Itt van az ősz, itt van újra… és ezzel egy időben lassan véget érnek a szabadban, játszótéren eltöltött idők, a homokban hempergések. Ennek ellenére nem szeretnél kisgyermekeddel a négy fal közé szorulni? Valamilyen élvezetes, hasznos fedett programot keresel? Akkor a Ringató foglalkozásokat jó szívvel ajánljuk neked, melynek jelmondata: „Vedd ölbe, ringasd, énekelj!”

Jelen cikkünk Hazay Annamária, Ringató foglalkozásvezetővel folytatott interjúnkra épül. A Ringató ölbéli játékokat, mondókákat, népdalokat fűz csokorra, a kisgyermekkori zenei nevelés alapjait fekteti le a kodályi elvek alapján. A módszer kidolgozása Gróh Ilona, Nemzetközi Forrai Katalin-díjas énektanár, karvezető nevéhez fűződik, és közel harminc éves hagyományra tekint vissza. Életkorban a legkisebbeket célozza meg, a születéstől hároméves korig, óvodakezdésig javasolják a foglalkozások látogatását.

A Ringató módszertani alapjai

A módszer a kodályi koncepciót követi, fő célkitűzése, hogy

a babákat, kisgyermekeket értékes zenei ingerekkel vegyék körbe, egyfajta zenei ízlésformálásról beszélhetünk.

Erről Annamária így nyilatkozott: „A kodályi koncepció az, hogy tömegekhez jusson el az értékes zene. Egyrészt nagyon fontos, hogy a saját népi hagyományainkból, a saját zenei kultúránkból merítsük a dalok nagy részét. Ezt akkor tudjuk igazán megérteni, magunkévá tenni, ha megismerjük más népek dalait, hogy azok miben különböznek. Ezért a Ringató fontos eleme, hogy nemcsak magyar zenét, dalokat, ölbéli játékokat tanítunk a szülőknek, hanem más népek dalaiból is merítünk.”

Másik fontos szempontként emeli ki, hogy mindig tiszta forrásból merítenek, a múlandó, silány alkotásokat igyekeznek elkerülni. Ennek ellenére buzdítják a szülőket arra, hogy az otthoni körülmények között bármit énekelhetnek gyermekeiknek, mert „muszáj mindenfélét énekelni, ez is összehasonlítási alapként szolgál, hiszen a minőségit is csak akkor tudjuk igazán értékelni, ha tudjuk azt, hogy milyen a silány, vagy mi az, ami nem olyan értékálló. A mérleg tányérjain azonban legyenek túlsúlyban az értékes, időtálló, válogatott anyagok. A Ringató ebben sokat segít."

A közös éneklést hangszerek kísérik, a furulya, a gitár és a ritmushangszerek gyakori vendégei a foglalkozásoknak.

A foglalkozások bemutatása

Oldódás, szeretet, kötődés, a zenei kultúra bővítése, csapatmunka. E szavakkal jellemezte Hazay Annamária a Ringató foglalkozásokat.

A Ringató foglalkozások harminc percesek, mely a korosztály tűrőképességéhez illeszkedik, ugyanakkor nem feltétel a koncentrált figyelem. Egyáltalán nem probléma az, ha a kisgyermek nem ül meg szépen az édesanyja ölében, hanem éneklés közben bejárja és felfedezi a környezetét, a zene jótékony hatása így is érvényesül.

Akik ebben az éneklős közegben szocializálódnak és jól érzik magukat, erre később is igényük lesz,

hiszen a szülői viselkedés ebben az esetben is példaértékű, követendő mintaként szolgál a gyermekek számára.

A foglalkozások során bizton számíthatunk arra, hogy fel fognak csendülni olyan dalok, melyek saját gyermekkorunkat idézik, és félig elfeledve ott lapulnak emlékezetünk rejtett zugaiban, mint amilyen a Borsót főztem, a Cifra palota, a Kis kece lányom, vagy éppen az Ég a gyertya, ég.

Közös kincsestárunkból régi emlékek, jóleső érzések kerülhetnek elő egy-egy régi dal kapcsán,

melyeket most lehetőségünk van átadni gyermekünknek is. Motiváló lehet továbbá, amikor adott tájegységekre jellemző, addig ismeretlen népdalokat tanulhatunk a foglalkozásokon.

A közös éneklést kiegészítik azok a hangszerek, amiken az adott foglalkozásvezető játszik, a furulya, a gitár és a ritmushangszerek gyakori vendégei a foglalkozásoknak, de időnként felcsendülnek különleges, népi hangszerek is, mint amilyen a citera vagy a kobza. A hangszerrel kísérés mára már szerves részévé vált a Ringatónak, tovább színesítve a közös éneklés élményét.

A Ringatón semmi sem kötelező, a gyermekeket nem kell megfogni, nem kell végig az ölünkben tartani, szabadon jöhetnek-mehetnek a teremben szüleik figyelme által kísérve.

