Te mekkora géniusz vagy? – A valódi lángelmék öt ismertetőjele

Az igazi, korszakalkotó zseniket inkább a kreativitás, mintsem az intelligencia magas foka jellemzi. Arisztotelész, Bach, Freud, Picasso vagy Einstein ugyan mind felettébb okos emberek lehettek, teljesítményeik elsősorban mégsem észjárásuk gyorsaságából eredtek. Olyan formabontó megoldásokkal rukkoltak elő, amelyek azelőtt nagyon keveseknek juthattak csak eszébe. De vajon mely tulajdonságaik tették valódi zsenivé őket? Egyenesen géniusznak születtek vagy inkább csak azzá lettek?

Ahogyan az intelligencia, úgy a kreativitás definíciója terén sincs ma teljes egyetértés a szakirodalomban. Mégis hogyan lehetne kielégítően megragadni és megfogalmazni azt? A legtöbb pszichológus talán egyetért azzal, hogy a kreativitás lényegében egy olyan mentális folyamat, amely során meglehetősen távoli képzetek összekapcsolása révén hozunk létre merőben újfajta megoldásokat az előttünk álló problémákra. Azt a megállapítást is viszonylagos konszenzus övezi, amely szerint a zsenik kreativitása messze átlagon felüli. Csakhogy akad egy kis probléma:

a „kreativitás” és a „zseni” fogalma még így is nagyon bizonytalan!

Ericcson és munkatársainak 2006-os tanulmánya szerint a kutatók többsége elismeri, hogy a legnagyobb lángelmék mind rendkívül precíz és alapos ismerői saját szakterületüknek. Ők olyan mesterszintű szakértőknek tekinthetőek, akik hihetetlenül kiterjedt és jól szervezett ismeretanyaggal rendelkeznek egy speciális területen – mindig ahhoz teszik hozzá újabb és újabb ötleteiket. Mindezeken túl ugyanakkor számos további pszichológus véli úgy, hogy az igazi géniuszok teljesítménye nem csak a puszta szakértelem következménye. Ők azon az állásponton vannak, hogy a valódi kreativitás bizonyos vonásokat és képességeket is igényel!

Csíkszentmihályi Mihály 1996-ban összegyűjtötte, hogy az addigi kutatási eredmények tekintetében általánosan milyen adottságok jellemzőek az aktuális és a potenciális zsenikre. Ő öt olyan sajátosságot is talált, amellyel a statisztikák szerint az átlagosnál kreatívabb emberek rendelkeznek.

Lássuk hát, melyek ezek!

Független gondolkodás

A legnagyobb alkotók könnyűszerrel képesek ellenállni a konformitás nyomásának és a társadalom konvencionális gondolkodásmódjának. Egyrészt nem tudnak és nem is akarnak „beállni a sorba”, másrészt pedig megvan a kellő bátorságuk is ahhoz, hogy egyedül járják az útjukat. Az efféle embereket éppen ezért sokszor még saját maguk is „magányos farkasokként” jellemzik.

Elmélyült bevonódás

Talán nem meglepő, hogy a valódi zseniket egy konkrét kérdés vagy probléma kapcsán csillapíthatatlan tudásvágy jellemzi. Olyannyira, hogy szinte állandóan csak azokkal a dolgokkal foglalkoznak, amelyekre nem kaptak még kielégítő válaszokat. Nem ritkán még enni, inni és aludni is elfelejtenek, annyira hajtja őket a megértés utáni vágyuk (mondhatni kényszerük). Mindez már csak azért is szerencsés, mert

az igazi mesterművekhez nem egy-két jó ötlet, hanem tengernyi munka szükséges!

Vonzódás a komplexitás iránt

A különösen kreatív személyeket mágnesként vonzzák a többszörösen összetett és kifejezetten bonyolult helyzetek. Azok a témák, amelyek átláthatatlanságukkal inkább elriasztják, mintsem motiválják az egyszerűbb embereket. A valódi lángelmék azért feszegetik szakterületük legvégsőbb kérdéseit, mert nincs annál izgalmasabb kihívás a számukra, mint rendet teremteni a káoszok káoszban.

Igény a dolgok újraértelmezésére

A zsenik talán legszembeötlőbb jellegzetessége, hogy nem a mások által már jól bejáratott utakon igyekeznek megközelíteni a számukra érdekes jelenségeket. Azok ugyanis nemhogy nem kielégítőek, hanem egyenesen unalmasak a körükben. Éppen ezért ők szó szerint imádják darabokra szedni a már létező magyarázatokat, illetve teljesen újradefiniálni a kapott feladatokat.

Vágy az inspiráló kapcsolatokra

A briliáns elmék nemcsak a zavarba ejtő kérdések, hanem a hozzájuk hasonlók társasága után is vágyakoznak. Kreativitásuk ugyanis csak akkor szökkenhet szárba és válhat képessé a kibontakozásra, ha más zsenik veszik őket pártfogásukba. Mindezek miatt nagyon gyakori, hogy az ifjú géniuszokat karrierjük kezdetén egy igazi mester patronálja, aki a fejlődésüket mintegy katalizálja. A tanítványok később aztán egyrészt meghaladják a tanáraikat, másrészt pedig olyan személyek után kutatnak, akik „méltó ellenfelüknek” bizonyulnak. Mindez néha azzal járhat, hogy a lángelmék maguk mögött hagyják családtagjaikat és egykori barátaikat.

Mi a tanulság?

A pszichológusok a zsenialitás kapcsán ma két fontos dologban értenek egyet. Egyrészt abban, hogy a kreativitás igen alapos szaktudást igényel azokon a területeken, amelyeken az érintettek „zsenije” idővel fejlődni és növekedni kezdhet. Másrészt abban, hogy a korszakalkotó észjárás egy sajátos tulajdonságkombinációt is megkíván. Fontos eleme ennek például az önállóság, a kitartás vagy a többértelműség iránti vágy. Sokszor azonban még ez sem elég. A valódi sikerekhez ugyanis elengedhetetlen a szorgalmas munkavégzés képessége. Michelangelo mondta egyszer a következőket: „Ha tudnák az emberek, hogy milyen keményen dolgoztam azért, hogy feljussak a mesteri szintre, egyáltalán nem tűnne olyan csodálatosnak az egész.”