Tudta, hogy a „kampány” szó hadjáratot jelent? A plakátozók elültetik a félelmet, haragra gerjesztenek, amelyek hatásaként agresszívakká válunk. Mind. Pártszimpátiától, idegengyűlöletre való hajlamtól függetlenül. És az agresszió arra hajtja a kvóta-szavazósdiban résztvevőket, hogy beikszeljék a nemet. Mert az agresszív ember nemet mond mindenre. Véleménycikkünk. 

Ingerelárasztás. Ez egy terápiás módszer. Kifejezetten profi terapeutáknak. És kifejezetten szorongó pacienseknek. Nem hangzik túlságosan bizalomgerjesztően és valóban ijesztő is. A lényege, hogy a „beteget” kontrollált körülmények között hosszabb időn át kiteszik a szorongást keltő hatásnak.

A kezelés célja, hogy a szorongásos jelek akkor és ott, a mesterségesen előállított helyzetben jelentkezzenek, majd fokozatosan csökkenjenek. Ha jól sikerült a kezelés, hasonló helyzetben már nem, vagy csak enyhébben jelentkeznek a tünetek.

Nem tudom, hogy a „Tudta?” kampány kitalálói ismerték-e ezt a technikát vagy sem. Azt viszont tudom, hogy akármilyen tudományos elméleten alapult is a hivatalosan még csak most induló plakátozás, az üzembiztosan eredményes lesz.

Hogy miért vagyok ebben biztos? Azért, mert a legegyszerűbb pszichológiai triádot használja a kampány. A félelem-harag-agresszió egymást beindító és fokozó hatása bombabiztos módszer. Senki nem menekülhet a hatása elől. Azok sem, akik elfordítják a fejüket, ha meglátják a kék óriásplakátot, avagy elkapcsolnak az olimpiai csatornáról, ha két félidő között, az izgalom tetőfokán az ismerős hang felteszi az ismerős kérdést.

A plakátozók elültetik a félelmet, haragra gerjesztenek, amelyek hatásaként agresszívakká válunk. Mind. Pártszimpátiától, idegengyűlöletre való hajlamtól függetlenül. És az agresszió arra hajtja a kvóta-szavazósdiban résztvevőket, hogy beikszeljék a nemet. Mert az agresszív ember nemet mond mindenre. Így próbálja levezetni az agressziót.

Az amúgy kampányellenesek „nem” szavazataira is bizton számíthatnak a plakátozók. Ők ugyanis annyira utálják az egészet, hogy tiltakozásként voksolnak nemmel. A „túltolt” kampánnyal feldühített szavazó igencsak beszűkült látóterén ekkor már garantáltan kívül esik a kérdés, így csak a lehetséges válaszokat látja. És az „ingerelárasztás” áldozata hozza a várt eredményt: nemet mond. Mindenre.

Ja, és még valami: tudta, hogy a „kampány” szó hadjáratot jelent?

A szerző krízistanácsadó szakpszichológus