A fiúk nem sírnak... vagy mégis?

A sírás az érzelmek kifejezésének egyedülálló, csak az emberre jellemző formája. Noha mindannyian tudjuk, hogy a nők többet sírnak, mint a férfiak, érdekes jelenség, hogy ez a nemek közötti eltérés nem veleszületett jellemvonás. A csecsemőknél és a kisgyermekeknél ilyen különbségek még nem mutatkoznak, csak 11 éves kor körül jelennek meg az első eltérések. Úgy tűnik, a folyamat hátterében az állhat, hogy kiskamasz kortól a fiúk elkezdik visszatartani a sírást, ellenben azzal a vélekedéssel, hogy a lányok sírásának gyakorisága nő meg.

Milyen a férfi és a női sírás?

Azt a hétköznapi tapasztalatunkat, hogy a nőkre jellemzőbb a sírás, mint a férfiakra, ma már számos kutatás támasztja alá. A nők gyakrabban, intenzívebben és hosszabb ideig sírnak, mint a férfiak. Egyes kultúrákban a nők könnye akár hétszer gyakrabban is eleredhet, mint a férfiaké. A nők jóval gyakrabban élik meg a sírást heves, nagy intenzitású érzelmekkel, míg a férfiaknál inkább csak könnycseppek hullnak. A férfiak sírásmintázata időben is jóval korlátoltabb. A sírás pszichológiai folyamatáról ebben a korábbi cikkünkben olvashattok részletesebben.

A férfiak elérzékenyülését gátló folyamatok

A férfiak nincsenek könnyű helyzetben az érzelemkinyilvánítás ezen formájának tekintetében, hiszen sok kultúra korlátozza érzelmességüket. Gondolkodásukba már kora gyermekkortól beépülhetnek a férfi nemi szerepekre vonatkozó sztereotípiák, amik visszatarthatják őket attól, hogy érzelmi állapotukra a sírásban keressenek enyhülést. Nevelkedésük során számtalan olyan szituációval találkozhatnak, amik abban erősíthetik meg őket, hogy

számukra inkább az erősebb és ellenségesebb érzelmek kifejezése engedélyezett, azoknak a kifejezése pedig kerülendő, amelyek megmutatják sebezhetőségüket,

mint amilyen a szomorúság vagy a szégyen. A nők pont az ellenkezőjével találkoznak nevelkedésük során, hiszen az ő esetükben inkább a sérülékenység az, ami felvállalható, szemben az olyan erős érzelmekkel, mint a harag. A szülőktől elsajátított korai minták pedig hatással lehetnek később a felnőtt viselkedésre is. A szülőkön kívül a kortársak is jelentősen befolyásolják az érzelemkifejezést, mivel a gyermekek nagyobb valószínűséggel hangsúlyozzák a nemi szerepekkel megegyező érzelmi magatartást.

Azokban a kultúrákban, ahol az érzelemkifejezés nemi megkülönböztetése hangsúlyos, a sérülékenység kimutatását a gyengeséggel azonosíthatják a fiúk, így tartani fogják magukat a híres mondáshoz, miszerint „a fiúk nem sírnak”. Azok a férfiak pedig, akik felnőttként is ragaszkodnak a hagyományos nemi szerepekhez, kevesebbszer vagy szinte sohasem sírnak. Ezek a nemi sztereotípiák nagy szerepet játszanak abban, hogy a férfiak kevésbé kérnek segítséget, illetve jobban elrettennek az érzelmek – különös tekintettel a sírás – megjelenítésétől.

A társadalmi megítélés változásai

A sírás társadalmi megítélésének terén egy ideje változás következett be. Már az évezred fordulóján születtek olyan kutatási eredmények, melyek nem találtak különbséget a nemek között abban, hogyan reagál a környezetük a könnyeikre. Lehetséges okként fogalmazták meg, hogy a két nem szerepelvárásaiban változás érhető tetten. A társadalom ugyanis egyre inkább kezdi elfogadni és értékelni azt, hogyha egy férfi is kimutatja az érzelmeit, beleértve a sírást is.

Manapság már a férfiak is jobban megmutathatják érzelmeiket, sőt, akár vonzóbbakká is válhatnak azzal, ha betekintést engednek érzékenységükbe.

Szociokulturális különbségek még jobban árnyalják azt, hogy egy társadalom mennyire tartja megengedettnek a férfiak esetében a sírást. Azokban az országokban, ahol a nemek megoszlása egyenlőbb, a lakói tehetősebbek, és ahol az emberek úgy érzik, hogy gyakrabban és kevesebb szégyenérzet mellett sírhatnak, ott a nők és a férfiak számára is nagyobb megkönnyebbülést jelent a sírás, mint a nagyobb nemi megoszlást mutató és kevésbé vagyonos országokban. Minél individualistább egy ország, annál inkább érzi úgy a lakosság nő és férfi része egyaránt, hogy bátran kimutathatják érzelmeiket.

A sírás mögött rejlő erősség

Azok a férfiak, akikre nem raknak béklyót a férfi nemi sztereotípiák, könnyebben tudják átadni magukat érzelmeiknek, és kevésbé állnak ellen az elérzékenyülésnek. Mindez az önbecsülésük mértékében is megmutatkozik.

A magas önértékelésű férfiak elmondásuk alapján gyakrabban szoktak sírni, mint alacsonyabb önértékeléssel rendelkező társaik.

Ők bátrabban engednek utat érzéseiknek, illetve nem érzik, hogy veszélyt jelentene a számukra az erről való beszélgetés. Nem éreznek kényszerítő erőt arra, hogy eltakarják érzelmességüket, hanem bátran felvállalják és kimutatják érzelmeiket környezetük előtt.

A sírás jótékony hatása a férfiak esetében is érvényesül

Már nagyon régóta él a közgondolkodásban, hogy sírni jó, hiszen jobban, felszabadultabban érezzük magunkat utána, és enyhülnek negatív érzéseink. A sírás egyrészt interperszonális célokat szolgál, jelzésértékű a környezet számára, hogy segítségre, támogatásra van szükségünk, így pedig együttérzést, támogatást válthat ki. Másrészt olyan belső folyamatokat élhetünk meg, mint a katarzis, a megkönnyebbülés, és hangulatunk javulása. Nem a sírás jótékony hatásaiban mutatkozik eltérés, hanem abban, hogy

ennek átélését most már a férfiak is jobban megengedik maguknak.

Egy régebbi vizsgálat szerint a férfiak akkor részesülnek nagyobb támogatásban, hogyha nők előtt osztják meg érzelmeiket, mert a nők odafordulását nem befolyásolja a személy neme, akinek az elérzékenyülésének tanúi. Azt is kimutatták, hogy a férfiak nagyobb hajlandóságot mutatnak a segítségre, hogyha nőnek van rá szüksége, vagyis a férfiak férfi társuk sírását negatívabban értékelik, mint amikor nőt láttak ilyen helyzetben. Egy frissebb kutatás megismételte ezeket az eredményeket, és fontos következtetést vont le, miszerint a férfiak számára is kedvező, hogyha megoszthatják érzéseiket, csak annyi a különbség, hogy nők társaságában ez még hatásosabb.

A sírás révén környezetük megláthatja azt, hogy segítségre van szükségük, ezáltal ők is nagyobb társas támogatottságban részesülhetnek, és nem kell magukba zárniuk nehézségeiket. Úgy tűnik tehát, a sírás olyan kötődési magatartás, amely ezt a funkciót nemcsak gyermekkorban, hanem egy egész életen át megőrzi.