„A szőkék buták, a politikusok korruptak, a pszichológusok pedig bolondok.” Honnan fakadnak az előítéleteink egy személlyel vagy egy csoporttal szemben? Miért nehezen leküzdhető ez a fajta viselkedés, és mit lehet tenni ellene? Kik azok, akik fokozottan hajlamosak az előítéletességre? Cikkünkből kiderül.

Előítélet alatt olyan véleményt értünk, melynek nincs tapasztalati alapja, viszont erős érzelmi töltettel rendelkezik. Az előítéletes emberek többnyire nem veszik figyelembe a tényeket. Ha hallanak valamint, ami ellentmond a véleményüknek, akkor azt vagy figyelmen kívül hagyják vagy a kreatív érvelés módszeréhez folyamodnak. Ilyenkor megpróbálják a hallott információt beépíteni a saját világképükbe, mely által egészen abszurd magyarázatokat is képesek kitalálni. Honnan fakadnak az előítéleteink? A legtöbben hiszünk az igazságos világ hatalmában, azaz az áldozatokat hibáztatjuk a velük történtekért. Ilyen, mikor egy megerőszakolt lány esetében arra gondolunk, hogy biztosan túl kihívóan viselkedett és öltözködött, vagy egy kirabolt fiatal esetében arra, hogy biztosan ivott, s ez által védtelen volt. Ide sorolható ugyanakkor az is, hogy a XX. században sokan úgy gondolták, hogy a zsidók bizonyára megérdemelték az áldozat szerepet.

Miért nem tűntek el inkább, hogy ne tudják őket bántani.

Ez a fajta viselkedés azonban ironikusan épp azt eredményezi, hogy mi magunk leszünk igazságtalanok az előítélet tárgyával szemben. A saját esetünkben viszont úgy gondoljuk, hogy velünk bizonyára nem történhetnek hasonló dolgok. Mikor nézzük a híreket és halljuk a sok szörnyűséget, megborzongunk, ugyanakkor távolinak érezzük magunktól ezeket a dolgokat, annak ellenére, hogy a statisztika alapján rólunk is ugyanúgy lehetne szó. Ezt nevezzük optimista torzításnak.

Ki gépen száll fölébe

Az előítéletek oka lehet ugyanakkor az önigazolás is. Ilyenkor elhitetjük magunkkal, hogy egy csoport tagjai alacsonyabb rendűek, mint mi. Ezáltal könnyebben társítunk hozzájuk negatív jelzőket, és könnyebben is diszkrimináljuk őket. A legtöbben átéltük a kiközösítés helyzetét gyermekkorunkban valamelyik oldalról. Ha egy személyt vagy egy csoportot negatívnak látunk vagy láttatunk, könnyebben bánunk velük elutasítóan.

Ha például a szemüvegeseket elkönyveljük strébernek, könnyen úgy gondolhatjuk, hogy gonoszkodhatunk velük, mivel ők megérdemlik, úgyis a tanárok kedvencei.
Különösen gyakoriak az előítéletek akkor, ha a társadalmi ranglétra alján vagyunk. Ilyenkor ugyanis rendkívül fontos számunkra az, hogy valaki még alattunk is legyen. Akik valamilyen tekintetben hátrányosak – a foglalkozásuk, az iskolázottságuk vagy a szociális helyzetük miatt – előszeretettel utasítanak maguk alá másokat az előítélet eszközével. Természetesen ez a fajta viselkedés azonban nem csak rájuk igaz.

Nekem szülőhazám

Az előítélet alapja lehet ugyanakkor a versengés is. Amikor egy országban kevés a munka, az emberek gyakran elkezdik a kisebbségeket okolni a rossz anyagi helyzetük miatt – annak ellenére, hogy évekig, évtizedekig jól megvoltak egymás mellett. Ezt használják ki gyakran a különböző politikai pártok is, hiszen a versenykonfliktusból származó előítéletekkel könnyen maguk mellé tudnak állítani bizonyos csoportokat. Az is gyakori, hogy bűnbakot keresünk. Ilyenkor a saját frusztrációnkat nem tudjuk azon a személyen vagy csoporton levezetni, akire valójában haragszunk, és

keresünk egy „gyengébb” ellenfelet,

akin ki tudjuk tölteni a haragunkat. A számunkra valóban sérelmet okozó személyen nem tudjuk kitölteni a haragunkat, mivel a frusztrációt okozó illető többnyire túl hatalmas ahhoz, hogy rá tudjuk irányítani az agressziónkat. Gyakori például, hogy ha valakit megbánt a főnöke, az egy kétbalkezes pincéren vagy a saját gyermekén vezeti le a keletkezett feszültséget. A főnökének ugyanis nem mondhatja meg, amit valójában gondol.

S ha néha lábamhoz térdepel

Vannak ugyanakkor olyan személyek, akik sokkal hajlamosabbak az előítéletekre és a sztereotípiákra, mint mások. Ők szeretik mindenre a lehető leghamarabb megtalálni a választ, így gyakran nem gyűjtenek be elég információt és tévesen egy „skatulyába zárnak” valakit. Amennyiben olyan információ jut a birtokukba, amely nem támasztja alá az előzetes feltevéseiket, legtöbbször nem veszik figyelembe azokat. Ha vezetői székbe kerülnek, a legtöbbször autokratikusan viselkednek.

Törekedjünk arra, hogy a teljes képet lássuk valakiről és ne csak részinformációk alapján hozzunk ítéleteket.
Hogyan lehet feloldani az előítéleteket? Erre egy jó példa a mozaikmódszer, amikor egy csoport tagjai között felosztják az információkat, mindenki csak bizonyos részeket tud. Ilyenkor egymás segítésére kényszerülnek, meg kell hallgatniuk a többieket, hogy sikeresen teljesítsék a feladatot. Természetesen ez a módszer inkább gyerekeknél működik, azonban nem szabad elfelejteni, hogy

az előítéletes személyeknek általában kevés kapcsolata van a fenntartással kezelt csoportokkal.

Ha több információt szereznek róluk és személyes kapcsolatba kerülnek velük, az előítéletek többnyire fokozatosan elkezdenek feloldódni. Fontos megemlíteni ugyanakkor azt is, hogy a finomabban hangolt gondolkodásmód tanulható. Ne bújjunk az előítéleteink mögé, hiszen legtöbbször a saját félelmeinket vagy tudatlanságunkat leplezzük csak vele.  

Felhasznált szakirodalom: Atkinson, R., & Atkinson, C. (2005). Hilgard et al.(2005). Pszichológia. Budapest: Osiris tankönyvkiadó, 91-326.