Pszichotrükkök I. rész – A csecsemő- és kisdedkor nagy kérdései

Minden szülőben felmerül a kérdés: Különbséget lehet-e tenni a különböző sírásminták között? Miért harapnak a kisgyermekek? Miért olyan fontos a rongyi? Mi áll a gyermekkori irigység mögött? Hogyan kezeljük a dührohamokat? Cikkünkben ilyen kérdéseket járunk körül, melyekre keressük a gyakorlatban is hasznosítható válaszokat.

A pszichotrükkök elmélete és gyakorlata Suzanne Vallières kanadai pszichológus nevéhez fűződik, aki gyakorlatias gyermeknevelési tanácsokkal igyekszik ellátni az aggódó, kételyek között tengődő szülőket. Jelen cikkünk a csecsemőkor és a kisdedkor időszakában felmerülő gyakori kérdésekre fókuszál. És most lássunk néhány hatékony pszichotrükköt!

Miért sír a baba? Hogyan lehet felismerni az igényeit? Szabad-e sírni hagyni?

Az első egy évben a kisbaba sírásának mindig jelzésértéke van, azért sír, mert szüksége van valamire. Ez az egyedüli kommunikációs eszköze, mely evolúciós szempontból igen hatékonynak mondható, hiszen azonnali válaszreakciót vált ki a szülőkből. Így bármit is szeretne kifejezni, azt sírással teszi. Idővel azonban a sírásmintázat differenciálódik, mind hangerőben, mind pedig kifejezésmódban, és az arra érzékenyen reagáló szülők jó eséllyel meg tudják különböztetni a háttérben húzódó okokat.

Fontos kihangsúlyoznunk, hogy a sírás a csecsemő életben maradásának egyik legfontosabb eszköze!

Tudatos hisztiről két éves korig nem beszélhetünk, ekkor ugyanis a kisbaba még nem tudja eszközként használni a sírást. Vannak babák, aki többet sírnak társaiknál, emögött több tényező állhat, például temperamentumbeli eltérés (ld. könnyű és nehéz csecsemők).

Fontos továbbá kiemelnünk, hogy egy kisbabát nem lehet elkényeztetni azzal, ha felvesszük, amikor sír!

Ugyanis ha sírni hagyjuk őt, akkor egy idő után valóban csökkenni fog a sírások száma és hossza, de mindez azért van, mert megtanulja, hogy hiába hívja a szüleit, nem érkezik tőlük válasz. Tehát az a fontos, hogy érzékenyen reagáljunk kisbabánk sírására és próbáljuk meg kielégíteni az igényeit, mely a biztonságos kötődés alapját is képezi.

Miért harapnak a kisgyermekek? Hagyjuk-e őket vagy ne hagyjuk?

Szinte minden kisgyermek életében van olyan időszak, amikor harap. Ennek is kommunikációs értéke van, szavak híján gyakran így fejezik ki negatív érzelmeiket. Ez főként az egy-másfél évesekre jellemző, hiszen ebben a korai időszakban nagy jelentősége van a világ szájjal való felfedezésének. Tehát a harapás egyfajta tapasztalatszerzés is lehet, melyet a kisgyermek játékként fog fel. Ebben a korban még nem tud biztonsággal különbséget tenni a tárgyak és a mi testrészeink között, továbbá a fájdalomról sincsen még fogalma. Fontos szem előtt tartanunk, hogy nem ártó szándékkal teszi ezt, nem akar tudatosan fájdalmat okozni nekünk! A gyakori harapdálás másik oka lehet a fogzás, a kisbaba így próbál enyhíteni fájdalmán. Gyakori a harapdálás olyankor, amikor a kisgyermek túlpörgött, lehet, hogy csak a szeretetét szeretné kifejezni, de puszi helyett harapás lesz belőle.

A harapás eszköze lehet továbbá a szorongás, nyugtalanság kifejezésre juttatásának, továbbá az akarat kinyilvánítása is lehet.

Fontos, hogy szülőként határozottan kifejezésre juttassuk, hogy nem szabad másokat harapdálni! Ugyanakkor ezt ne agresszíven tegyük, hanem mutassunk jó példát. Általában egy határozott, egyértelmű „Nem!”, „Nem szabad!” elegendőnek bizonyul, viszont fontos, hogy félreérthetetlenek és következetesek legyünk a tiltásban.

