Az elmúlt hónapokban a vírus okozta bezártság olyanoknak is lehetőséget adott a befelé figyelésre, akik szükségleteik és igényeik kielégítését kizárólag a külvilágban keresték. Lehetetlen feladatra vállalkozik az, aki elégedettségét az állandóan változó külső hatásokhoz köti. Cikkünkben a spiritualitás témakörét járjuk körbe!
A modern ember elfelejtette, hogy minden külső cselekvésünk forrása belső okokból fakad. A belső élmények, tapasztalások amellett, hogy egyensúlyt, idegi és lelki egészséget biztosítanak, transzperszonális természetű utat is jelenthetnek. Roberto Assagioli, a transzperszonális pszichológia jeles képviselője az önismeret és az igazi Én felismeréséhez vezető utat a következő 4 állomásra bontotta:
1. Ismerd meg… (személyiségünk alapos megismerése)
Freud óta tudjuk, hogy személyiségünk nem csupán a felszínen “látható” elemekből, hanem előttünk rejtve maradt tudatalatti vágyakból, késztetésekből, félelmekből tevődik össze. Ezek az erők számunkra gyakran érthetetlen módon irányítják az életünket, fel nem ismert komplexusok és korlátok közé szorítanak minket. Feladatunk a tudatalattink minél objektívebb feltárása, ezáltal az ott lakozó sötét és bénító erők semlegesítése. Ennek óriási jelentősége van a lekötött energiánk felszabadításában. Nem lehetetlen, de hatalmas vállalkozás az akár több generációra visszanyúló traumákat bújtató ismeretlen problémák kibogozásának egyedül nekilátni. Önmagunk objektív módon való szemlélésében segítségünkre lehet egy másik ember, leginkább egy képzett terapeuta. Ez a munka meghozza gyümölcsét, mert megajándékoz minket a korábban vágyak és félelmek által lekötött differenciálatlan pszichés energiával, amely kimeríthetetlen erőforrást biztosít az alkotásra és tanulásra.
2. … és uralkodj
Rabságunk vagy szabadságunk kulcsa abban rejlik, hogy mi uraljuk a személyiségünket vagy ő ural bennünket.
Minden ural bennünket, amivel az énünk azonosul. Mindent uralni tudunk, amitől eloldoztuk az identitásunkat.
Jól szemlélteti az azonosulás rabságát az a példa, amikor megfigyeljük magunkon, hogy csak olyasvalamivel lehet minket megbántani, amit a felszínen vagy mélyen igaznak érzünk magunkra vonatkoztatva. Az a fajta kritika, amiben semmilyen igazságot nem vélünk felfedezni kevésbé vagy egyáltalán nem fáj, nem vált ki belőlünk heves érzelmi reakciót. Ennek oka, hogy azokkal a képzetekkel nem azonosítjuk a személyiségünket. Önmagunk megismerése után tehát további energiát és kontrollt úgy kaphatunk, ha megszabadulunk azonosulásainktól. Egészen máshogy hat és hangzik a “én mindig olyan bizonytalan vagyok” mondat, ami egy korlátozó hiedelmet erősít, mint az a mondat, hogy “az elbizonytalanodás egy hulláma próbál a hatalmába keríteni”. Ezekben a szituációkban nem azonosítjuk magunkat az elbizonytalanodással, hanem Éber énünk tárgyilagosan és kritikusan figyeli az elbizonytalanodást, felismeri alaptalanságát, ezzel megszünteti mindent elborító erejét.
3. Saját igazi Énünk felismerése
A valóságban az alsó és felső Én közötti átjárás, a létrafokokon való feljutás roppant nehéz feladat és nagyon lassan zajlik. A belső növekedésünket az életben átélt tapasztalataink segítik. A köztes állomások új azonosulásokat, majd az azoktól való megszabadulást követeli meg. A megpróbáltatásokkal kikövezett úton keveseknek adatik meg, hogy elérjék azt a szintet, amit igazi Énnek nevez Assagioli. Azok, akiknek ez nem sikerül megteremthetnek maguknak egy olyan ideális modellt tökéletes személyiségükről, aki megfelel adott fejlődési szakaszuknak és képességeinek. Ezt azt jelenti, hogy valaki a művészetekbe, esetleg tudósként a világ felfedezésébe, extrém esetben önfeláldozó feleségként a férjébe vagy az anya/apa szerepbe áramoltatja a korábbi fázisokban felszabadult belső pszichés energiáját.
4. Pszichoszintézis
Az egységesítő belső központ megtalálását követi az új, korábbi korlátokat már levetett személyiség megalkotása. A pszichoszintézis során vizualizáljuk új személyiségünk és megvalósítjuk a hozzá tartozó feladatokat. Ez a személyiség hiteles, amely összhangban van az adott egyén természetes fejlődésével. Habár nagyon sokfélék vagyunk és az “ideális modellje” minden egyes embernek megismételhetetlen és egyszeri két fő csoportot határoztak meg a pszichoszintézisben. Az elsőbe azok az emberek tartoznak, akik tökéletes személyisége egységes, harmonikus fejlődést bemutató képekből áll és a spirituális tökéletesedés képét jeleníti meg. A második csoportba tartozóknál egy-egy tevékenység vagy képesség tökéletesítése a cél, amely az egyén által választott önkifejezési módnak felel meg (pl. művészek, tanárok, sportolók).
Assagioli szerint bár a fenti szakaszok szorosan összefüggnek, a pszichoszintézis belső programja sok ponton és sokféle technikával elkezdhető. Az ember nem egy statikus épület, amelynél a tető csak a falak felhúzása után kerülhet a szerkezetre. Az ember dinamikusan változó, hosszabb-rövidebb fejlődési szintekből álló, a külső és belső körülményekhez is egyaránt folyamatosan alkalmazkodó lény. Segíthetünk magunkon, ha saját hibáinkból valóban tanulunk és minket irányító fontos lélektani törvényeket felismerünk.
Források:
Assagioli, R., Dynamic Psychology and Psychosynthesis. Monograph. Psychosynthesis Research Foundation, 1958.
Assagioli, R., Symbols of Transpersonal Experience, Journal of Transpersonal Psychology. 1969, 33-45.
Assagioli, R., Maslow, A. H., Wilber, K. (2006): Bevezetés a transzperszonális pszichológiába. Ursus Libris.
