Segítség, tökéletes vagyok! – A perfekcionizmus árnyoldalai

„Csináld rendesen vagy sehogy!" „Mindig a maximumra törekedj!" Sokak számára csenghetnek ismerősen ezek a mondatok. Hasznosságuk esetenként kétségtelen, a kitartás és elhivatottság növelésével akár hozzá is járulhatnak céljaink eléréséhez. Mi történik azonban akkor, ha olyan magasra kerül a mérce, hogy sem az illető, sem a közvetlen környezete nem képes azt megugrani? Cikkünkben ennek járunk utána.

A perfekcionizmus széles körben használatos fogalommá vált a mindennapokban. Ritkán jelenik meg viszont úgy, mint komplex pszichológiai jelenség, melynek több formája és sokféle következménye lehet. Mindenekelőtt fontos elkülöníteni a normál és neurotikus perfekcionizmust mint személyiségvonást. A normál, azaz adaptív perfekcionizmussal jellemezhető személy magas elvárásai mellett képes megbocsátani magának és rugalmasan kezelni hibáit, valamint megünnepelni sikereit.

A neurotikus perfekcionista viszont hibázásai esetén kíméletlen önkritikát gyakorol, sikereit pedig gyakran nem tartja érdemesnek az örömre és ünneplésre.

A folyamatos javulásra való törekvéssel járó, normál perfekcionizmus tehát segítheti fejlődésünket, neutorikussá válva azonban akár az egészséges személyiségműködést is veszélybe sodorhatja. Vizsgáljuk meg, milyen mechanizmusok vezethetnek idáig, milyen komponensekre bontható, és hogyan fordítható javunkra a kevésbé adaptív perfekcionizmus!

Törődés teljesítményért cserébe

Az extrém magas, a gyermek által akár teljesíthetetlennek érzett szülői elvárások jelentősen befolyásolhatják, később milyen standardokat tartunk követendőnek. Habár bizonyos szintű elvárások alkalmazása hozzátartozik a neveléshez, fontos figyelmet fordítani arra, hogyan történik ezek kommunikációja a gyermek felé. A maladaptív perfekcionizmus kialakulásának jó táptalaja lehet, ha a szülők pozitív érzelemkifejezése gyermekük felé kizárólag magas, például sport- vagy iskolai teljesítményhez köthető.

Ez önmagában még mindig nem garantálja a perfekcionizmus neurotikussá válását, ha a gyermek emellett egy érzelmileg meleg, szerető légkörben éli mindennapjait. Más a helyzet akkor, ha a szülők a kívánt teljesítmény elérése felé a szeretetmegvonás, a megszégyenítés vagy a sorozatos negatív visszajelzések módszerével terelgetik gyermeküket. A későbbiekben mindez azt eredményezheti, hogy

céljaink elérésére csupán a kudarc és önbüntetés elkerülése érdekében törekszünk.

Másokhoz való kapcsolódásunkat szintén befolyásolhatja a maladaptív perfekcionizmus. A fentiekhez hasonló gyermekkori légkörből gyakran ered egy erős, mindent átható, kötődés és elfogadás iránti vágy. Ezt pedig sokszor hibáink görcsös leplezésével, és a másokhoz való extrém alkalmazkodással igyekszünk kielégíteni.

Valójában kinek az elvárásai?

Érdemes lehet a perfekcionizmus egyes fajtáit elkülöníteni aszerint, milyen kontextusban jelennek meg. Ez ugyanis nagyban befolyásolhatja a vonás későbbi adaptívvá vagy maladaptívvá válását. Az önmagunkra irányuló perfekcionizmus azt jelenti, hogy magas elvárásaink saját magunkra, működésünkre, céljainkra vonatkoznak. Általában ez a fajta maximumra törekvés az, amit leginkább fel tudunk használni az egészséges mindennapi működésben. A perfekcionizmus másik két válfaja már több kockázatot hordozhat pszichés jóllétünkre nézve. Ezek egyike az észlelt szociális perfekcionizmus; ez a mások által felénk közvetített, extrém magas elvárások jelenlétére utal. Fontos, hogy itt elsősorban saját észlelésünkön és élményünkön van a hangsúly;

ahhoz, hogy mások által támasztott, megugorhatatlan mércéket érezzünk magunk körül, nem feltétlen szükséges ezek valós jelenléte.

A harmadik az általunk egy másik fél felé irányuló perfekcionizmus. Ez legtöbbször úgy jelenhet meg, hogy partnerünk felé szigorú és rugalmatlan mércékkel fordulunk, és frusztrálttá válunk, ha az illetőnek nem sikerül ezekkel felérnie.

Ha magadra ismertél…

A neurotikus tökéletességre törekvés növeli a negatív érzelmek felé való nyitottságunkat, valamint a túlzott önkritika és önhibáztatás alkalmazását. Ezzel akár azt is megakadályozhatja, hogy örüljünk elért céljainknak és megünnepeljük sikereinket. Némi odafigyeléssel és energia befektetéssel azonban kiszűrhetjük maladaptív gondolatainkat, és akár a javunkra is fordíthatjuk őket. Nézzünk erre néhány példát!

• Az erőfeszítéseink elismerése

Olykor-olykor mindegyikünk hibázik az élet bizonyos területein. Ilyenkor hasznos tudatosítani magunkban, hogy habár nem sikerült teljesítenünk elvárásainkat, mégis sokat tettünk a célunk eléréséért, fejlődtünk, és tanultunk önmagunkról. A kudarcaink elfogadása nagy lépés lehet a teljesebb, egészségesebb személyiségműködés felé.

• Külső helyett belső motiváció

Érdemes lehet figyelmet fordítani arra is, hogy az elérni kívánt standardok és célok lehetőleg a sajátjaink, és ne másoké legyenek. Tevékenységünkben ugyanis leginkább akkor tudunk kiteljesedni, ha úgy érezzük, mi magunk választottuk, összhangban van képességeinkkel és céljainkkal.

Ezáltal motivációnk külsőből belsővé válik, és a tevékenység önmagában lesz jutalmazó, nem csupán egy adott teljesítmény elérése által.

• Önkritika helyett önegyüttérzés

A neurotikus perfekcionisták hibáik esetén sokszor extrém önvizsgálatot és önkritikát alkalmaznak. Habár előbbi szükséges a fejlődéshez, azt is érdemes észben tartani, hogy hibáink a legalapvetőbb emberi dolgok közé tartoznak. Így ezeket inkább tanulási lehetőségként, semmint személyiségünk kudarcaként élhetjük meg, megőrizve ezzel önbecsülésünk stabilitását.

A perfekcionizmus tehát sokféle formában és kontextusban jelenhet meg a mindennapokban. Ha felismerjük adaptív és maladaptív formáit, az előbbit erősítjük, az utóbbit pedig módosítva a javunkra fordítjuk, sokat profitálhatunk belőle személyiségünk fejlődésében és céljaink elérésben.