Pedofília és szexuális orientáció? – Beszéljünk nyíltan!

Az egész világon és jelenleg Magyarországon is vita tárgyát képezi, hogy a homoszexualitás milyen megítélés alá kerüljön. A gyermekek védelme ezen belül is külön cikkelyként szerepel a köztudatban, így most e téma körüljárását célozzuk meg. Jelen cikkünk egyfajta gondolatébresztő, mely rávilágít arra, hogy mennyire összetett és komoly problémáról van szó, mikor egy ilyen kényes kérdésben kívánunk helytálló állításokat és értékítéletet megfogalmazni.

Érdekes megfigyelni, hogy ezen cikk esetében nem tudunk igazán friss forrásokkal dolgozni. Ez talán annak tudható be, hogy egy viharosabb időszak után úgy látszott, talán tisztult a homoszexuálisokat övező homály, és csökkent a megbélyegzés, így kevesebb kutatás született a témában. Most mégis ott tartunk, hogy újra beszélnünk kell erről.

A közvélemény alakulása

A 1990-es években még stabilan tartotta magát egy olyan hagyományos irányvonal, mely azon alapult, hogy a homoszexuálisok által nevelt kiskorúak hajlamosabbak lesznek a szociális izolációra, nagyobb valószínűséggel válnak molesztálás áldozatává, és maguk is nagyobb eséllyel fognak azonos neműekhez vonzódni.

Nem meglepő ez, hiszen korábban általános vélekedés volt, hogy a drogfogyasztókhoz hasonlóan, a homoszexuálisok is „toboroznak” fiatalokat a köreikbe, valamint az is befolyásolhatta a közvéleményt, hogy 1962-ig illegálisnak számított. 1973-ban jutott el maga a szakma is oda, hogy az Amerikai Pszichiátriai Társaság már nem tekintette patológiának a homoszexualitást.

1977-ben Anita Bryant még sikeresen kampányolt egy Dade-megyében megszavazott rendelet ellen, mely tiltotta a melegek diszkriminációját. Szervezetet is alapított a cél érdekében „Mentsétek meg a gyermekeket!” néven.

Azóta jelentősen csökkent azon amerikaiak száma, akik hisznek abban az elképzelésben, hogy a melegek gyermekmolesztálók. Egy az 1970-es években készült országos felmérésben a válaszadók több mint 70%-a egyetértett azzal az állítással, hogy "A homoszexuálisok veszélyesek tanárként vagy ifjúsági vezetőként, mert megpróbálnak szexuálisan kapcsolatba kerülni a gyermekekkel.", vagy azzal, hogy "A homoszexuálisok megpróbálnak szexuális játékokat űzni a gyermekekkel, ha nem tudják ezt felnőtt partnerrel megtenni.”

Ezzel szemben egy hasonló, 1999-es közvélemény-kutatásban azt a meggyőződést, miszerint a legtöbb meleg férfi valószínűleg molesztáló vagy gyermekbántalmazó is, a heteroszexuális férfiak 19%-a, míg a heteroszexuális nők  csupán 10%-a támogatta. Még kevesebben – a férfiak 9%-a, míg a nők 6%-a – tekintette a legtöbb leszbikust gyermekmolesztálónak.

Miért nehéz tudományos eredményeket találni?

Noha a kételyek csillapodni látszódtak az elmúlt években, és az elfogadás kezdett gyökeret ereszteni, mégis kusza és zűrzavaros világban találhatja magát az, aki tényadatokat szeretne látni a témában. A tudományos kutatásokat értékelve több problémát is tapasztalhatunk.

Az egyik ezek közül az, hogy nincsenek reprezentatív mintán alapuló vizsgálódások. A legtöbb kutatást inkább csak elítélt elkövetőkkel vagy pedofilokkal végezték, akik szakmai segítséget kértek. Következésképpen előfordulhat, hogy nem írják le pontosan azokat a gyermekmolesztálókat, akiket soha nem kaptak el, vagy nem kértek kezelést. Természetesen hasznos lenne az áldozatokkal készíteni kvalitatív kutatásokat, de ezek sokszor etikai akadályokba ütköznek, valamint egy megalapozott általános lakossági felmérés nagyon költséges is lenne.

Leegyszerűsítve: a rendelkezésre álló adatbázisok nem tükrözik a való világban történt eseményeket.

A másik probléma, hogy az ezen a területen használt terminológia gyakran zavaró, sőt félrevezető is lehet. A probléma megoldását néhány alapvető fogalom meghatározásával kezdhetjük el. A pedofíliát és a gyermekmolesztálást különböző fogalomként definiálják a szakemberek is, tehát fontos tisztázni, hogy nem tehetünk egyenlőségjelet a kettő közé.

