Oláh Petra

Sport szakpszichológus

Időpontfoglalás

bemutatkozás

“Az igazi küzdelem üres csarnokokban, pályákon és uszodákban dől el.”

Szakterületem gyermek- és utánpótlás sportolók sportpszichológiai felkészítése. Úgy szoktam fogalmazni, két munkahelyemen, a sport két oldalán „ülök”, pontosabban mozgok. Pszichológusként a sportolók mentális felkészítésével foglalkozom, sportoktatóként pedig edzőként a fizikai felkészítésben veszek részt.

Munkámban igyekszem a sportoktatói munkát hatékonyan ötvözni a sportpszichológia eszköztárával.

“Egy perc az élet."

Sportban, edzésben és versenyzésben is gyermekkori edzőm mondata a mottóm.

Mindig úgy versenyeztem és tanítottam a sportolókat, hogy abban az egy rövid időintervallumban be tudják mutatni mindazt, amit hetek, hónapok kemény munkája által sajátítottak el. A legnagyobb siker pedig számomra az, ha tényleg az az „egy perc” – akármilyen hosszú is az - az volt az élet

képzései és képesítései

Okleveles pszichológus

Eötvös Lóránd Tudományegyetem

2011-2014.

Okleveles Pszichológus Klinikai- és egészségpszichológiai szakirányon.

Sport szakpszichológus

Testnevelési Egyetem

2017-2019.

German Sport University, Cologne

2019.

A német Sportegyetemen részt vehettem a sportpszichológus képzésen.

University of Porto

2020.

Sportpszichológusként szakmai gyakorlaton vettem részt a portoi egyetem sportszakember képzésén.

szakmai tapasztalat

Szakmai vezető szakmai asszisztense

Országos Egészségfejlesztési Intézet

2013-2014.

TÁMOP 6.1.3.B. – „Népegészségügyi kommunikáció fejlesztése” c. kiemelt projekt.

Iskolapszichológus

Budapest XIX. kerület

2015-2023.

Sport szakpszichológus

Ferencvárosi Sport Iskola

2020-2023.

beszélt nyelvek

érdeklődés

köszönetnyilvánítás

7

köszönetnyilvánítás

Szigorú szakmai felügyelet

Minden pszichológusunk szoros szakmai szupervízió mellett fogadja klienseit. Szakembereink munkáját hétről hétre Magyarország legtapasztaltabb pszichoterapeutái felügyelik és segítik. Ennek köszönhetően, aki mindset pszichológushoz jár, valójában egy magasan képzett szakmai team mellett teszi le a voksát.

A háttérben tehát kliensünk problémájának megoldásán egy egész szakembergárda dolgozik – természetesen mindezt kliensünk anonimitásának megőrzése mellett. Ezáltal a hozzánk fordulóknak minden esetben ellenőrzött szakmai kereteket és magas színvonalat biztosítunk.

Miben segíthetünk?

Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!

Jelentkezz be telefonon!

+36 70 329 8180