Mivel kezdődhet egy drogkarrier és hány utolsó esély jár anyától, mire ráeszmélünk, hogy ez nem mehet így tovább? Valami fáj, valami hiányzik, a szer pedig csillapít és pótol. Legalábbis amíg a vérben pezseg és elfeledteti velünk az elfogadhatatlan valóságot. „Igaz, ez egy mesterségesen generált érzés volt” – mondja Barnabás, aki 14 éves kora után hamar átállt az intravénás szerhasználatra. Most a rehabilitációs intézetből meséli el eddigi életét. Hogyan lehet a terápia az, ami kézen fogva visszavezet minket önmagunkhoz? A Drogkutató Intézet közreműködésével indított Drognapló sorozatunkban esettanulmányokat mutatunk be, amelyekben pszichológus beszélget drogfüggőkkel, rehabilitáción résztvevőkkel, valamint a szerhasználat által egyéb módon érintett személyekkel. Barnabás története következik – első rész.
Arra kérlek, hogy mutatkozz be, meséld el mit tartasz fontosnak elmondani magadról.
Barnabásnak hívnak, 28 éves vagyok, 14 éves koromban kezdődött a droggal kapcsolatos pályafutásom. Először a marihuánás cigarettát próbáltam ki, majd 15 éves koromban, mivel egy pár évvel idősebb barátaim voltak, akik Pestre jártak szórakozni elkezdtem én is Pestre járni. Egy olyan szórakozó helyre, amely majdnem, hogy megkövetelte a szintetikus drogok használatát. Az ecstasy, a speed, az jelen volt mindenkinek a szervezetében és én is mindent kipróbáltam. Alapból úgy mentem el, már az első az ilyen bulikba, hogy előtte vettem az egyik barátomtól anyagot és olyan euforikus hangulat kerített teljesen a markába, hogy onnantól fogva csak ilyen bulikba akartam járni. Megtapasztaltam egy közösséget, ahol úgy viszonyultunk egymáshoz, hogy a szeretet átjárta mindenkinek a szervezetét. Igaz, ez egy mesterségesen generált érzés volt, de ott egy konfliktust nem láttam és verekedés sem volt, az biztos. Mindenki szerette a másikat, ha én nekimentem valakinek, az kért elnézést és ez engem nagyon magával ragadott.
A rekreációs szerhasználat végül hogyan indult el a mindennapi szerhasználat, a függőség irányába?
16 éves koromban próbáltam ki a pikót, onnantól fogva lettem ennek a függője. Ez egy szlovák származású metamfetamin származék, úgy is hívják, hogy a szlovák kokain. De igazából ez metamfetamin kristály, csak egy szlovák előállítási módszerrel készül. Erősebb, mint a speed, de kicsit szélesebb skálán is mozog a hatása. 17 éves koromban már lőttem magam. Belekerültem egy olyan társaságba....Ez az egyik legerősebb stimuláns, érszűkítő vagy pörgető cucc. 16 éves koromtól fogva teljesen az volt a célom, hogy minél jobbat, minél tisztábban, minél jobb helyről, első kézből tudjam beszerezni. Mivel ez Szlovákiában kapható, ott őshonos, egy olyan társaságban kellett elindulnom, akik ezt be tudták szerezni és kapcsolatteremtésben is tudtak nekem segíteni. Ez pont egy idősebb társaság volt, ahol mindenki intravénásan használta. Nekem nem volt semmilyen gátlásom, bajom a tűvel kapcsolatban. Láttam azt az érzést az arcukon, ahogy húzták ki a tűt és már 2-3 másodperc után benne van a véráramodban és 100% a felszívódás. Egyből kellett nekem is az az érzés.
Mindeközben ez hogyan hatott a tanulmányaidra? Otthon ebből mit vettek észre?
Ebben az évben már 2 tárgyból megbuktam a suliban, mert minden hétvégén, általában már csütörtökön, beálltam. Pénteken úgy mentem suliba és vasárnap feküdtem le. Hétfő,kedd,szerda és még a csütörtök is abból állt, hogy az iskolában végig aludtam az órákat. Ekkor kezdtem el otthon lopkodni pénzt, ékszereket és az év végén ez ki is bukott. Otthon balhé volt belőle. Igazából akkor a család még kiszedett ebből a társaságból, nyáron át is mentem a pótvizsgán, de ugye ezzel a függőség nem szűnt meg, csak volt 3 hónap, amíg nem voltam ebben a közegben.
