Rejtett elvárások, amelyek megnehezítik a párkapcsolatot

Gyakran a kapcsolatainkat azok a rejtett vagy nyílt, irreális elvárások nehezítik meg, amelyeket anélkül támasztunk a másik felé, hogy egyáltalán megkérdőjeleznénk: tényleg erre van szükségünk egy tartós, kiegyensúlyozott kapcsolathoz?

Mit is tudunk valójában a kapcsolatokról? Amit a szüleinktől láttunk, amit a társadalom, kultúra és vallás üzen a férj és feleség, férfi és női szerepekről, amit a filmekben látunk vagy olvasunk, és amit később a barátainknál vagy saját kapcsolatainkban tapasztalunk. Ezekből alakulnak ki az elvárásaink, hogy milyen párkapcsolatot szeretnénk, és ehhez ugye milyennek kell lennie a másiknak, mert a leggyakrabban erre fókuszálunk, nem arra, hogy nekünk milyennek kell lennünk. Bizonyos elvárások olyan mélyen belénk épülhetnek, hogy nem is tudatosulnak, csak az jelzi őket, hogy rendre milyen párt választunk magunknak, vagy, hogy mitől kezdjük el magunkat csalódottnak, elégedetlenek érezni a párkapcsolatunkban. Ha a nem teljesült elvárásaink veszik át az uralmat, 

könnyű belekerülni a negatív spirálba, és azt tapasztalhatjuk, hogy már minden zavar, amit a másik csinál, mindenen veszekszünk.

Valójában sokszor nem ismerjük fel az okot, a veszekedések és csalódottság mögött álló elvárást, így azt sem, ha az irreális. Erre gyűjtöttünk össze három gyakori példát cikkünkben.

Az Igazinak tökéletesnek kell lennie

...és ebből fakadóan vele a kapcsolat is tökéletes kell hogy legyen. Elég sok kapcsolat fut zátonyra a tökéletes keresése miatt, míg azok, akik hosszú távon is együtt maradnak a párjukkal, rendelkeznek azzal a bölcsességgel (és önismerettel), hogy meg tudják különböztetni a számukra valóban fontos, a lényeges és lényegtelen dolgokat. Az Igazi, a Tökéletes általában egy kívülről jövő kép, ami nem feltétlenül tükrözi a mi személyiségünket és értékeinket. Ahhoz, hogy tudjuk, számunkra mi a fontos hosszú távon egy kapcsolatban, először is nagyon jól kell ismernünk saját magunkat, az értékeinket, vágyainkat, céljainkat, mert ezek azok a fontos kérdések, amelyek mentén életre szóló társat tudunk választani, nem az, hogy anyukánk szerint milyennek kell lennie, vagy a barátnőnk férje milyen. A kis dolgokat így könnyebben el tudjuk engedni, vagy kompromisszumot kötni bennük.

A szerelem és a szenvedély nem múlik el

A párkapcsolati életciklust vizsgáló kutatásokból tudjuk, hogy jó esetben is 3-4 év, ameddig a kezdeti szerelem fennmaradhat egy kapcsolatban, később szükségszerűen átalakul, megváltozik, de ilyenkor nem megijedni kell, hogy valami baj van, mert ez természetes. A szerelem átalakulása nem azt jelzi, hogy nem működik a kapcsolat, amennyiben továbbra is szeretet és bizalom van a felek között. Lehet, hogy ez már nem olyan izgalmas, mint a kezdeti szakasz, de valójában

egy igazi áldott állapot, amikor újra koncentrálhatunk saját magunkra is a kapcsolat mellett.

Kölcsönös szövetségben, de egymástól függetlenül is tudunk létezni, mert a kapcsolat már stabil alapokon áll, és nem fogja akármi megrengetni. Persze ez nem azt jelenti, hogy teljesen megszűnik a szenvedély, a romantika, tennünk kell érte, hogy ez továbbra is fennmaradjon, de emellett fel kell ismernünk a „hétköznapi szeretet”, a stabilitás, a biztonság értékét is.

Szeressen úgy, mint anyukám, védelmezzen úgy, mint apukám

Egy jó anya-gyerek kapcsolatban az első években szimbiózis van, az anya megtanul a gyermeke szükségleteire reagálni, felismerni és feltétel nélkül teljesíteni azokat. Ez a fajta védelmező érzékenység aztán végigkíséri a gyerekkort: anya a kedvenc ételeimet főzi, gondoskodik rólam, ha bármi bajom van, mindig én vagyok neki az első, és a többi. Ugyanez apai oldalról a biztonságban, védelmezésben nyilvánulhat meg: hogy bármi is van, apa megoldja, elintézi. Ez semmiképpen nem egy rossz dolog, de aki ugyanezt várja el felnőttként a partnerétől, jó eséllyel csalódni fog. Egy érett, felnőtt párkapcsolat nem egy szülő-gyerek kapcsolat: persze, fontos szerepet játszik benne a gondoskodás, de ugyanúgy a függetlenség, a kölcsönös tisztelet és a szexualitás is.

Az egyik elakadás ilyenkor abból fakadhat, ha nem tudunk leválni a szüleinkről, felvállalni az önállósággal járó felelősséget, így továbbra is azt szeretnénk, hogy valaki gondoskodjon rólunk, cserébe pedig függünk tőle. A másik esetben sajnos sokszor a szülők nem töltötték be a megfelelő funkciót az életünkben, nem tudtuk ezt a fajta feltétlen szeretetet és odaadást megtapasztalni, és ennek a hiánynak a betöltésére keresünk partnert. Persze mindkét zsák megtalálhatja a foltját, de ezek az elvárások zsákutcába, vagy legalábbis egy hosszú távon diszfunkcionális kapcsolathoz vezetnek, ahol a felek nem érett, felnőtt emberként viszonyulnak egymáshoz.

Ezeknek az elvárások a felszínre kerülése és megvizsgálása sokat segíthet a szükségtelen konfliktusok elkerülésében, és a kapcsolatunk javításában. Természetesen nem minden elvárás irreális, és fontos, hogy kölcsönösen nyer-nyerre törekedjünk a párunkkal abban, hogy mindenki jól érezze magát a kapcsolatban, de olyan is van, amikor bizonyos dolgokat egyszerűen el kell engedünk, mert sosem fognak teljesülni, vagy a párunknak nem is dolga, hogy teljesítse ezeket.