonyítják, hogy
az élő, eleven spiritualitásnak is szerves része a képzelőerő.
10-12 évesesen, kisiskolás korban a gyerekek megértik, hogy a mese és a valóság két külön világ, elkezdenek érzékenyek lenni arra, valóban igazak-e a kimondott szavak. Ekkor erősödik meg a szavak erejébe vetett hit, valamint az igazság keresésnek igénye is.
A legtöbb megtérésélmény a serdülőkorhoz köthető,
hisz a kamaszok még nagyon bizonytalanok saját identitásukban, lelkiviláguk labilis, keresik a kapaszkodókat, amik segítségével könnyebben eligazodhatnak a világban. Előfordulhat, hogy csak azért mennek templomba, mivel barátaik is ezt teszik, így ők sem akarnak „kimaradni” – ez a kortárscsoport ereje. Döntő a tekintélyfigurák (például egy lelkipásztor) szerepe is, ők erősíthetik meg a hitet, ami tinédzserkorban még gyenge. A felnőtt spiritualitás időszakában már nem a többiek cselekedete befolyásol minket, hanem a saját véleményünk és meggyőződésünk, bátran ki merünk állni amellett, amiben hiszünk. Ez az érett személy – érett hit fázis: egyik legfontosabb jellemzője, hogy képesek vagyunk egységbe, harmóniába fogni olyasmiket, ami kamaszkori világunkban még egymásnak feszült.
Milyen közös vonásokban osztoznak a nagy vallási vezetők?
Egy tanulmány különböző világvallások neves képviselőit gyűjtötte össze, mégpedig úgy, hogy minden vallás és felekezet saját maga jelölhette meg, kit tartanak példamutató, magas nívójú spirituális személynek. A kutatók ezután azt vizsgálták, vannak-e hasonló lélektani vonásaik a kiemelt egyéneknek. Azt találták, hogy bizony vannak, mégpedig felekezettől függetlenül! De mégis milyen közös tulajdonságokban osztoznak a buddhista, izraelita, muszlim vagy keresztény vallási vezetők?
Az első az etikai szilárdság, vagyis a magas nívójú spiritualitás erkölcsösséggel párosul. Pál Feri fontosnak tartotta ezt a tényt hangsúlyozni, hiszen manapság egyre több olyan szalagcímet olvashatunk a világhálón, ami ennek épp az ellentétét állítja. Második közös pontként a szakember kiemelte, hogy „ezek a személyek rendelkeznek a figyelem fegyelmezettségével”. Ezt ma talán úgy mondanánk, hogy tudnak jelen lenni, képesek az ellazult koncentrációra, mint a meditálás, imádkozás. A példamutató vallási személyekre jellemző még, hogy a motivációik, érzelmeik alapvetően pozitívak. Nem táplálnak ellenségességet, gyűlöletet vagy harciasságot. Mahatma Gandhi szavaival élve
„az tud erőszakmentes lenni, aki képes lenne az erőszakra is”.
Vagyis az erőszak egy olyan képesség, amivel a vizsgált vallási vezetők szándékosan, tudatosan nem élnek. Mindezeken kívül közös bennük a hatékony cselekvőképesség is. Ennek hátterében együttérzés, szolidaritás, irgalom és részvét áll mint belső késztetések, ez pedig hatékony cselekvésben realizálódik. Az ötödik egyező tulajdonság nem más, mint a bölcsesség. Pál Feri ezt úgy definiálta, mint egyfajta praktikus tudást arra vonatkozólag, hogy hogyan vezessük az életünket.
Drámai élet?
„Az élet drámai. Nem kímél senkit, az élet árát előbb-utóbb mindenki megfizeti” – jelentette ki Pál Feri. Van, aki ezt a drámaiságot tragédiaként éli meg, ám akadnak olyanok is, akik bár megtapasztalják a drámaiságot, de igyekeznek könnyíteni azon. A szakember felhívta a figyelmet a tényre, miszerint
„az élet a természete okán nehéz. Aki az életet meg akarja könnyíteni, az lehetetlenre vállalkozik”.
Az élet drámaiságát, annak nagy mélységeit-magasságait igenis meg kell élnünk, hisz ha nem vesszük ezeket komolyan, napjaink tartalmatlanná válhatnak. A mentálhigiénés szakember szerint a spiritualitás abban segíthet, hogy a megélt örömöket és bánatokat magunkban integráljuk, azokat a megfelelő helyen tudjuk kezelni.
Tudósításunk második részében a konferencia estünkön megrendezett kerekasztal-beszélgetésen elhangzottakat ismertetjük olvasóinkkal.
•••
Rendhagyó események a Kárpát-medence öt városában
Budapesten heti rendszerességgel a Neuschloss Palotában, míg Szegeden, Debrecenben, Pécsett és Kolozsváron havonta rendezünk Pszicho-Kávéházakat.
Formabontó eseményeinken a pszichológia érthetőbb, izgalmasabb és hatásosabb, mint valaha. Tanulj úgy, hogy észre sem veszed! Budapesti Pszicho-Kávéházainkon csupán 30 fő vehet részt, így minden eddiginél nagyobb hangsúlyt tudunk helyezni a kérdésekre, beszélgetésre. Közelgő rendezvényeinkről és további információkról itt olvashatsz bővebben.
