A stressz a génjeinkben van – állítják a modern kutatások, melyek kimutatták, hogyan okoznak generációkkal később is eltérést a szüleink által megélt traumák, és hogy miként hatnak ránk a magzati korban megtapasztalt események életünk későbbi szakaszaiban. Az epigenetika és a stressz tanulmányozásának orosz szakértőjével, Vsevolod Rozanov professzorral beszélgettünk.
A test és elme kapcsolata az elmúlt időszakban pszichológiai érdeklődésnek is egyre inkább középpontjába került. Ezen a határterületen folytat kutatásokat Vsevolod Rozanov, a Szentpétervári Állami Egyetem professzora, akit eddigi pályafutása során kiemelten foglalkoztatott a stressz szerepe és negatív hatásainak csökkentése, valamint az időskori kognitív és mentális egészség fenntartása. A legtöbb, a viselkedésünket, egészségünket befolyásoló tényező biológiailag is megalapozott, mondhatnánk, a génjeinkben van. A gének azonban különböző módon érvényesülhetnek a fejlődésünk során, attól függően, hogy a környezetből milyen információkat kapunk, és ezeket hogyan dolgozzuk fel. Az epigenetika azt vizsgálja, a DNS megváltoztatása nélkül miként befolyásolják a szülőket ért környezeti hatások a következő generációk génkifejeződését. Rozanov professzor segítségével a nyomába eredtünk, hogyan is lehetséges ez, és mit tehetünk mi magunk azért, hogy a kedvező irányba befolyásoljuk saját és gyermekeink fejlődését.
Hogyan tudják bizonyos környezeti események, egészen korai élmények „beleírni” magukat a génjeinkbe?
Az epigenetika már vagy fél évszázada ismert fogalom, ahogy a genetika is, azonban sokáig úgy gondolták, hogy a géneknek csak a korai, magzati fejlődésében van szerepe, ott fejtik ki a hatásukat. Mostanra azonban egyre több a bizonyíték arra, hogy a genetikai információ az egész életút során szerepet játszik, így később is érvényesülnek bizonyos biológiai információk, amiket már egészen korán, a magzati korban, vagy életünk kezdeti éveiben megkaphattunk. A kutatások szerint a génjeink kifejeződésére hatással vannak például a születés körülményei, a nagyon korai anya-gyerek interakciók, aztán, ahogy a gyerek szocializálódik, még a társakkal történő interakciók is. Pontosabban a stressz van hatással: ez az a moduláló faktor, ami bizonyos irányba el tudja tolni a fejlődésünket. Ebből arra gondolhatunk, hogy ez a hatás mindig negatív, de ez nem feltétlenül igaz, mert az enyhe stressz még pozitívan is hathat ránk azzal, hogy felkészít és védelmet nyújt a későbbi, erősebb stresszhatásokkal szemben. Ezzel szemben a komoly stressz, főleg a korai gyermekkorban, mondjuk egy családtag elvesztése, vagy a bántalmazás minden formája, inkább negatív irányba hathat. Azért csak feltételesen, mert sok olyan dolog is van, ami tudja ellensúlyozni.
Ami a legfontosabb felfedezés az epigenetikában, hogy ezek a korai hatások a testünkben rögzülnek, és sokkal későbbi időpontban fejtik ki a hatásukat, akár a mentális, akár a testi egészségünkre.
Például most már arról is vannak kutatások, hogy a demencia, az Alzheimer-kór kialakulása is visszavezethető kora-gyerekkori gyökerekre. Ez sok más, nem fertőző betegség esetében is bizonyítható, mint mondjuk a diabétesz, ami összefügg az anya táplálkozásával a várandósság alatt, és a születés utáni táplálással is. Van, amikor ezek a korai hatások a serdülőkorban fejeződnek ki, de olyan is van, amikor egészen idős korban, ami nagyon izgalmas.
Ennyivel később hogy lehet megállapítani az aktuális okot?
A biológia nézőpontjából az elképzelés az, hogy minden, ami történik a magzattal a fogantatáskor és a korai fejlődés során, felkészíti őt a „kinti életre”. A környezettől jövő ingerek utalnak arra, milyen körülményekre számíthat, ez alapján fognak különböző tulajdonságai felerősödni, átalakulni. Ez a mechanizmus különösen azoknál az élőlényeknél látványos, amelyek rövid élettartamúak, pl. egereknél, patkányoknál – ezért az epigenetikai kutatások alanyai is a leggyakrabban ők. Ott ellenőrizhető és végigkövethető egy ilyen folyamat. Minél rövidebb egy élőlény élettartami, a szervezet annál jobban adaptálódik már előre azokra a körülményekre, amikre számíthat. Ha például bőven van tápláléka az anyának, akkor az utód emésztőrendszere is ehhez alkalmazkodik.
Akkor ez a túlélésről szól?
Igen, túlélés, alkalmazkodás a környezethez. Az embereknél nehezebb vizsgálni a kérdést, azért is, mert az emlékezet megbízhatatlan, ha valakit megkérdezünk, milyen hatások érték kora gyerekkorában, nem biztos, hogy mindenre emlékszik. Másrészt az ember élettartama sokkal hosszabb, sok minden változik közben, ezért bonyolultabbak a kölcsönhatások a stresszorok, és az azt kiegyensúlyozó tényezők között. Elsősorban az anyán keresztül tudják a környezeti információk befolyásolni a génjeinket.
Ha mondjuk az anya szorongó volt, félelmeket táplált a jövővel kapcsolatban, akkor a gyermeket is erre készíti fel, aminek a biológiai mechanizmusa a stresszhormonok által közvetített információ a magzat felé.
