„Lehetünk egyedül és lehetünk együtt... Minden ami fontos, az közöttünk van, nem bennünk... Én el sem tudom képzelni, hogy valaki boldog egyedül” – mondta Feldmár András a minap a Lurdy Konferenciaközpontban tartott előadásán. A boldogság és a fantázia kapcsolatát megismerve választ kaphattunk olyan kérdésekre, hogy a múltunk determinálhatja-e jövőnket, hogy mi lehet a képzelgés szerepe céljaink elérésében, vagy hogy korai élményeink miképpen alakíthatják sorsunkat. Tudósításunk.
„Az élet szenvedés” – idézte Buddha klasszikussá vált mondatát Feldmár András boldogságról szóló előadásának kezdetén, utalva arra, hogy mindenki életében vannak elkerülhetetlen nehézségek. Ebben a felfogásban a boldogság nem más, mint a szenvedések hiánya, vagyis örömérzet azért, mert éppen nem történt semmi rossz. Az elhangzott példa szerint már azt is láthatjuk örömteli eseménynek, hogy édesanyánk életet adott nekünk. Az előadó véleménye szerint már
fogantatásunk percében elkezdjük tanulni, mire számíthatunk
későbbi életünkben. A környezet, ami az anya szervezetében fogadja a megtermékenyített sejtet már hatással van arra, hogy a felnövekvő gyermek miképpen közelít majd meg helyzeteket későbbi élete során. Ezen felül pedig az elhangzottak alapján jó néhány dolog szerepet kaphat még a boldogság (vagy rosszabb esetben a szenvedés) megélésében.
A múlt szerepe
Az, hogy korábbi tapasztalataink befolyásolnak minket, annak köszönhető, hogy a környezettel való találkozásaink minden esetben valamilyen emocionális színezetet nyernek, így válva pozitívvá, semlegessé vagy negatívvá. Amennyiben a világban ismétlődően elutasítással találkozol, és rossz tapasztalatok érnek, 5-6 találkozást követően egy új környezet felé is ez lesz az elvárásod, vagyis negatívnak látod, mielőtt még bizonyítaná, hogy valóban az. Ezen utóbbi feltételezés pedig csupán fantáziánk szüleménye.
A fantázia szerepe
Előfeltevéseink vannak, amik hatással lesznek arra, ahogyan a világot szemléljük, ennek következtében pedig újra és újra megerősítést nyerünk az egyik vagy a másik oldal mellett. Ennek köszönhető, hogy a szegény szegényebb, a gazdag gazdagabb lesz. Éppen a fantáziánk ilyen káros feltételezései miatt érzünk félelmet, mert ilyenkor élünk a babonával, miszerint a múlt ismétli önmagát és megint az lesz, ami már volt. „Amitől félünk, az már megtörtént velünk és attól félünk, hogy megtörténik újra” – magyarázta az előadó. Ahhoz, hogy a félelmeinktől távolabb kerüljünk meg kell próbálnunk elengedni azokat a múlt tapasztalatain alapuló fantáziáinkat, amik a jelen viselkedésünket meghatározzák. Továbbá fontos azt is tudatosítanunk, hogy
a fantázia segíthet Egy elképzelt világban látni boldogságunkat,
de szükségszerű tennünk is azért, hogy a valóság közelebb kerüljön ábrándjainkhoz.
A kapcsolatok szerepe
A korai élményeinken túl mindenki életét befolyásolja az őt körülvevő környezet és az emberek, akikkel kapcsolatban áll. Az előadás egyik kérdése tehát az volt, hogy lehet-e az ember egyedül boldog, vagyis „a boldogság bennem van, vagy közöttünk”? A pszichológus szerint a válasz abban rejlik, hogy valójában soha nem is lehetünk egyedül, hiszen mindenkire igaz, hogy „én csak azért vagyok, mert mi vagyunk”. Ennek értelmében az én nem is értelmezhető az őt befolyásoló környezet nélkül, ami akkor is meghatározza az egyént, mikor éppen társak nélkül van.
A kölcsönösség szerepe
Az egyének közötti kapcsolatokban kulcsfontosságú a bizalom. Nem mindegy az, hogy hogyan vagyunk jelen egymás életében, hogy van-e a viszonyunkban kölcsönösség. Az angol „játszik” ige két formájának, a play-nek és a toy-nak bemutatásával szemléltette ezt az előadó. Amikor a play szót használjuk a megjelölt tevékenység valamilyen kölcsönösségen alapuló cselekvést ír le, amelyben a felek együtt játszanak, átadják magukat az élménynek és ezáltal elfelejtik szenvedésüket, vagyis boldogok egy időre. Ezzel szemben a toy ige olyan aktivitást jelez, amely inkább egy macska-egér játékkal írható le, amiben az egyik fél játszik a másikkal, de a kölcsönösség hiánya miatt nem lehet örömteli a cselekvés mindkét fél számára.
Az előadás második felében a pszichológus a közönséggel beszélgetett, és az addig felmerült kérdésekre válaszolt. A Mindset Pszichológia képviseletének kérdései részben arra irányultak, hogy az előadáson elmondottak fényében vajon a kezünkben van-e boldogságunk kulcsa, dönthetünk-e valójában életünk felől? Feldmár András válasza szerint „közöd nem volt hozzá, hogy hová ejt téged a gólya, aztán hogy mit csinálsz abból, amit találsz… ott dönthetsz!” Ezt folytatván a pszichológus arról beszélt, hogy ha mindig felelősek akarunk lenni a velünk történtekért, az jele lehet annak, hogy nem akarjuk elfogadni saját sebezhető voltunkat. Beszélgetésünk végén az előadó egy hasonlattal zárva azt mondta, hogy szerinte az élet olyan, mint egy csónakban utazni: evezőink vannak, mehetünk össze-vissza, de a tenger azt csinál velünk, amit akar – utalván arra, hogy akár tetszik, akár nem: a személyes szabadság eltörpül az élet szabadsága mellett.
Fotó: Horváth Andrea
