Szülőként a gyermek terápiájában - mit tehetek érte?

Eljutni arra a pontra, hogy egy szülő segítséget kérjen gyermeke számára – nem könnyű feladat. Gyakran azzal is nehéz szembesülnünk, ha mi magunk akadtunk el valamiben, az pedig pláne nehéz feladat, ha gyermekünkről van szó. Hogyan járulhatunk hozzá gyermekünk gyógyulásához, hogyan könnyíthetjük meg a terápiás folyamatot? Cikkünkből kiderül.

Sokféle előtörténete lehet annak, miért fordul a szülő szakemberhez. Érkezhet panasz a tanároktól, vagy óvónőktől, más gyermekek szüleitől, vagy éppen az otthoni mindennapok jelenthetnek végeláthatatlan küzdelmet. Valószínűleg több forgatókönyv játszódik le az anya vagy az apa fejében egy ilyen helyzetben, tele lehet aggodalmakkal vagy éppen felháborodással, dühvel.

A rohanó mindennapokban már magát a tényt is nehéz lehet felismerni, hogy jelen van valamilyen probléma. A szülő is ember, a rengeteg teendő közepette előfordulhat, hogy észrevétlen marad számára egy olyan pont a fejlődő csemete életében, mely nagy jelentőséggel bír. Emiatt nem szabad hibáztatnunk vagy ostoroznunk magunkat. Fél siker, amikor már a kezünkben a telefon és néhány gombnyomásnyira állunk attól, hogy tárcsázzuk a terapeuta számát! Ez azonban csak a folyamat küszöbe, a valódi munka ezután kezdődik. 

Hogy is kell ezt elképzelni?

Rengeteg előzetes elképzelés, vagy elvárás élhet a szülőben a terapeutával kapcsolatosan. Előfordulhat, hogy már korábban volt tapasztalata pszichológussal esetleg barátai, ismerősei meséltek neki élményeikről.

Bármilyen nehéz szívvel érkezik a gondviselő a szakemberhez, a lényeg, hogy tudjon nyitott maradni, és a fejében élő feltételezésektől képes legyen elrugaszkodni.  

Az első találkozáskor általában a terapeuta csak a szülővel beszélget. Igyekszik minél pontosabban feltérképezni a gyermek tüneteit, azt, hogy az adott viselkedés milyen helyzetekben van jelen. Fontos, hogy körbejárja azt is, hogy milyen az anya viszonyulása a problémához, illetve hogyan befolyásolja a családi életet a pillanatnyilag fennálló működés.

A legtöbb esetben ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy a nehézségek hátterében esetleg szervi, organikus zavar áll fenn. Tehát „csak” pszichés vagy fizikai okok vannak jelen a háttérben. A terapeuta jelezheti, hogy javasolná néhány vizsgálat elvégzését mindezen okokból kifolyólag.  

Az organikus okok feltárása azért is nagyon fontos, mert nem mindegy, hogy csak a tünet, vagy az ok is kezelésre kerül.

Egy gyermeket, akinek neurológiai problémái is vannak, teljesen máshogy kell kezelni, mint azt, aki depressziós. Azonban a tünetek, következmények lehetnek hasonlók, így fontos különbséget tenni. 

Hol a szülő szerepe a folyamatban?

Természetes, hogy felmerül bennünk kétség a terapeutával és a terápiával szemben, viszont nagyon fontos elgondolkozni azon, hogy a gyermek létrejövő problémái a szülőn, azaz rajtunk is múlnak.

A mi gondjaink, elakadásaink megjelenhetnek közvetve a gyermek lelkében is.

Saját elfojtásaink nyomán kifejeződő gyermeki agresszió lehet például a szelepe azoknak a feszültségeknek, melyek a családon belül ragadva nem kerülnek levezetésre.

A gyermekpszichológus, terapeuta nem csupán a gyermekkel dolgozik. Figyelembe veszi az egész családot, az egész rendszert. Ha valóban elszántuk magunkat arra, hogy javítsunk a dolgokon és segítsünk a gyermekünknek, akkor a legtöbb, amit tehetünk, hogy információkat szolgáltatunk a szakember számára.

Hogyan vannak jelen a mindennapokban a szülők, testvérek, rokonok, nagyszülők? Ki mit gondol és mit tesz hozzá a közös működéshez? A belső családi interakciók sorozata mind befolyásolják a benne élők viselkedéseit, érzéseit, és ezáltal a problémával küzdő gyermeket is. Ő is a  rendszer része, és vele együtt változik, fejlődik. Gondjainak, elakadásainak kialakulása okkal történik, és az egész családi egységet érintik.

A szülő lelkében végbemenő folyamatok

Érdemes magunkba néznünk, és megvizsgálnunk azt is, hogy bennünk milyen érzések, és vajon miért pont azok az érzések jelennek meg a gyermek terápiája során. Amikor visszajelzéseket kapunk a gyermekünkről, az hogyan érint minket, és miért érint úgy, ahogy? Ez a folyamat számos olyan lelki tényezőt feltárhat a szülőben, amire eddig nem volt alkalma rátekinteni, legyen szó rég elfeledett traumákról, vagy berögződött rossz működési módokról. Mindez teljesen természetes, megélhető, és rendben is van. Azáltal kerül feloldásra, ha a szülő ezt képes átengedni magán, és beleengedni a gyermekét is a terápiás munkába.

Amennyiben szülőként úgy érezzük, hogy olyan fajsúlyos problémák kerültek felszínre, mellyel nehéz megküzdenünk,

kérhetünk egyéni terápiát mi magunk is, akár a gyermek terápiájával párhuzamosan.