A nyári szünetben csak egyszer tudtam beállni.
Erre azért emlékszem, mert nem nagyon engedtek sehova, és utána a nyár végén, amikor másodszor álltam volna be, akkor rendőrségi ügyem lett. Úgy érezte a társaság - mert elég szoros kapcsolatban álltunk továbbra is, meg ilyen lakóparkban laktunk - hogy elég befolyásolható vagyok és az egyikükkel két biciklit kitoltam a közös tárolóból. Másnap, amikor leadtuk volna a bicikliket, elkaptak minket a rendőrök, mert megfigyelték, lehallgatták ezt az illetőt. Elfogató parancs volt ellene és a sráccal együtt (akinek egyébként az anyukája lőtt be engem először ebben a társaságban) elkaptak minket.
Ennek hatására sem hagytál fel a szerhasználattal?
Itt volt egy hullám, amikor ebből a társaságból teljesen kiszakadtam. Volt még egy évem a suliból, de ekkor jöttek a dizájner drogok. Még nagyon az elején voltak, nem ezek a nagyon súlyos cuccok, mint ma, mert ez ugye jó 10-11 éve volt. Akkor, abban az évben 5-6-szor pikóztam csak, ilyen szülinapkor, karácsonykor, húsvétkor, szilveszterkor. Hétvégén meg bogyóztam. Megcsináltam az érettségit, fölvettek főiskolára is, de a ballagás után az elkövetkező 3-4 hétben már nem sokat voltam otthon. A ballagási pénzemet azt élből elvertem pikóra, azt ugye végig lőttem. Aztán elmentem főiskolára és akkor azt lehet mondani, hogy abban az évben viszonylag tartottam magam.
Körülbelül másfél havonta pikóztam, de amúgy meg a füvet rendszeresen szívtam, napi szinten.
Koleszos voltam, jó volt a közösségi élet, ott azért már valamilyen szinten egy leszűrt közeggel találkoztam. Hozzám jobban passzoló emberekkel találtam magamat egy társaságban. De a füvezős cimborák azok már egyből kialakultak. Meg a koleszban azért szerettem inni. Fél év után ki is rúgtak a koleszból, mert volt 1-2 két veretős buli.
A második félévet az egyik csoporttársamnál töltöttem, ott elkezdtem még jobban lazulni. Elkezdtem füvet is árulni, de azt már gimiben is csináltam. Akkor passziváltattam magam, mert nem volt meg, csak két tárgyam. Azt lehet mondani, hogy a főiskola is erre ment rá. Érdektelen voltam, vizsgákat áldoztam be, hogy a társasággal együtt tudjak mozogni. Felvettem a diálkhitelt, a fű árulás mellett, meg elkezdtem dolgozni és akkor szeptember körül egyből megint elkezdtem cuccozni. Visszaestem. Annyi különbséggel, hogy 21 éves koromtól 24 éves koromig nem lőttem magam, dolgozgattam, árultam a füvet, pikót is rendszeresen szívtam, a végén már munka közben is. 24 éves koromban összejöttem egy szlovák lánnyal, és igazából onnantól fogva mostanáig, amíg ide bejöttem, megint lőttem magam. Ha ez a kapcsolat nincs, akkor én még mindig anyagozok kint.
Azt mondod, hogy emiatt a kapcsolat miatt történt benned egy változás. Ha ez a kapcsolat nincs, nem jut eszedbe leállni?
Kb. 10 évig vígan használtam az anyagot, nem volt problémám. Igaz, voltak mély pontjaim. A legsúlyosabb 17 éves koromban volt, akkor tényleg olyan környezet vett körül, ahol a bűnözés, meg a lehúzás, meg a lopástól kezdve minden játszott, de utána tényleg sokkal normálisabb emberekkel vettem körbe magam. Ők inkább ilyen szociális fogyasztók voltak, akiknek a munka azért számított, benne volt az értékrendjükben, hogy rendes munkaviszonyuk legyen, eltartották magukat, saját házban, albérletben laktak. Sokkal rendezetteb környezetem is volt és én sem csúsztam le. De az előző mocsokban ott lecsúsztam, meg akkor, amikor Szlovákiába kiköltöztem és megint szúrtam magam. A végére már megint teljesen más emberek vettek körül. Az utolsó két évben már minden nap lőttem magam, nem dolgoztam, a család az támogatott, fizették az albérletet, de a végére már azon kívül semmit, mert tudták, hogy mit csinálok.