Ez a harminc perc oldott, szeretetteli együttlét, melynek során hihetetlen energiák szabadulnak fel, amikor közösen elkezdünk énekelni.

Fontos – és talán megnyugtató is – a szülők számára, hogy a foglalkozásokon kizárólag közös éneklés és játék fordul elő, senkinek sem kell egyedül produkálnia, a közösség megtartó ereje végig jelen van.

Egy-egy foglalkozásnak megvan az előzetes terve, mint amilyen az új dalok megtanítása, a korábban tanultak átismétlése, ugyanakkor a tematika nagyban függ a csoport összetételétől, a szülők és gyermekeik általános hangulatától, nyitottságától, melyre szenzitívek a foglalkozásvezetők. Ezt az egyéni igényre szabást egészítik ki a kívánság dalok, melyeket a szülők, illetve nagyobb gyermekek kérhetnek a foglalkozások végén.

A hangszerrel kísérés mára már szerves részévé vált a Ringatónak, tovább színesítve a közös éneklés élményét.

Kiknek ajánljuk és miért?

A Ringatót mindenkinek ajánlják a foglalkozásvezetők, elsősorban kisgyermekes szülőket, nagyszülőket és várandósokat várnak, de akár szülés utáni depresszióban szenvedők, koraszülött babák, illetve sérült gyermekek és családjaik számára is jótékony hatással lehet a csoport, a zeneterápiához hasonlóan. Nagy szerepe van a Ringatónak abban, hogy

a kisgyermekes anyukák kiszakadjanak otthonról egy kicsit, közösségbe járjanak, társas támaszra leljenek a hasonló cipőben járó anyukák által.

Ez a módszer egy kiváló eszközt ad ahhoz, hogy a természetes, önmagunkból fakadó érzelmekkel neveljük gyermekeinket. Nagy hangsúlyt fektet a jelenlét, az osztatlan figyelem, a szemkontaktus, a fizikai érintés, simogatás szerepére a gyermeknevelésben.

A Ringató pszichés hatásaival kapcsolatban Annamária így fogalmaz: „az énekléssel az érzelmeinket terítjük ki a szőnyegre. Bizalom is kell hozzá, hogy megnyíljunk, hogy a gátlásainkat levetkőzzük. A kötődési folyamat nagyon fontos a szülők és gyermekeik között, az éneklés, a játékok és az érintés révén ez mind megerősödik. Ezek nagyon intim játékok, ami a szülő és gyermekeik közti burokban, bizalmi körben valósul meg.” További fontos hatása a közösség megtartó erejében rejlik, amire az újdonsült anyukáknak nagy szükségük van.

Mindebben az édesapáknak is lehet szerepük, bár velük a foglalkozásokon általában ritkán találkoznak, melynek fő oka az idői tényező. Az édesapák rendszerint dolgoznak, amíg az édesanyák gondoskodnak a gyerekekről. Nekik általában – tisztelet a kivételnek – igényük, hogy vagányabb játékokat játsszanak gyermekeikkel, mely teljesen természetes és jól kiegészíti az édesanyák babusgatós, ölelgetős játékait. Az éneklő apukák azonban egy biztos alapot képeznek a csoportban, és az anyukák énekével kiegészülve finom harmóniát tudnak teremteni. Továbbá jó példát mutatnak a gyermekeknek is, hiszen az éneklés nem csak a lányok és a nők kiváltsága. Ezáltal az apukák is meg tudják mutatni érzelmeiket egy más síkon, hiszen énekelni érzelmek nélkül nem lehet.

Annamária hitvallása, hogy „ne menjen el úgy senki egy Ringató foglalkozásról, hogy ne raktam volna valamit a batyujába, muszáj valamit belerakni, ami lelkileg feltölti őket. Szeretném úgy érezni, hogy a Ringató nemcsak egy gyerekprogram, hanem hatással van gyermekre, felnőttre egyaránt.”

Otthonra azt javasolja a szülők számára, hogy ne teljen el nap éneklés nélkül,

amikor csak lehetőség van rá, sok gyerekdalt énekeljenek akár babakocsi-tologatás közben is, vagy ki is találhatnak spontán új dalokat, ha a helyzet úgy kívánja. Ez mind közösen eltöltött minőségi időnek számít. Aki pedig azért aggódna, mert úgy érzi, hogy nem tud énekelni, számukra azt üzeni Annamária, hogy „énekelni mindenki tud, a Ringató elsősorban az érzelmi neveléshez ad hozzá nagyon sokat, amihez nem tiszta hang, hanem tiszta lélek kell”.

A zene pszichénkre gyakorolt hatásairól, valamint a zeneterápiáról ebben és ebben a korábbi cikkeinkben olvashattok részletesebben.