Segítség a segítőknek – Hogyan vegyünk részt aktívan egy rászoruló támogatásában?

Előfordult már, hogy észrevettél valakit, aki bajban volt, vagy segítségre szorult, mégsem segítettél neki? Ha igen, akkor, egy kutatás alapján, Magyarország lakosságának abba a 84%-ába tartozol, aki hasonlóan tenne egy ilyen helyzetben. A bámészkodó hatás, vagy járókelő-effektus az a szociálpszichológiai jelenség, amikor minél többen tudnának segíteni valakinek, annál kevesebben teszik. Miért cselekszünk így, és mi segíthetne abban, hogy aktív támogatói lehessünk a rászorulóknak? Cikkünkben ezt járjuk körül.

Alapfogalmak

„Amit szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük.” (Máté 7:12)

– olvashatjuk a Bibliában. A gyakorlatban emberi természetünk okán erre az aranyszabályra többféleképpen reagálhatunk. Egy lehetőség az, hogy altruista módon viselkedünk (amely azt jelenti, hogy úgy segítünk másoknak, hogy nem várunk érte semmilyen személyes jutalmat), melyre talán az egyik legismertebb bibliai történet az irgalmas szamaritánus és a felebaráti szeretet példázata. Ennek rövid tartalma alapján egy megtámadott és megsebzett zsidó férfit hagynak az út szélén, és bár többen is elhaladnak mellette, egyedül egy szamaritánus siet a segítségére, akinek népe köztudottan ellentétben állt a zsidó néppel. A történetben szereplő szamaritánus azonban szembemenve a népét érő diszkriminációval és hátrányos megkülönböztetéssel, embertársaként tekintett a férfire, így segítette meg őt, és ezzel altruista viselkedésmódot tanúsított.

A járókelő-effektus

Járókelő-effektusnak vagy bámészkodó hatásnak nevezzük azt a szociálpszichológiai jelenséget, amikor ugyan többen is tudnánk segíteni egy rászorulónak, mégsem tesszük, sőt, minél többen vagyunk jelen, annál kevésbé. John Darley és Bibb Latané amerikai pszichológusok egy 1964-es gyilkossági eset (Kitty Genovese) után kezdtek el kutatásokat végezni a jelenség feltárására, ugyanis az említett támadás kapcsán megjelent egy cikk a New York Times-ben, amely azt állította, az esetet legalább 38 fő látta, hallották a segélykiáltásokat, és mégsem tettek semmit. A történetet azóta sokan vizsgálták, kiderült például, hogy több szemtanú próbálta felhívni a rendőrséget, illetve, hogy az újság jelentősen eltúlozta a szemtanúk számát, azonban az eset megágyazott a következő évtizedekben lefolytatott kutatásoknak, melyek megerősítették a járókelő-hatás létezését.

Miért nem segítünk?

Annak, hogy nem segítünk egy ilyen helyzetben, számos különböző oka lehet emberi természetünkből kifolyólag.

• A felelősség megoszlása: ez azt jelenti, hogy minél többen vagyunk jelen egy helyzetben, annál inkább hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy majd a másik ember segít, ellenben, ha egyedül vagyunk, nagyobb eséllyel segítünk azonnal.
• Reflektorhatás: előfordulhat, hogy aggaszt bennünket, hogy más emberek figyelnek, és mit gondolnak majd rólunk, hogyha cselekszünk, és kiderül, hogy tévedtünk, vagy rosszul ítéltük meg a helyzetet.
• Csoportnorma, csoportos érdektelenség, közöny: mivel úgy észrevételezzük, hogy a körülöttünk lévő személyek sem segítenek, azt feltételezhetjük, hogy valójában nincs is semmilyen fennálló probléma, és ezzel legitimizáljuk ezt a láthatatlan szabályt, normát.
• Sztereotípiák: vannak olyan esetek, amikor azt gondolhatjuk, hogy az adott bajba jutottat nem is ismerjük, és azzal próbáljuk meg a felelősségünk terhét csökkenteni, hogy azt mondjuk, „biztosan a saját hibájából van ott, ahol”.
• Figyelem, jelenlét hiánya: ez az a helyzet, amikor valóban nem vesszük észre, hogy milyen események történnek körülöttünk.
• Bizonytalanság: az az élethelyzet, amikor nem tudjuk eldönteni, hogy tényleg jól ítéltük-e meg az adott történést, valóban baj van-e, illetve azt mérlegeljük, vajon képességeink elegendőek-e a segítségnyújtáshoz?
• Veszély: vannak olyan események, amikor attól félünk, hogyha közbeavatkozunk, akkor mi is veszélybe, bajba kerülhetünk.
• Idői nyomás: amikor túlságosan sietünk, és nem szeretnénk vállalni a későbbi következményeket.
• Személyiségtípus, szerepünk az adott helyzetben

Hogyan hat a hangulatunk a segítségnyújtásra?