A fogalmak tisztázása vs. a lehetséges félreértések

Ahhoz tehát, hogy megértsük a homoszexualitás helyét e kényes kérdésben, először magával a pedofíliával és annak vállfajaival kell megismerkednünk. Ez már önmagában sok embernek nehezére esik, és a szakemberek a társadalom elutasításával találják szemben magukat, mikor a pedofilokról kezdenek beszélni. Rengetegen gondolják úgy, hogy a pedofíliáról nem kell sokat értekezni, hiszen egyértelmű, és bőven elég, ha elutasítjuk.

A szomorú valóság viszont az, hogy azzal egy gyermeknek sem segítünk, ha társadalmi felelősségünket letudjuk azzal, hogy elítéljük a pedofíliát.

Ahhoz, hogy érdemi változásokat tudjunk elérni, bele kell ásnunk magunkat, és segíteni azoknak a pedofiloknak, akik szeretnének ebből a borzalmas világból kikeveredni. Nem minden pedofilnak egy az indítéka, nem mindegyikük követ el bántalmazást, nem mindenki gátlástalan szörnyeteg, de nem is mindannyiukat gyötri a lelkiismeret.

A pedofília esősorban pszichiátriai kifejezés, bár a mai törvények szerint már illegálisnak minősül. A DSM-5 szerint

a pubertás előtt álló gyermekekhez való szexuális vonzódást nevezzük pedofíliának,

melynek diagnosztizálásához legalább 16 évesnek, a vonzónak talált gyermeknél pedig legalább 5 évvel idősebbnek kell lenni.

Ennek a zavarnak két formáját különböztetjük meg, melyekről itt olvashattok bővebben. Az egyik a regrediáló pedofil, akinél maga a szituáció, a gyermek kiszolgáltatottsága és a hatalomgyakorlás váltja ki a szexuális ingert. Nincs teljesítménykényszer, szemben egy felnőtt nővel, és elmondhatjuk, a szakirodalom szerint a regrediáló típus főként lányokat molesztál, és kevés áldozata van.

A másik formája a fixált pedofil, akinek kifejezetten a gyermeki, éretlen test képezi vonzódása tárgyát. Ők főként fiúkhoz közelednek, és sok áldozatuk van.

Nem minden pedofil molesztál valójában gyermekeket; egy felnőtt vonzódhat a gyermekekhez vagy a serdülőkhöz anélkül, hogy ténylegesen szexuális kapcsolatba lépne velük. A gyermekmolesztálás és a gyermekek szexuális zaklatása már egy aktív cselekvésre utal, és nem csupán az elkövető pszichológiai felépítésére vagy indítékára.

Az is fontos megállapítás, hogy a gyermekek szexuális zaklatásának nem minden esetét követik el pedofilok. Előfordul, hogy az elkövetőnek más motivációk húzódnak meg tettei mögött, és nem mutat folyamatosan szexuális vonzalmat a gyermekek iránt. Így kijelenthető, hogy

nem minden gyermekek ellen elkövetett molesztálás köthető pedofilokhoz, és nem minden pedofil követ el bántalmazást.

Következésképpen fontos a terminológia körültekintő használata.

Könnyebb azt mondani, hogy a homoszexuálisok veszélyt jelentenek a gyermekekre, mert az azt jelentené, hogy ki lehet szűrni a szexuális ragadozókat, és könnyebben meg tudjuk védeni gyermekeinket. Az a tény, hogy bárki jelenthet veszélyt, félelemmel és bizonytalansággal tölti el az embereket.

Ahogy a Nemzeti Tudományos Akadémia által összehívott szakértői testület egy 1993-as jelentésében megjegyezte, a homoszexuális és heteroszexuális gyermekmolesztálók közötti különbségtétel azon a feltevésen alapul, hogy a férfi áldozatok férfi molesztálói homoszexuális orientációjúak. A legtöbb fiút molesztáló férfi viszont nem tesz jelentést a felnőtt férfiak iránti szexuális érdeklődéséről.

Jelen vita szempontjából azt fontos megjegyeznünk, hogy sok gyermekmolesztálót nem lehet értelemszerűen homoszexuálisnak, heteroszexuálisnak vagy biszexuálisnak (a kifejezések szokásos értelmében) leírni, mert nem igazán képesek egy felnőtt férfival vagy nővel való kapcsolatra. Nincs konkrét irányultságuk.

