Legtöbbünknek minden bizonnyal van legalább egy olyan gyermekkori emléke, amely a teljesen önfeledt játékról szól. Arról a felszabadult érzésről, amikor kiabálva, nevetve szaladgáltunk barátainkkal, s közben minden egyébről megfeledkeztünk. Nem érdekelt bennünket sem a fáradtság, sem az elpazarolt idő, sem a ránk váró teendők. Olyan emlékek ezek, amelyeket bármikor szívesen újraélnénk. Nos, a lézerharc kiváló lehetőséget ad erre. Miért ajánljuk ennyire? Megmutatjuk! Élményanalízisünk.

Anna Freud 1966-os megfogalmazása szerint a regresszió lényegében egy olyan énvédő mechanizmus, amely során egy, a jelenleginél jóval korábbi fejlődési szakaszba, illetve állapotba „csúszunk vissza”. Kicsit olyan ez, mint egyfajta visszatérés arra az útra, amely a világhoz való viszonyunkban egyszer már hatékonynak bizonyult, így annak felidézése és újraélése a jelenben is nyugtató, stresszoldó hatású. Mi okozza a regressziót?

Egyes pszichoanalitikusok szerint lényegében minden és bármi, ami olyan mértékű szorongást vált ki belőlünk, amellyel egyszerűen nem tudunk mit kezdeni. Ezekben a helyzetekben ugyanis gyakori, hogy védekezésképp gyermeteggé válunk, s egy kevésbé korunkhoz illő, kifejezetten infantilis magatartást tanúsítunk. Csakhogy a regresszió jelensége nem feltétlenül negatív töltetű, hiszen azt nem csak a stressz idézheti elő.

A regresszió egy kifejezetten kellemes és jótékony hatású élmény is lehet!

Miért? Elsősorban azért, mert azt gyakorlatilag bármi előidézheti, amely kicsit is a gyermekkorunkra emlékeztet bennünket. Emlékszünk még Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című regényére? Az író számára már egy kis tea és sütemény is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy felidézze benne gyermekkora egyik rég elfeledett részletét. Ez az élmény azonban jóval több volt puszta visszaemlékezésnél! Ez egy olyan örömteli, élénk és kifejezetten regresszív tudatállapot volt, amely teljesen magával ragadta a művészt.

A legkönnyebben talán a különféle játékok indítják be a regresszió folyamatát. Ezek ugyanis mind olyan cselekvések, amelyek igen erősen tapadnak gyermekkorunk emlékeihez. A mostanában divatos felnőtt színezők is elsősorban arra építenek, hogy használójukból minél ügyesebben csalják elő az önfeledt gyermeket. Részint így fejtik ki nyugtató hatásukat. Csakhogy minél jobban aktivizál egy játék, s minél többen játsszák azt,

annál erőteljesebb és pozitívabb lehet a regresszió élménye!

Miért épp a lézerharc?

Elsősorban azért, mert ez a fajta csapatjáték – annak ellenére, hogy rendkívüli erőbedobásra késztet – szinte teljesen veszélytelen. Ez ugyanis semmiféle fájdalmat nem okoz, hiszen itt (a paintballal és az airsofttal ellentétben) nincsenek valódi lövedékek, csak és kizárólag az emberi szervezetre ártalmatlan lézer. Azzal lehet az egyes játékosok sisakjára szerelt érzékelőket meglőni, s így pontokat szerezni.

A legjobb játékok képesek újra gyermekké tenni minket!

A lézerharc további izgalmas előnye, hogy azt még a kifejezetten sötét, zajos és fizikai akadályokkal teli helyeken is igen jól lehet játszani, valamint hogy az életpontokat és a találatokat is automatikusan számolják a fegyverek. Így nekünk lényegében semmi miatt sem kell aggódnunk: nyugodtan élvezhetjük az ütközeteket. Ez a regresszió élménye szempontjából különösen kedvező lehet, hisz ily módon sokkal könnyebben merülhetünk el a gyermekkori magatartásformák tengerében.

