Szomorú vasárnap – a vasárnapi neurózis jelensége

Munka közben sokszor alig várjuk a hétvégét. Gondosan eltervezzük a semmittevést, télen gőzölgő teákat vizionálunk és puha takarókat, nyáron fröccsöt és színes lampionokat. Aztán belülről sokszor másképp fest a vasárnap: bekígyózik a jól ismert tompa fejfájás, a céltalan pizsamában lófrálás és a negatív gondolatok. Miért van erre nagyobb esély vasárnap, mint szerdán? Vajon ugyanolyan valószínűséggel jelentkezik nyáron, mint télen? Cikkünkben nyomába eredünk a vasárnapi neurózisnak.

Az ősz idén is páros lábbal érkezett. Ilyenkor kinézve az ablakon sokakba belehasít az élet céltalansága. Meggyőződéssel utáljuk a hétfőt, viszont vasárnap sincs kedvünk semmihez. Biztosan sokak számára ismerős a vasárnapok színtelensége. Nem egyedi dologról van szó. A jelenség a pszichológiában a vasárnapi neurózis nevet viseli, és olyannyira létező dologról van szó, hogy statisztikailag is kimutatható.

Kedélyállapotunk általában véve mutat némi időszakos, egyben ismétlődő változást.

Ez nem is olyan meglepő, ha az évszakok különbözőségére gondolunk. Akár a napfényes órák számára, akár az időjárás egyéb jellemzőire, mind-mind olyan tényező, ami hatással van a hangulatunkra.

Klasszikus pszichológiai szerzőktől hallhatjuk először a vasárnapi neurózis fogalmát. Elsőként egy magyar pszichoanalitikus, Ferenczi Sándor, a korai pszichoanalízis magyarországi képviselője írja le egyik művében, hogy az ünnepi és évfordulós hatásokhoz hasonlóan a vasárnapok is komoly befolyással vannak a lelkiállapotunkra. Ő saját kliensei körében fedezte fel, hogy attól függetlenül is bekövetkezik a hangulatingadozás és a neurotikus tünetek, hogy a hétvégék a fizikai tényezők – mint étkezés vagy alvás – mentén is különböznek a hétköznapoktól.

Tehát bár a kiadós vasárnapi ebéd vagy a délig alvás nem könnyíti meg a helyzetet, önmagában egyik sem okolható a kedvetlenségért, a fejfájásért vagy a negatív gondolatokért.

Egy másik jól ismert szerző, Frankl is megemlíti a vasárnapi neurózist. Ő a kontrasztot emeli ki a mozgalmas hétköznapok és az üres hétvégék között. 

Egyfajta egzisztenciális vákuumként festi le, amikor a pörgős munkanapok után vasárnaponként a semmittevésben találjuk magunkat és rádöbbenünk saját kicsinységünkre.

Életünkben nagyon fontos szerepet tölt be a strukturáltság. Biztonságot ad, ha tudjuk a dolgaink egymásutánját és egy eltervezett módon cselekszünk. A vasárnapok többnyire nem biztosítják a spontaneitás örömeit sem, csupán az ürességet és a szervezetlenséget érezzük. Frankl, aki az életigenlésre egy egész terápiás módszert is kidolgozott, azt írja, hogy ilyenkor, vasárnaponként mutatkozhat meg az a negatív szemlélet és a lét értelmetlenségének érzése, amit hétköznapi tevékenységeinkkel elfedünk.

Nem csak a hetek múlása van ránk ilyen hatással. Maenning és munkatársai, a hamburgi egyetem pszichológusai egy nagyszabású boldogságkutatás kereteiben vizsgálták, hogy milyen időszaki változások vannak a szubjektív jóllétünkben. Jól tudjuk, hogy mindig rá lehet fogni valamire a rosszkedvet: „Tavaszi fáradtság, nyári punnyadás, őszi levertség, téli álom”.

A hamburgi kutatók jellemző mintázatokat találtak hangulatunk ingadozására mind heti, havi, mind éves szinten. De vajon érvényes ez mindenkire? A fenti kutatás német dolgozók körében zajlott és a fő kérdés az volt, hogy ezeket a változásokat befolyásolja-e a nem vagy a társadalmi státusz. Azt találták, hogy például a

vasárnapi neurózis sokkal jellemzőbb közepesen iskolázott férfiaknál és a magasan iskolázottaknál nemtől függetlenül, akiknek ez már akár a teljes hétvégéjükre kiterjedhet.

Az alacsonyabb szocio-ökonómiai státusszal rendelkezők sokkal érzékenyebbek a hónapok váltakozására, ennek lehet némi köze a havi bérezéshez, illetve a hó végi nélkülözéshez. A kutatás többek között arra is rávilágított, hogy az élettel való elégedettségünk éves körforgása nem olyan egyszerű, hogy nyáron boldogabbak vagyunk, mint télen, viszont annál többről van szó, hogy csak az egyéni preferenciától, azaz a „kedvenc évszaktól” függene.

Kifejezetten magyar mintán is vizsgálták a hét körforgásának hatásait. Előző kutatási eredményekkel ellentétben itt egy új, érdekes eredményt is találtak. A magyarokra inkább jellemző az úgynevezett „happy weekend”, ami azt takarja, hogy az általános élettel való elégedettségünk nem csökken jelentősen a hétvégéken. Cserébe a hetünk legrosszabb napja ebből a szempontból a csütörtök.

Aki a fenti sorokat nem újdonságként és érdekességként olvassa, hanem valamelyest magára ismer, joggal teheti fel a kérdést: „Oké, de mit lehet ezzel kezdeni?” Ezzel meg is tette az első és legfontosabb lépést: a tudatosítást. A tudatosság nagy segítségünkre lehet a hétvégi rosszkedv legyőzésében, ugyanis ha kicsit előre gondolkodva indulunk neki a hétvégének, nehezebben talál meg minket a vasárnapi letargia.

Ne tervezzünk túl sokat! Ha egy pihenőnapra túl sok programot iktatunk be, akkor vagy a pihenésünk marad el vagy a csalódás hatalmasodik el rajtunk, mikor nem teljesülnek az elképzeléseink. Inkább apróbb, de konkrét mozzanatokat tervezzünk a hétvégékre, a vasárnapokra. Ezeket könnyebben be tudjuk tartani és a pihenésre is marad időnk. A lényeg, hogy a vasárnap kínzó strukturálatlanságát ki tudjuk küszöbölni.