Mint minden nem kívánatos cselekedetnél, itt is fontos hangsúlyozni, hogy nem a kisgyermeket ítéljük el, hanem a cselekedetét, tehát rossz viselkedés ≠ rossz gyermek!

Ilyenkor megpróbálkozhatunk a figyelemeltereléssel is, nem érdemes túlzottan nagy feneket keríteni a témának. Amennyiben kisgyermekünk a megfogalmazhatatlan rossz érzéseit vezeti le harapás útján, fontos megpróbálnunk rájönni az okokra és azt kihangosítani számára, például hogy most feltehetően dühöt érez éppen.

Miért olyan fontos a kisgyermekeknek a rongyi? El kell-e venni tőlük?

A rongyi vagy plüssállat egy ideig fontos szerepet tölt be a kisgyermek életében, aki nagyon tud ragaszkodni hozzá. Ennek az az oka, hogy a rongyi átmeneti tárgyként értelmezhető, ami az édesanyára emlékezteti a gyermeket és segíti az átmenetet az anyával való létből az anya nélküli létbe.

Jelentősége akkor kezd megnőni, amikor a baba rádöbben, hogy ő és édesanyja két különálló személy, így bármikor elválaszthatók egymástól.

A rongyi tehát nyugtató hatása révén segít elviselni az anya hiányát és az önállóság kialakulásában is fontos szerepet tölt be. Érdekes módon nincs minden kisgyermeknek rongyija, van, akinek csak megszokásból van alvótársa, de nincs ez a nagy ragaszkodás irányában. Sőt, az is előfordulhat, hogy a rongyi nem is egy tárgy, hiszen lehet például egy cselekvés is, mely megnyugtatja a babát (pl. ujjszopás). Fontos, hogy ha gyermekünknek szüksége van rá, hagyjuk, hogy rongyit válasszon magának.

Sose büntessük azzal, hogy elvesszük tőle! Várjuk ki, amikor már nem érzi szükségét a rongyinak, ez az idő általában az óvodáskor vége felé szokott eljönni.

Ne kérjük, hogy megossza a rongyiját más gyermekekkel, tartsuk tiszteletben, hogy az az ő féltve őrzött kincse. Ugyanakkor fontos, hogy mi se használjuk eszközként a rongyit, ne csak az legyen a megnyugtatás módja! Ha szüksége van ránk, legyünk vele, vegyük ölbe, a rongyi pedig maradjon meg annak, ami: helyettesítő megnyugtatásnak.

Baj, ha a gyermekünk irigykedik? Mit tegyünk ez ellen?

A kisgyermek nem szívesen adja oda másoknak kedvelt játékait és ez ebben a korban teljesen természetes reakció részéről. Birtoklásvágya erős, ugyanakkor a tulajdon fogalmát még nem ismeri. Időérzéke is még csak kialakulóan van, így még nem érti meg, ha azt szeretnénk, hogy csak pár percig adja kölcsön a játékát a homokozóban és utána visszakapja majd. Ekkor még nagyon egocentrikus a gondolkodásmódja, nem veszi figyelembe mások igényeit, vágyait, mások nézőpontjának felvételére csak később lesz képes. Ugyanakkor a kisbaba testhatárai sem alakultak még ki szilárdan, így elképzelhető, hogy a játékait saját magával azonosítja, saját részeként tekint rájuk. Tehát ebben a korai időszakban az „irigykedés” teljesen normális reakciónak számít. Majd csak két-négy éves kora körül kezd el osztozkodni másokkal, ugyanis ekkor jut el az érettség ezen szintjére.

Fontos tehát, hogy segítsünk neki megérteni, hogy mi az övé, és hogy azt el tudja különíteni a többi játéktól, mert ez biztonságérzetet nyújt számára.

Fontos továbbá, hogy ne erőltessük, hogy mindenképpen adja oda másnak a játékait, azonban idővel próbáljuk meg megértetni vele, hogy azzal, hogy valamit kölcsönad, attól még az övé marad és vissza is fogja kapni. Az újonnan kapott játékokkal mindig hagyjuk, hogy „kijátssza” magát, ezzel is birtokba véve azt, mielőtt bárkinek is kölcsönadná.