A bennünk létrejövő fejlődés és elakadásaink feloldása változásokat fog hozni a családon belüli működésben, a kommunikációban és a kapcsolatokban is. Ahogy mi változunk, gyermekünk is változni fog.

A gyermek problémájának természetét, életkorát stb. tekintve rengeteg kezelési módszer létezik. Kérhetjük a terapeutát, hogy meséljen nekünk bővebben a javasolt terápiás eljárásokról és arról, hogy miért pont az adott utat javasolja. Az interneten ellenben, ha nem hiteles, szakmai oldalakon keresgélünk, könnyen bukkanhatunk fals információkra, melyek tévútra vihetnek minket.

Mindennapi szorongásaink

Ahogy említettük, számos bonyolult lelki folyamat, aggodalom és félelem merülhet fel a szülőben a gyermek terápiája kapcsán. Mik a leggyakoribb szorongató gondolatok?

• A terapeuta „ellopja” a gyermekemet!

Megjelenhet egy bizonyos tudattalan félelem azzal kapcsolatban, hogy egy másik felnőtthöz közel kerül a gyermek, szeretettel és lojalitással fordul hozzá, és a szülő szerepe, fontossága csökken. Fontos tudatosítani ilyenkor, hogy a terapeuta nem akar a gyermek „új szülője" lenni, és a mi helyünket senki sem veheti át. 

• Bűntudat vagy szégyen

A szülőben megjelenhet tudattalan bűntudat azzal kapcsolatosan, hogy a gyermekével baj van. „Nem vagyok jó szülő!”, „Mindenről én tehetek!” „Az anyám is így nevelt engem, hiába nem akartam, de végül pont ugyanezt csinálom a gyerekemmel!” és hasonló negatív mondatok fogalmazódhatnak meg bennünk ennek kapcsán. A felmerülő szégyen táplálkozhat abból a gondolatból, hogy úgy érezzük, kudarcot vallottunk szülőként. 

• Meg lesz bélyegezve a gyermekem?

Mi lesz, ha kitudódik, hogy a gyermekem terápiára jár, és emiatt csúfolni kezdik? Mi lesz, ha kiközösítik a kortársai?

• Szorongás az érzelmektől

Felmerülhet egy olyan félelem is a szülőben, mely arra vonatkozik, hogy fél attól, hogy a terápia megterhelő lesz a gyermek számára. Ez a félelem vajon tényleg a gyermekünkről szól?

• Nem fér bele az életünkbe!

Manapság a rengeteg teendő, a gyermek számára pedig az óvodán, iskolán kívüli elfoglaltságok megnehezíthetik a terápiás foglalkozások beépítését a hétköznapokba. Tényleg arról van szó, hogy nincs rá idő, vagy valami más áll a sok kifogás hátterében?

• Mégis meddig tart a kezelés?

A legtöbb esetben a terapeuta sem tudja megmondani, hogy meddig fog tartani a kezelés. Számos belső tényező és a szülő hozzáállása is befolyásolja, hogy meddig tart a terápia, ezért a legtöbb esetben előre nem meghatározható. Nem érdemes türelmetlenkednünk, vagy siettetnünk a folyamatot, mert ezáltal mi magunk lehetünk a legnagyobb ellensége a fejlődésnek.

Kiemelnénk, hogy mindezen félelmek teljesen rendben vannak, és általánosnak mondhatóak. A tapasztalat azt mutatja, hogy sokkal többen aggódnak a felsorolt okokból kifolyólag, mint elsőre gondolnánk. Természetes, hogy megjelennünk bennünk hasonló aggályok. Amit kezdhetünk velük, hogy kimondjuk, beismerjük, aztán átgondoljuk magunkban, hogy vajon tényleg az adott helyzetről szól-e mindez. 

Összegezve: A gyermek terápiája nem a mi szülői kudarcunkról árulkodik.

Felismerni, beismerni, hogy probléma van és segítséget kérni erő, és nem gyengeség. Vannak olyan helyzetek az életünkben, amikor szakemberre van szükség ahhoz, hogy elnavigáljunk bizonyos problémák felett. Úgy, ahogy a fogainkat is csak fogorvos tudja szépen betömni, a családi kapcsolataink és problémáink megoldásához is szükségünk lehet egy hozzáértőre.

Legyünk transzparensek a gyermekünkkkel és a családtagjainkkal!

Merjünk megosztani információkat a terapeutával és ha kell, mi magunk is járjunk önismereti foglalkozásra. Amit fontos tudatosítanunk magunkban, hogy szülőként mi magunk vagyunk a legközelebb a gyermekünkhöz. Szülői hozzáértésünk és kompetenciánk egyedi, és csak a miénk, ezért is fontos, hogy a szakértő munkáját segítsük a birtokunkban lévő tapasztalattal és információkkal.

Működésünk gyermekünkkel komplementerszerű. A gyermek-szülő szerep egymásra utalt és egymást kiegészítő. Ezért is van az, hogy ha mi magunk változunk, a gyermekünkkel való kapcsolatunk és ennek mentén a gyermekünk is változik.

Fontos tudatában lennünk annak, hogy bármi, amit mi értelmezünk a gyermekünk viselkedésével kapcsolatosan, az a saját szubjektív „szűrőnk” megéléseink, tapasztalataink mentén történik, és nem feltétlen jelenti az abszolút igazságot a gyermekkel kapcsolatban. Vajon a projekcióink, kivetüléseink jelennek meg, vagy „valóban” látjuk gyermekünket?