„Aki másokat felüdít, maga is felüdül.”

– a bibliai igét pszichológiai kutatások is bizonyítják. Ha rossz hangulatban vagyunk, sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy segíteni fogunk, ugyanakkor az is előfordulhat, hogy éppen emiatt a lehangoltság miatt inkább magunkra figyelünk, mint a közvetlen környezetünkre, amely ennek ellentétes reakcióját váltja ki.

Ha pedig boldognak érezzük magunkat, előfordulhat, hogy azért nem segítünk, hogy fenntartsuk a pozitív szemléletünket, vagy éppen azért leszünk támaszai másoknak, mert a több segítséggel, illetve a fokozott társas környezetre és magunk helyett a másikra való odafigyeléssel úgy érezhetjük, hogy eszközök lehettünk a másik ember boldogulásában, boldogságában.

Mi lehet a megoldás?

A másik ember boldogságáért való munkálkodás magát az empátiát is jelenti: azt, hogy megismerjük a másik helyzetét, körülményeit, ezáltal olyan háttérinformációk birtokába juthatunk, melyek befolyásolhatták a jelenlegi állapotát, így jobban együtt tudunk érezni vele. Ugyancsak empatikus szemléletmódot tükröz, ha beleképzeljük magunkat a másik helyzetébe, majd egy külső szemlélő szemüvegén át próbálunk a helyzetre tekinteni, hogy megérthessük az okokat és a következményeket.

Tartsunk önvizsgálatot és gondoljuk végig, hogy ki számunkra az a személy, akinek viselkedésére példaként tekintünk! Egy ilyen helyzetben ugyanis érdemes összeszednünk, hogy vajon a példaképnek tartott személy mit tenne. További segítő szempontok közé tartozik az, hogyha személyesen megismerünk egy személyt, időt töltünk el vele, hasonló tulajdonságokat keresünk benne és magunkban, illetve felülvizsgáljuk saját normáinkat.

Ha gyorsan kell cselekednünk:

1. Álljunk meg egy pillanatra! Amikor észreveszünk egy helyzetet, érdemes megállnunk, mert ezzel együtt időt adunk magunknak arra, hogy végiggondoljuk, pontosan milyen körülményekkel állunk szemben, és mit látunk.
2. Gondolkodjunk! Gondoljuk végig az alábbi szempontokat: elegendő a tudásom ahhoz, hogy segíteni tudjak? Szükséges segítséget kérnem? Veszélyes a helyzet? Mennyi időm van?
3. Döntsünk! Amellett, hogy cselekszünk, mert tudunk tenni valamit, vagy amellett, hogy nem cselekszünk, mert nem tudunk segíteni.
4. Cselekedjünk! Ha úgy ítéltük meg a helyzetet, hogy tudunk segíteni, térképezzük fel, megoldható-e mindez egyedül. Keressünk magunknak szövetségest, melynek révén új csoportnormát hozhatunk létre, és egyre többen válhatunk a rászoruló támogatóivá. Forduljunk oda egy konkrét személyhez, járókelőhöz, szólítsuk meg és fogalmazzuk meg, miben kérjük a segítségét.
5. Értékeljük ki a helyzetet!

Hogyan segíthetünk a legjobban, mire érdemes segítőként még odafigyelnünk?

Mivel

bármelyikünk válhat hétköznapi hőssé,

segítőként fontos megismernünk a saját érzéseinket, gyakori önvizsgálatot tartanunk, tudatosnak lennünk és feltöltődési lehetőségeket keresnünk. Fontos, hogy tiszteletben tartsuk egymás lehetőségeit is, hiszen nem biztos, hogy minden helyzetben mindannyian ugyanúgy tudunk támogatók lenni, és a kevésbé látványosnak tűnő tevékenységek is számítanak.

Figyelembe kell vennünk, hogy a segített fél szükségletei és a mi szándékaink is találkozzanak, hiszen ha nem a valós igényeknek megfelelően segítünk, könnyen érhet bennünket csalódás, elutasítottságérzés, mely negatívan hathat az önbecsülésünkre és csökkentheti a motivációnkat. És ne feledjük, minden, amit érzünk ilyenkor, rendben van, ezért fontos, hogy türelemmel legyünk egymás és saját magunk iránt is!