Miért igényeljük párunk állandó értékelését a boldogságunkhoz? Miért akarunk szinte a másikba olvadva, a kívánságait lesve elfeledkezni önmagunkról? Miért hajszoljuk megszállottan a szexuális kalandokat? Elsőre nagyon különböző párkapcsolati problémákat feszegető kérdéseknek tűnhetnek az előbbiek – valami mégis összeköti őket. Borbély Lilla iskolapszichológus cikkében ezekre a kérdésekre keresi a választ.
Életünk során gyakran átéljük, hogy elszigetelődünk másoktól, vagy akár egyes énrészeinket, nem kívánt tulajdonságunkat hasítjuk le tudatosságunk határán kívülre. Ezeket a folyamatokat rendszerint egy sokkal elemibb, mögöttes tényező irányítja: a létünk magányossága. Ez a szakadék a legérettebb, örömteli kapcsolatok és mély önismeret mellett is fennmarad. Irvin D. Yalom meghatározása alapján a lét elszigeteltsége alatt a közöttünk és a többi élő között húzódó áthidalhatatlan szakadékot értjük:
egyedül érkezünk a világra és távozunk arról, tudatunkban nem osztozunk másokkal és elkülönülünk a világtól.
Ez az elszigeteltség megváltoztathatatlan, egzisztenciális szorongást kiváltó tulajdonsága létezésünknek. Stabil belső erő, identitás és személyes értékességtudat nélkül nagyon nehéz lehet beletörődni, magunkba fogadni ezt a szorongást. Emiatt sokan kerülőutakon keresünk biztonságot, tereljük el a figyelmünket.
Rendszerint
a kapcsolatainkat használjuk kerülőútként.
Azonban ahogy a lentebbi példákban látni fogjuk, itt nem beszélhetünk valódi kötődésről: nem törődünk a másikkal, hanem valamilyen szükségletünk kielégítésére használjuk fel őt. Fontos látnunk, hogy a magánytól való rettegés és az enyhítést célzó erőfeszítéseink is mind tudattalanul zajlanak. Csak annyit érezhetünk,hogy kétségbeesetten kergetünk valamit, amit másoktól nem kaphatunk meg, nem vagyunk képesek a magány megélésére és a kapcsolataink a végén valahogy mindig zátonyra futnak.
Mások által létezni – a kerülőutak
- A szeretet hajszolása
Megtagadva az önteremtést, létezésünk akkor nyer bizonyosságot, ha mások tudatának tárgyai vagyunk. Tehát azt akarjuk, válasszanak ki minket, folyamatos visszajelzést és értékelést igényelünk. Kapcsolatunk emiatt nagyon könnyen felbomolhat, mert a párunk egy idő után belefárad a létünk bizonygatásába, valamint rájöhet, hogy valójában nem önmagáért szeretjük, hanem csak a minket igenlő, igényeinket kielégítő részeihez kötődünk. Azt hisszük, nem szeretnek minket, pedig
valójában mi nem vagyunk képesek gátjaink miatt igazán szeretni.
A magány túl valóságossá teszi az egzisztenciális szorongást, így figyelmünk folyamatos elterelésére van szükségünk. Másokkal népesítjük be az életünket, hogy élőnek érezhessük magunkat. Gyakori, hogy a párkapcsolat résztvevői kölcsönösen ilyen funkcionális kapcsolatban vannak, így az kölcsönösen stabil tud maradni. Azonban az efféle kapcsolódás gátolja a növekedést: az egyik partner megerősödésével összeomlik a jól felépített rendszer.
- Fúzió
Énünk határait fellazítva egy másik egyénbe vagy csoportba oldódunk bele a valahová tartozás illúzióját kergetve. Önálló személyiségként élni ijesztő elszigeteltséggel jár. Másba olvadásunkkal tagadjuk ezt a konfliktust és az individuáció helyett a biztonságos beolvadás mellett döntünk. Szükségleteinket feladva,
dependens személyiségként állandóan mások, és főként a fontos másik szükségleteit kutatjuk,
és elfogadjuk sajátunknak.
A megoldás radikális, mert az éntudatunk feladásával jár, ugyanakkor ez lehet egy nagyon megnyugtató állapot. Nemcsak személyekkel, hanem ügyekkel, csoportokkal, országokkal vagy akár tervekkel is egybeolvadhatunk.
- Szex mint a magány csillapítója
A szex módosult tudatállapotában nem érzékeljük, hogy mi vagyunk világunk teremtői, ezért hatásos ellenszerként használhatjuk a szorongás elűzésére. A kényszeres szexualitás éppen ezért gyakori reakció az egzisztenciális elszigeteltség okozta félelmekre. Mivel nélkülözi a valódi kötődést, ezért pillanatnyi csillapítója lehet magányunknak. A valódi, törődő kapcsolat árnyékaként csak használjuk a másikat, példáját adva a részleges kötődésnek.
Csak azokra a tulajdonságokra koncentrálunk a másikban, melyek a szexualitáshoz köthetők,
így magunkat sem kell felfednünk.
Ez a merev és kizárólagos szexuális magatartás elkerülhetetlenül önmegvetéshez és egzisztenciális bűntudathoz vezet, ugyanakkor utalhat mélyebb pszichopatológiára is.
Az elszigeteltség megélése
Kimutatták, hogy a tizenhat órás bezártságot az tolerálja jobban, aki magasabb önmegvalósítási szinten áll. A kötődésre való képesség és az érett növekedésben elért magasabb szint segít elviselni az elszigeteltséget. Nem meglepő mindezek alapján, hogy a kölcsönös tiszteletben élő családokban való felnövekedés segíti a leválás képességének kialakulását, a szeparációs szorongás elviselését és a felnőttkorral járó magány elviselését. Rendezetlen családokból származó fiatalok kevésbé képesek az elszakadásra.
Az érett, valódi szeretet megélésének és a növekedésre képes, fejlődő kapcsolatok kialakításának fontos feltétele lehet annak belátása, hogy a másokkal való kapcsolódás mérsékli az egzisztenciális elszigeteltséget, de nem vet véget annak. Nemcsak azt lényeges tudni, mit nyerhetünk az intimitás révén,
hanem azt is, mit nem kaphatunk meg másoktól.
A meditációs technikák jó útitársaink lehetnek a magánnyal való szorongásszegény szembesüléshez. Fromm így látja: „paradox módon az egyedül lenni tudás a szeretni tudás feltétele”.
A szerző Borbély Lilla iskolapszichológus, a Lisznyai Pszicho-Műhely tagja.
