Miért halogatunk, és mit tehetünk ellene? Lehet-e hasznos a halogatás? A témáról Dr. habil. Takács Ildikó osztotta meg a halogatás kutatása során szerzett tapasztalatait, a Slow Budapest előadásának keretében.
A halogatás valószínűleg senkinek sem ismeretlen fogalom, legyen szó egy kellemetlen telefonhívás halogatásáról, a szakdolgozat befejezéséről, vagy akár a szundi gomb nyomkodásáról. Általában olyan feladatokat halogatunk, amelyek kellemetlenek, kényelmetlenek, fenyegetőek vagy érzelmileg taszítóak. A halogatás bizonyos formái hasznosak is lehetnek, más esetben viszont a rövid távú megkönnyebbülésért hosszú távon jóval több kellemetlenséggel fizetünk. Ha valamilyen feladatunkat már kényelmetlen időpontig halogatjuk, fokozott stressz mellett és rövidebb idő alatt, kapkodva, gyorsan kell végrehajtanunk. A halogatást gyakran a bűntudat, alkalmatlanság érzése is kíséri, felerősítheti bennünk az önutálatot és ezáltal rombolja az önbizalmat.
A halogatás okai
Jellemzően valaminek az elkezdését vagy a befejezését halogatjuk, a kettő mögött különböző okok állhatnak. Az elkezdést befolyásolja a fontosság és érdeklődés: a legjobb eséllyel az a feladat válik a halogatás áldozatává, ami nem fontos, és nem is érdekel minket. Az is halogatásra késztethet, ha nem tudjuk, hogy csináljuk meg a feladatot, nincs elég információnk, kétértelműség van. A befejezést akadályozhatja a túlzásba vitt perfekcionizmus, ami egy pontig jó dolog, mert lelkiismeretes és magas minőségű munkára késztet, viszont ha megszalad velünk a ló, és nem tudjuk, hol kell elengedni egy feladatot, mert azt akarjuk, hogy tökéletes legyen, akkor a végtelenségig húzódhat. Ez az elvárás általában egyébként is irreális, mert ritkán lehet bármit is tökéletesen megcsinálni, jegyezte meg az előadó. Az is elhúzhatja a befejezést, ha túlvállaljuk magunkat, túl sok feladatot futtatunk egyszerre, és így nem tudunk fókuszáltan és hatékonyan dolgozni.
A végrehajtás egész folyamatában akadályozóként lépnek fel bizonyos pszichológiai tényezők, úgy mint az értékeléstől való szorongás, a félelem, hogy mások hogyan fognak reagálni a munkánkra; a szorongás az elvárásoknak való megfeleléstől; a kudarctól való félelem; és az önbizalomhiány, azaz a kételkedés saját magunkban és képességeinkben.
Emellett a halogatásnak van egy olyan érdekes összetevője is, hogy néha egyszerűen csak motiváltak vagyunk a semmittevésre, mert jó érzés pihenni, lazítani, kikapcsolni, nem a feladatokkal és kötelességekkel foglalkozni.
Amikor a halogatás jó stratégia lehet
Vannak olyan esetek, amikor kivételesen jól járunk egy kis halogatással: kreatív folyamatoknál például szükséges az az érési szakasz, ami a feladat megkapása és végrehajtása között történik. Ilyenkor születnek meg az ötletek, alakul ki bennünk a koncepció, ha viszont megrekedünk ebben, az már elég nagy probléma tud lenni határidős feladatoknál. Aki kreatív szakmában dolgozik, annak is szüksége van módszerekre és technikákra, amikkel átlendítheti magát azon a válságon, ha éppen nem jönnek az ötletek, a végtelenségig ugyanis itt sem lehet halogatni.
Emellett néha a tapasztalat segíthet kiszűrni azokat a feladatokat, amiket nagy valószínűséggel végül nem is kell majd megcsinálni, mert mondjuk értelmetlenek, valami nem stimmel velük, ezért érdemes elhalasztani őket, ameddig nem válik egyértelművé, szükséges-e nekiállni.
Legyőzni a halogatást
A halogatás megszüntetéséhez fontos a mögötte álló okok azonosítása, mert ennek megfelelően tudunk megoldásokat is keresni. Ha például a szorongásaink okozzák a halogatást, akkor hiába tanulunk időkezelést, vagy veszünk magunknak határidőnaplót, ettől nem sok minden fog megoldódni, mert itt az önismeretünkön kell dolgoznunk, azon, hogy megváltoztassuk a szorongáskeltő helyzetekhez, mások elvárásaihoz vagy éppen a kudarchoz való hozzáállásunkat. Már az is sokat segíthet a halogatás leküzdésében, ha felismerjük – és elismerjük – hogy egy adott helyzetben mondjuk félünk valamitől, ezért nem kezdünk bele a feladatba. Akkor ezzel a félelemmel már lehet kezdeni valamit, a személyiségünket fejleszthetjük, és ez hatással lesz arra is, hogy ne halogassunk.
Egészen más a helyzet, ha mondjuk az az elakadásunk, hogy nem tudjuk, hogyan csináljuk meg a feladatot, akkor a halogatás helyett akár a megoldás keresésébe is belefoghatunk, kérhetünk több információt, gyűjthetünk ötleteket. Sok esetben az időkezeléssel van probléma, hogy egyszerűen nem mérjük fel reálisan, mennyi idő kell egy feladathoz és jóval kevesebbet szánunk rá. Ezért nemcsak azt kell előre elhatároznunk, mit fogunk megcsinálni, hanem azt is rögzíteni kell, mennyi idő alatt, és ennyit tervezni a megvalósításához.
Ahhoz, hogy befejezzünk egy feladatot, három dologra van szükség: célmeghatározásra, elköteleződésre és kitartásra. A célmeghatározás rész a tennivalók listája, ahol leírjuk, mit kell megcsinálni, ehhez milyen lépések szükségesek, mi a határidő, hogy osztjuk be az időnket. Az elköteleződésben segít, ha mások előtt, hangosan is kimondjuk, mit vállalunk. Egy kísérletben arra kértek a résztvevőket, hogy az egyik csoport mondja ki, mennyit fog teljesíteni, és mennyi idő alatt, a másik csoportnak pedig nem kellett ilyen kinyilatkoztatást tennie. Az eredmény az lett, hogy akik kimondták, mind be is tartották fogadalmukat, míg a másik csoportban sokan halogattak, nem fejezték be a feladatot. Végül pedig a kitartás az, ami az úton tart minket a célig – ehhez akaraterőre és önfegyelemre van szükségünk. Az önfegyelem a vágyaink, szükségleteink késleltetésének képessége, ami jó esetben már kisgyerekkorban, a szobatisztasággal kialakul. Ez segít minket későbbi életünk során abban, hogy félre tudjuk tenni a rövid távú, azonnali örömöket a hosszú távú célok érdekében, amihez nemcsak az kell, hogy képesek legyünk várni, hanem az is, hogy ne rövid időperspektívában gondolkodjunk, hanem lássunk messzebbre, és legyen elég motiváló számunkra a hosszú távú nyereség. A túl messzi célok is megnehezíthetik a kitartást, ezért fontos, hogy a köztes sikereket is megünnepeljük, legyenek belátható és teljesíthető motiválóink.