Szexuális vonzerejük a nemek helyett elsősorban az életkoron alapul. Ezek az egyének a gyermekekhez vonzódnak elsősorban, nem a férfiakhoz vagy a nőkhöz.

Mi a helyzet azokkal, akik beismerik, hogy homoszexuálisok?

Alapvetően onnan indul a probléma, hogy sokan azt hiszik, egy a saját neméhez vonzódó személy ugyanezt a vonzalmat fogja érezni gyermekek iránt is. Ezzel szemben egyes kanadai kutatók más eredményre jutottak.

Azt figyelték meg, hogyan reagálnak a homoszexuális és heteroszexuális felnőtt férfiak különböző korú (gyermek, serdülő és érett felnőtt) férfiak és nők képeire. Valamennyi kutatási alanyt előszűrték, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a fizikailag érett szexuális partnereket részesítik előnyben. Az alanyoknak bemutatott képek némelyikén a modell fel volt öltözve; máskor meztelen volt. A diákat hangfelvételek kísérték. A meztelen modellekkel párosított felvételek képzeletbeli szexuális interakciót írtak le a modell és az alany között. A felöltözött modellek képeivel párosított felvételek esetében a modellt valamiféle semleges tevékenységet folytató történettel jellemezték. A szexuális izgalom mérésére az alanyok péniszének térfogatában bekövetkezett változásokat figyelték, miközben nézték a képeket és hallgatták a hangfelvételeket.

A kutatók azt találták, hogy a homoszexuális férfiak nem reagáltak jobban a fiúgyermekekre, mint a heteroszexuális férfiak a lánygyermekekre.

Több olyan kutatással is találkozhatunk, ahol úgy tűnik, pontos számadatokat kapunk arról, hogy a homoszexuálisok több pedofil-ügybe keverednek. Ennek az elképzelésnek az élharcosa Paul Cameron, aki több kutatást is megjelentetett, amikre sokan hivatkozhatnak, hiszen úgy tűnik, empirikusan bizonyított, hogy a homoszexuálisok nagyobb százalékban követnek el szexuális bántalmazást gyermekek ellen. A helyzet viszont az, hogy ezek a kutatások minden férfi által fiúk, illetve minden nők által lányok sérelmére elkövetett esetet homoszexuális jelzővel illetnek, pedig ahogy már említettük: az egészséges, felnőtt azonos nemű kapcsolatokban megjelenő szexuális vonzalom, és a gyermekek iránt megjelenő vágy nem ugyanaz.

Egy kutatásban interjúkat készítettek pedofil elítéltekkel, és az ott elhangzott mondat lehet a kulcsa annak, hogy megértsük, mit is akar egy pedofil személy egy ártatlan gyermektől. Nem pusztán a szexuális kielégülés lehet ugyanis az indíték. „The main thing is being wanted.” (A fő dolog, hogy valaki akarjon.)

A pedofilokban sok minden közös, ám ez nem a homoszexualitás.

Pontosan nem lehet megállapítani a kiváltó okot, de nagy valószínűséggel a gyermekkori traumák, az anyáról kialakult negatív kép (amely hol vágyálomként él, hol taszító rémségként), és az intimitás hiánya mind befolyásolják a jelenség kialakulását.

Arról is találunk szakirodalmat, hogy sok pedofil emiatt fordul el a női nemtől, ám ez az elfordulás nem egyenlő azzal a homoszexualitással, amit egészséges személyeknél, normál, felnőtt párkapcsolatokban láthatunk. Azok esetében számtalanszor jó kapcsolat van az egyén és az édesanya között, míg itt talán arról lehet szó, hogy egyfajta maladaptív megküzdést alkalmaz a sérült személy. 

Többen maguk is megrekedtek egy gyermeki szinten, így természetes nekik, hogy ilyen közeggel vegyék körül magukat. A már említett interjúban az egyik alany arra is kitér, hogy ha belegondolunk, a gyermekeknek teljesen normális, hogy orvos-nővérkéset játsznak, és senki nem rója fel nekik, ha a játék közben akár valamiféle szexuális jellegű aktivitás jelenik meg, hiszen tudjuk, hogy nem a felnőtt értelemben vett erotikus töltöttel ruházzák azt fel. Valami ilyesmi a helyzet náluk is. Azoknál a személyeknél, akiknek fájdalmas és rövid gyerekkoruk volt, amit szeretnének újraélni és a felnőttkori elvárásoktól mentesen, szabadon és játékosan eltölteni. Mindezt pedig úgy teszik, hogy közben elszakad a kapcsolatuk a valóságtól, és nem veszik észre, mekkora károkat okoznak a gyermekekben.