A családtagjaidat mindez hogyan érintette? Próbáltak hatni rád?
Nagyon sok utolsó esélyem volt, édesanyámnál is már nagyon sokszor kiborult a bili. Nagyon sokszor megígértem, hogy ez lesz az utolsó, hogy helyre jövök, hogy megcsinálom magam. Akkor 1-2 hónapig tartottam magam, de ahogy egy kicsit is úgy éreztem, hogy minden oké, jól van dolgozok, most már lehet. Jogosultságom van rá és megint elkezdtem anyagozni, semmibe venni azt, amit ígértem.
Mit gondolsz, honnan eredhet mindez?
Igazából ezeknek mind ilyen lelki probléma az eredete, azt lehet mondani. Talán erre tudom visszavezetni. Nekem már kiskoromban a biztonságérzetem az megszűnt. Ezt az érzést kerestem az anyagban és az anyagos emberek között biztonságban éreztem magam.
Ez a biztonság érzés, amit említettél, ez nagyon fontosnak tűnik. Emlékszel, hogy történt-e valami, amitől ez megszűnt? Tudod esetleg valamihez kötni?
Nekem elváltak 9 hónapos koromban a szüleim és onnantól kezdve anyával voltam. Persze anya jót akart nekem, ezt itt a terápián sikerült megértenem, ezt az egészet és elfogadnom. Neki volt 2-3 élettársa és mindig az volt, hogy amikor ők szétmentek, akkor billentem meg. Az első élettársa, apám után az egy jó bő 4 éves kapcsolat volt. Ott volt az első play station-özésem meg az első Batman filmet ő hozta. Mindörökké Batman, ez a kedvenc filmem. Aztán hirtelen vége lett és erre nem kaptam választ. Anyukám pedig azt mutatta, hogy jól van. Azt egyáltalán nem értettem. Utólag mesélte el nekem, hogy a fogát összeszorítva csinálta végig, mert minden nap azt láttam rajta, mintha mi sem történt volna. Érdekes volt, mert amikor volt élettársa, akkor biztonságban éreztem magam, de ahogy ketten maradtunk onnantól fogva lámpafénynél tudtam csak aludni, féltem a betörőktől is, pedig nem volt jellemző. Valahol itt szűnt meg a biztonságérzetem.
Mi a helyzet édesapáddal? Vele milyen volt ekkor a kapcsolatod?
Édesapám sokat volt külföldön, mert akkor ő, abban az időben anyagos volt. Amikor anyámmal szétmentek öngyilkossági kísérlet is járt a fejében egy darabig, amiről az egyik barátja beszélte le. Akkor inkább elkezdett anyagozni. Neki is hasonló életútja volt, mint nekem. Ő háromszor találkozott az apukájával, harmadjára a temetésén. De ott is, a mamának volt 2-3 férje, akikkel ő nem jött ki, és aztán hirtelen volt, aztán nincs... Tehát valahogy onnan jön ez a hajlandóság. Amikor itthon volt édesapám, mert néha ki kellett mennie külföldre. Árult is, neki forró volt a talaj, meg benne volt az éjszakai életben, ő ezért volt sokat külföldön. Amikor meg itthon volt, akkor minőségi időt töltött velem. Hiányzott nekem sokszor 3-4. osztályos koromban. Sokszor jött fel bennem az az érzés, hogy apa miért nincs itthon, meg miért nem jön, miért nem visz el? Annyira megtisztelt mindig, hogy sokszor azért nem jött el, amikor itthon volt, mert be volt állva. Ennyi azért volt benne és ez tök jó.
Valahogy ezekkel is összekapcsolódik, hogy a biztonságérzetem elszállt.
Sokat voltam a nagyszüleimnél is amúgy, mert amikor elváltak, édesanyám beindított egy kis vállalkozást és nap közben ő rendszeresen áruért ment, szállított. Emiatt rendszerint a nagyszüleim tudtak sokszor értem jönni. Gyakran ott is aludtam náluk, de azért anya arra nagyon ügyelt, hogy minden nap jött és meglátogatott és ha úgy volt, akkor másnap elvitt suliba. Itt borulhatott meg ez az egész, mivel kb. 65%-ban a nagyszüleimnél voltam, a maradék időben meg vele. Ezt követelte meg ez a helyzet. Ő mindent megtett azért, hogy nekem meg legyen minden: jártam különórára, jártam karatézni, gitározni, alapítványi iskolába jártam, ilyen emberközpontúba, úgyhogy igazából tényleg mindent megtett. Mellette csinált egy második diplomát, ő is azon volt, hogy minél biztosabb körülményeket teremtsen. Valahol itt sérült a biztonságérzetem. Önbecsülési hiányom is elkezdett kialakulni, mert azért tudat alatt felmerült kicsit bennem szerintem, hogy apa miért nincs itthon? Most nem kellek neki vagy fontosabb a munka? Tehát nem tudtam hova tenni ezt az egészet.
