A japán esztétika lencséjén át tekintünk most emberi hibáinkra. Hiányosságainkkal együtt hogyan lehetünk egészek? Miként segíthet önértékelésünkön ez a számunkra idegen látásmód? Cikkünkben a wabi-sabi fogalmával és filozófiájával foglalkozunk.

A wabi-sabi a zen buddhizmus filozófiájából nőtte ki magát, majd vált – a teaceremóniák rítusai által – a tradicionális japán esztétika és életfelfogás alapkövévé.

A wabi szó a természet harmóniáját, tökéletlenséget és egyszerűséget, a sabi az idő folyamát és nyomait dicséri – legyen az ránc egy szeretett arcon, esetleg egy edény kopott patinája. A két fogalom ötvözetében pedig megszületett a wabi-sabi, mely a múlandóság szépségét, az asszimetriát és az egyediséget emeli mindenek fölé.

A magyar nyelvben nem találunk rá megfelelő kifejezést, sokan mégis a nosztalgia fogalmával azonosítják. Mind a két érzésre jellemző egyfajta keserédes hangulat, mely során tudatosul bennünk az idő múlása. Bár ebben hasonlóak, más aspektusaikban teljesen különböznek. A nosztalgia érzése egy múltbéli személyes tapasztalaton – emléken alapul, mely után sóvárgunk és melyet idealizálunk. A wabi-sabi érzését kiváltó tárgyról nincs szükségünk előzetes, egyéni tapasztalatra. Míg a nosztalgia a múlt és a jelen viszonylatában alakul ki, addig

a wabi-sabi a jelenben nyeri el lényegét, elismerve és csodálva az idő múlásának nyomait.

Arany a törésre – elfogadás a sebekre

Az utóbbi időben a pozitív pszichológia is teret engedett annak a kettősségnek, amit a zen buddhisták már időkkel ezelőtt felismertek. Tim Lomas kritikus hozzáállással viszonyul a pozitív pszichológia „túl pozitív” jellegéhez. Törekvéseivel új dimenziókat nyit meg, melyek a jóllétet már nem csak az optimizmus rendszerében, hanem a tapasztalással járó, építő jellegű negatív érzelmek viszonylatában is tolmácsolják. 

Ezt az álláspontot jól példázza Adler és Hal E. Hershfield pszichológusok (2012) kutatása, melyben a vegyes érzelmi élmény és a lelki jóllét kapcsolatát vizsgálták. Eredményeik szerint a levertség és az öröm ötvözött megélése („néha szomorú vagyok, ha visszagondolok az átéltekre, de egyben boldog és reményteli is, mert dolgozom saját gyógyulásomon”) már rövid időn belül a lelki jóllét javulásához vezet. Ebből leszűrhetjük, hogy

csak a rossz elfogadásával és feldolgozásával együtt léphetünk tovább

úgy, hogy a jót értékelni tudjuk.

Lomas (2016) ügyesen ráérzett a wabi-sabi és a pozitív pszichológia céljainak párhuzamára: „A wabi-sabi mindset a szépség és a boldogság átértékelésére taníthat, úgy, hogy a létezés tökéletlenségét nem csak elfogadjuk, de megtaláljuk a »hibákban« rejlő szépséget is”.

Hiányosságaink az egyéniségünk fontos részei

Az elfogadás efféle természetességében és egyszerűségében rejlik a wabi-sabi lényege, melyet a kintsugi művészetével ünnepel a zen filozófia. A kintsugi jelentése „arannyal összeillesztés”, mely során a törött tárgyakat – főként edényeket – aranyporral elkevert ragasztóval illesztenek újra egybe. A repedések nyomának kihangsúlyozásával és széppé tételével a tárgynak így nem csak esztétikai, de eszmei értéke is növekszik. A hibák így már nem is hibák, mindinkább olyan különleges mozzanatai a tárgynak, melyek csak rá jellemzőek.

Ezzel a metaforával az emberi hiányosságainkra is új szemszögből tekinthetünk. Legyenek azok fizikai vagy lelki jellegűek: egyéniségünk fontos részei. Elfogadásukkal értékké kovácsolhatóak és segíthetnek fejlődésünkben vagy akár gyógyulásunkban is. Az önelfogadás katartikus élménye felé rögös, és hosszú út vezethet, de valahogy-valamikor el kell indulnunk. A wabi-sabi megfelelő irányt mutathat nekünk:

Merjünk lépni!