A lézerharc során a játékosokból újra gyermek lesz – legalábbis átmenetileg. Csata közben csak a jelenre fókuszálnak, s egyszerűen élvezik azt, amit épp csinálnak. Fáradhatatlanul szaladgálnak, ugrálnak, hajolgatnak és manővereznek, mindeközben pedig hangosan ujjongnak, kiabálnak, sikoltoznak és nevetnek. A játékpálya mindezek miatt hamar háborús frontvonallá válik, ahol fesztelen emberek kergetik egymást

A valódi agresszió mindenféle megnyilvánulási formája nélkül.

Miért épp a Laser Park Budapest?

Tapasztalataink szerint itt lelhető fel a leggazdagabb választék a lehetséges pályákból és az esetleges játékmódokból. Az Újbuda Center alatt található Laser Park ugyanis két eltérő tematikájú termet is biztosít játékosainak. Az egyik egy számítógépes játékról elnevezett (nagyobb alapterületű) Halo Arena, a másik pedig egy kultikus filmről elkeresztelt (kisebb alapterületű) Mad Max Arena. Kinek mennyi élete és hány tölténye legyen? Hogyan lehessen lövöldözni? Hány fősek legyen a csapatok? Legyenek egyáltalán csapatok? Ezt mind a játékosok döntik el!

Ha kell, akkor a Laser Parkban még a mozgáskorlátozottság sem lesz akadály!

A Laser Park munkatársai egy-két opcionális játékmódot ajánlanak csak fel. Annak lehetősége, hogy mi határozzuk meg a szabályokat, újfent nagyban hozzájárul a regresszió folyamatához, hiszen gyermekkorunkban is rendszerint közmegegyezéssel hoztuk létre őket. A lézerharc mindazonáltal nemcsak játéknak, hanem testmozgásnak, sőt edzésnek is kiváló. Garantáljuk, hogy az első tíz perc után mindenki izzadságtól csöpögve fog kilépni az arénából!

Élményanalízis

Flow – 5/5

A lézerharc ugyan hamar felidézi bennünk a múltat (néhai gyermekkorunkat), ám az valójában teljes mértékben a jelenről szól. A harctér és a csata forgataga olyan gyorsan ránt magával egy teljesen más világba, hogy azt szinte észre sem vesszük – csak élvezzük.

Intenzitás – 5/5

Ez a fajta játék egyszerre mozgósítja energiatartalékainkat és tölt fel bennünket plusz energiával. A végtelen rohangászás és lövöldözés rendkívül fárasztó ugyan, ám a játék maga mégis annyira izgalmas, hogy egyszerűen képtelenek leszünk abbahagyni azt csak úgy, pusztán a fáradtságra hivatkozva.

Különlegesség – 5/3

A Laser Park által biztosított élmény egyszerre újszerű, s mégis nagyon ismerős. Újszerű, mert annak minden egyes eleme a komfortzónánkon kívülre esik, így ettől szokatlanul izgalmassá válik ez az egész. Ugyanakkor ismerős is egyben, mivel erősen emlékeztet bennünket azokra a legendás csatákra, amelyeket valaha a barátainkkal vívtunk.

Inspiráció – 5/1

A lézerharc „kvintesszenciáját” elsősorban annak könnyed, bolondos, játékos és kikapcsolódást biztosító jellege adja. Az arénába belépve nem csendben elmélkedni és mély érzelmeket átélni támad kedvünk, hanem sokkal inkább cselekedni és taktikázni, egyszóval: szórakozni.

Megoszthatóság – 5/5

Ez a fajta játék egy ízig-vérig közösségi élmény. Talán ezért is annyira kedvelt terepe a születésnapi buliknak, a csapatépítő tréningeknek és a baráti délutánoknak. Itt a csoportdinamika szinte összes jelensége megfigyelhető – a csapattársakkal való együttműködéstől kezdve az ellenfelekkel való versengésig.

Összegezve, azoknak ajánljuk a Laser Parkot, akik:

  • már nagyon hiányolják azokat a régi szép időket,
  • biztonságos körülmények között „engednék el a gyeplőt”,
  • nem riadnak vissza egy jókora adag izgalomtól és némi izomláztól.

•••

Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.