Említetted a pikót és a hatásait. Erről mesélnél kicsit, milyen érzéseket közvetít? Ezek az úgynevezett mesterséges érzések hogyan pótolták a hiányt?
Hát a pikó az mindenképpen egy magabiztosságot, egy határozottságot, egy céltudatosságot ad. Ahogy benyomtam magam, körülbelül megváltozott az egész személyiségem, a hangleejtésem, hangsúlyozásom. Sokkal elszántabbá és céltudatosabbá, határozottabbá, férfiasabbá váltam. Valahogy így tudnám leírni. Boldognak egyáltalán nem mondanám magam, mert ezek pörgető szerek. Nem a természetes boldogság látszik az emberen, inkább be vagy feszülve, és hát sokkal fogékonyabbnak hiszed magad bármire. Bármi le tud kötni, olyan hétköznapi dolgok is, mint a takarítás. Számítógép szereléshez nem értesz, de elkezded szerelni. Elkezdtem szerelni egy rossz számítógépet belülről, mert szét volt kötve és elkezdtem összerakni, és tökre nem értettem hozzá, legalább 3 óra volt mire össze tudtam dugni a meghajtókat. Azt is akkora sikernek éltem meg, mint még soha. Olyan dolgokkal lehet elbabrálni órákig, ami 5 perc is lehet, ha értek hozzá. Közben persze zsibbad a tarkód, meg élénkebb is vagy tőle, az első pár órában kiéleződnek a reflexek, illetve a szexuális része is teljesen más. Volt olyan, hogy órákon át önkielégítettem otthon a számítógép előtt. Lezsibbad az ember, nem tudom most ezt az érzést leírni, érzed, hogy egy mesterséges dolog. Elég összetett, így konkrétan nagyon nehéz leírni, de talán ez, hogy az ember fogékonyabbnak hiszi magát, pedig valójában beszűkül a látóköre.
Van, amire csak később jöttél rá a szerhasználattal kapcsolatban?
Nagyon sok érzést hitet el veled, ami nem valós. Sőt, ami sokszor ott van alapvetően is benned, arra is azt hiszed, hogy ezt a cucc hozza ki. De ez a kreativitás mind ott van benned és teljesen más formában szabadítja fel a cucc belőled. A kreativitást én azt gondolom, ha józanul kiteljesíted, sokkal szélesebb skálán mozogsz, mint amikor a cucc hozza elő belőled. Ha adni akarsz a világnak, meg a környezetnek, vagy meg akarod osztani, akkor mindenképpen inkább a józanul megtapasztalható készségeknek a felszabadítását ajánlom. Amúgy erre is itt jövök rá,
nagyon sok mindent elhitet a cucc, hamis énképet ad, hamis magabiztosságot.
Barnabás drognaplója innen folytatódik. A következő részben arról beszélgetünk hogyan alakultak a szerhasználat mellett társas és szerelmi kapcsolatai, majd mi volt az a pont, amikor már tényleg úgy érezte, hogy véget kell vetnie a droghasználó életmódnak és segítségért fordul.
A Drogkutató Intézet esettanulmányai segítségével a droghasználat veszélyeire szeretnénk felhívni a figyelmet, emellett célunk a szerhasználattal kapcsolatos érzékenyítés és az ebből fakadó stigmatizáció és marginalizáció enyhítése. A droghasználatot tekintve érintett lehetsz személyesen, de szülőként, barátként, tanárként, illetve egyéb módokon is. Ha te is elmondanád a történetedet egy drognapló keretein belül, keress fel minket a honlapunkon található elérhetőségek egyikén!
Ha úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, a segitunk@mindsetpszichologia.hu e-mail címen fordulj hozzánk bizalommal, szakembereink készséggel felveszik Veled a kapcsolatot!
Az interjút Szitár Ádám pszichológus készítette, az esettanulmányt Szabó Jennifer pszichológus szerkesztette.