Ugyanakkor fontos, hogy lehessenek olyan játékai, amik csak az övé és azokat ne is kérjük, hogy adja kölcsön másoknak (pl. rongyi).

Próbáljuk a cserére ösztönözni, amivel mindenki jól jár. Ne erőltessük a közös játékot, ebben a korban még inkább csak egymás mellett szoktak játszani a kisbabák. Az „enyém” és a „tiéd” mellett azonban fontos megértetnünk a kisgyermekekkel, hogy van „közös” is. Az az ideális, ha például testvéreknek vannak saját, életkoruknak megfelelő játékaik, ugyanakkor közös is, mellyel idővel megtanulnak együtt játszani. A dicséret és a jó példamutatás ebben a helyzetben is hatékony eszköznek bizonyul.

Minden kisgyermek szokott dühöngeni? Mit tehetünk ilyenkor?

Másfél éves kor körül kezd kinyílni a világ a kisgyermek számára, éntudata egyre jobban kifejlődik, akaratát egyre jobban kifejezésre juttatja. Ebben az időszakban látszólag semmiségekért képes dührohamot produkálni: sír, kiabál, csapkod…

Ez az önállósodással, az ego kialakulásával együtt járó folyamat, önálló akarata kifejlődésével egyre gyakrabban próbál meg ellentmondani nekünk.

A beszéddel ekkor még csak épphogy ismerkedik, szavak szintjén nem tudja még kifejezni érzelmeiket, ilyenkor – más eszköz híján – szó szerint a tettek mezejére lép. Általában minden gyermeknek van dühöngő korszaka, de egyénenként eltérő ennek az időszaknak a hossza és súlyossága. Ez a fejlődés normális stádiuma, melyen idővel túljut a kisgyermek, amint lesz más eszköz a kezében. A kisgyermek kifejezőeszközének tára korlátozott, valamint folyamatosan képességei határaival kell szembesülnie, mindez érthető módon frusztrációt kelt benne. A dühöngés ugyanakkor figyelemfelkeltő eszköz is lehet és amennyiben ezáltal eléri célját (pl. megkapja a vágyott édességet a boltban), az megerősítésként hat és a jövőben is hatékony eszközként fogja ezt alkalmazni.

A dührohamok kezelésével kapcsolatban alapvető fontosságú a józanság megőrzése, ne hagyjuk ilyenkor magára, ne kiabáljunk vele, ne nevessük ki és ne szidjuk meg!

Adjunk teret érzelmei kifejezésének és legyünk mellette, próbáljuk megnyugtatni őt! Továbbá törekedjünk arra, hogy ne engedjünk neki minden helyzetben, mert az csak megerősíti és generálja ezt a magatartásformát. Fontos, hogy a kisgyermek érzelmeit ne utasítsuk el, azonban azok kifejezési módját helyteleníthetjük. Próbáljunk meg rájönni, hogy mi váltotta ki a dührohamot, hátha legközelebb el tudjuk kerülni azt. A következetesség és határozottság kiemelt jelentőséggel bír a gyermeknevelésben, mely mindkét szülőre vonatkozik! Legyenek egyértelműek és érthetőek a szabályok, hogy mit lehet és mit nem, és ezt mindkét szülő egyformán képviselje! Hatékony módszer lehet továbbá a jó viselkedés pozitív megerősítése, valamint a választási lehetőségek felajánlása is.

További fontos témakör csecsemő és kisded korban a játék és a meseolvasás szerepe, melyről ebben a korábbi cikkünkben olvashattok részletesebben. Ebben a cikkünkben pedig hasznos tanácsokat találtok a kisgyermekek altatásával kapcsolatban. A szobatisztaságra szoktatáshoz pedig itt találhattok további információkat.

***

Ha úgy érzed, a feszültség és szorongás kezelésében segítségre lenne szükséged, fordulj Terápiás & Tanácsadó Központunk szakembereihez. Most ki sem kell mozdulnod a négy fal közül! Vedd igénybe online pszichológiai tanácsadásunkat.