Az epigenetika szerint a szorongás így tud egyik generációról átöröklődni a másikra.
De sokan nagyon sokféleképp tudunk reagálni egy stresszes eseményre.
A stressz egy jelentős kiváltója a mentális tevékenységünk, ahogy a velünk történő eseményeket megéljük. Kanadában volt egy nagy jégvihar 1998-ban, ami miatt egy egész régió több mint egy hétig áram nélkül maradt. Ez nagy stresszt jelentett az ott élő embereknek. Később, 6 és 8 éves korukban megvizsgálták a gyerekeket, akiknek az anyukája az áramkimaradás alatt járt a terhesség 3. trimeszterében, és azt találták, hogy ezeknek a gyerekeknek a beszédkészsége elmaradott a korukhoz képest. Azt is megnézték, az anyák mennyire élték meg stresszesnek ezt az időszakot, és azt is ki tudták mutatni, hogy akik nagyon szorongtak, ott a gyereknél is nagyobb eltérés mutatkozott. Tehát a mentálisan megélt stressz még komolyabb hatással is bírhat, mint maga az stressz-esemény.
Mit gondol, a Covid világjárványnak is lesz ilyen hatása a most születő gyerekekre?
Azt megállapították, hogy vírus maga nem jelent veszélyt a gyerekekre, de a pszichológiai hatása igen. Azonban ugyanúgy megvannak az egyensúly helyreállítását biztosító mechanizmusaink is: az emberek összefognak a nagy bajban, jobban érződik az összetartozás, és a virtuális kommunikáció helyettesítheti az aktuálisat. De így is fennáll az esélye, hogy a most születő gyerekeknek több problémája lesz. Minden túl gyorsan változik, túl gyorsan kellene új környezethez alkalmazkodni, ami komoly kihívást jelent.
Nem lehet, hogy ez egy előny, hogy megtanulunk jobban alkalmazkodni?
Az a valószínű, hogy elválik majd két tábor. Az egyik reziliensebb lesz, ellenállóbb, mások viszont sebezhetőbbek lesznek a mentális betegségek szempontjából. Amikor valamilyen nagy változás, krízis történik egy társadalomban, akkor átmenetileg mindig felerősödnek a szélsőségek.
Lesznek, akik ezáltal jobban fejlődnek majd, megtanulnak rugalmasan alkalmazkodni, viszont a másik oldalon több alkalmazkodási nehézség, mentális problémák, így például depresszió, evészavarok is megjelenhetnek.
Említette, hogy a stresszt ellensúlyozni is lehet, úgymond semlegesíteni egy krízishelyzet negatív hatásait – mik ezek az ellensúlyozó tényezők?
A testmozgás például nagyon fontos szerepet játszik ebben, de nem akkor, ha elvisszük az extrém mértékig, amikor már inkább ráerősít a stresszre.
Az enyhe stressz egészséges: az, amit kihívásként élünk meg, ami fejlődésre késztet és megerősít.
Az sem jó tehát, ha mindentől meg akarjuk óvni a gyermekünket, és teljesen stresszmentes környezetben nő fel, kihívásra szükségünk van, mert ezáltal tudunk megerősödni, fizikailag és lelkileg is.
Emellett az olyan a technikákat, mint a jóga vagy masszázs, már évezredek óta ismeri az emberiség, de a tánc is ugyanolyan ősi technika, ami a stressz csökkentésére jó. A test és elme kapcsolata kétirányú: néha a gondolkodásunkkal testi változásokat tudunk előidézni, az idegrendszerünkre és az agyunkra pedig hatással van a mozgás, edzés, de egyéb környezeti tényezők is. Nagyon izgalmas, új terápiás lehetőségek léteznek például a depresszió kezelésére: ha rövid időre (50 másodpercre) nagyon hideg hőmérsékletnek teszünk ki valakit, az elvágja a depressziót, mondhatjuk úgy is, hogy újraindítja a rendszert. Egy másik lehetőség a fényterápia, ahol az alanyok erős fényben töltenek el több időt.
Napjainkban megfigyelhető, hogy nagyon sok fiatalt érintenek olyan mentális és egészségügyi problémák, amelyek korábban kevésbé voltak jellemzőek – ez is visszavezethető a stressz hatásaira?
A személyes siker jelentősége most nagyon túlhangsúlyozott a fiataloknál, ezért sokan túl gyorsan akarnak túl sokat elérni, és nem gondolnak a jövőbeli következményekre, amit ez a testükben okozhat. Ez a folyamatos hajtás, stressz azt eredményezi, hogy a testünk állandó izomfeszültségben van, ami hosszú távon az ízületeinkben, testtartásunkban eltéréseket okoz, innen jön a fájdalom.
Mit tehetünk, hogy ellazuljunk?
A legjobb módja a stressz csökkentésének, hogy többet tartózkodjunk természetes környezetben, félretéve a városi hatásokat, a sietést, tennivalókat. Irányítsuk az elménket a természetre.
Emellett vannak relaxációs gyakorlatok is, például amikor minden izmunkat megfeszítjük, majd ellazítjuk (progresszív izomrelaxáció) – ilyenkor érezzük, milyen, ha ellazult állapotban vagyunk. Különben sokszor észre se vesszük, ha be vagyunk feszülve, például a nyakunkban, aminek a fő oka a telefon, hogy állandóan lefele nézünk. Ezzel együtt sokszor a vállunkat is felhúzva tartjuk. Ha megtapasztaljuk, milyen ellazult állapotban lenni, többször tudjuk ezt tudatosan is előidézni, odafigyelni a testünkre.
A Vsevolod Rozanov professzor az MCC Visiting Fellowship Programjának tagjaként látogatott el Budapestre.
