A testmozgás elősegítheti a hosszú távú emlékek kialakulását – olvashatjuk a New York Times cikkében. Egy új, egerekkel végzett neurológiai kutatás azt mutatta ki, hogy a rendszeres mozgás ellensúlyozhatja a stressz és szorongás miatti gyengébb információtanulást és -tárolást, és elősegítheti az idegsejtek közötti kommunikációt.
Emlékeinket a hippocampus, agyunk emlékezetért felelős területének sejtjei tárolják. Ha nem lennének kódolva sejtjeinkbe ezek az emlékek, nem lennénk képesek felidézni a történéseket később, hosszú távon elérhetetlenné válnának az információk – akárcsak Dorynak a Némó nyomában című mesében.
Tapasztalataink reprezentációja azonban igen komplex folyamat: ahhoz, hogy emlékeink hosszú távon is tárolódjanak, számos idegsejtnek kell kapcsolódnia egymással. Ezt, a neuronok közötti kapcsolódást nevezzük szinapszisnak, és ezeken keresztül képes az ingerület egyik sejtről a másikra „utazni”. Emlékeink szempontjából ennek az a jelentősége, hogy minél erősebb a neuronok közötti kapcsolat, annál tartósabbak és erősebbek lesznek emlékképeink.
Már régóta köztudott, hogy a szinapszisok
minősége attól is függ, milyen életet élünk:
az alváshiány, az alkohol, a táplálkozás és egyéb életstílust meghatározó tényezők, legfőképp a stressz gyengíti az idegsejtek közötti üzenetátvitelt, míg a testmozgás például serkenti azt. Sőt arra utaló jelek is vannak, hogy az edzés a hippocampusban lévő szinapszisokra is hatással van, így képes fejleszteni a tanulást és a memóriát.
Edzésterv egereknek
Eddig kevés olyan kutatást csináltak, amiben szorosan követték volna a szinapszisok alakulását testmozgást követően, olyat pedig egyet sem, ami ezzel párhuzamosan a stressz-szintet is vizsgálta – ezáltal kevés, a valós életre reprezentatív eredmény született.
Egy friss tanulmányban számoltak be a kísérletről, melyben egészséges hím egereket vizsgáltak (később nőstény egerekkel is szeretnék elvégezni a kísérletet). Az állatokat két csoportra osztották: az egyik csoport eddigi rutinjával folytatta életét, a másik csoport viszont futni kezdett a ketrecbe helyezett futókeréken. Ezek az egerek napi közel öt kilométert (3 mérföldet) futottak.
Egy hónappal később a nem aktív életmódot folytató egereket három napig stresszes élményeknek tették ki: ez többnyire abból állt, hogy korlátozták őket mozgásukban, ami szorongást keltett bennük. A kutatók ezzel kvázi krónikus stressz állapotát igyekeztek szimulálni, olyasmi élményt, amit mi, emberek hétköznapi életünk során tapasztalunk a rohanós, munkával és elintéznivalókkal teli napjainkon. Mellettük néhány aktív, futó egeret is bezártak és kitették őket a stressznek.
Ezt követően, hogy lássák, történik-e változás az állatok szinapszisait tekintve, a kutatók mindkét fő csoportból kiválasztottak néhány egeret, majd meg kellett tanulniuk egy labirintust (melyben a tanulás és memóriafunkció nagy szerepet játszik), aminek egy rejtett sarkában jutalom várta őket. Végül, a kísérlet vezetői mikroszkóppal megvizsgálták ezeknek az állatoknak a hippocampusban lévő neuronjaik kapcsolódását és hogy milyen típusú üzenetek mentek át rajtuk.
A vizsgálat során rögtön egyértelművé vált, hogy a három napig tartó stressz csökkentette a szinapszisok hatékonyságát az inaktív egereknél. A kontrollcsoporthoz hasonlítva, náluk lényegesen gyengébbek voltak az intracelluláris (sejten belüli) kapcsolatok. Az aktív egerek, akik nem voltak kitéve stressznek, rendelkeztek a legerősebb és „legtevékenyebb” szinapszisokkal, ami miatt feltételezhető, hogy az ő tanulási és emlékezési képességük magasabb, mint bármely másik csoportban lévő rágcsálónak.
Az egyik legérdekesebb eredmény arra mutatott rá, hogy az aktív és stresszt megélt egerek szinapszisai a normál, nem stresszelt kontrollcsoportéhoz hasonlított. Ugyan nem voltak olyan erősek a kapcsolatok, mint a stresszmentes aktív állatoké, de jóval erősebbek voltak, mint a stresszt átélt és inaktív csoporté. Viselkedéses szinten, stressztől függetlenül, az aktív egerek számottevően gyorsabban megtanulták a jutalom helyét a labirintusban, és hetek múlva is jobban emlékeztek rá, mint azok, akik nem futottak nap mint nap a kerékben.
Összességében tehát úgy tűnik,
a mozgás javította az állatok emlékezetét
azáltal, hogy növelte a szinapszisaik számát és hatékonyságát – még amellett a feltétel mellett is, amikor stresszhatás érte őket. Az aktív egerek sejtjeiben olyan változásokat találtak (pl. néhány proteintípus szintjének vagy egyes gének aktivitásának emelkedését), melyek hozzájárulhattak a neuronkapcsolatokban bekövetkezett változásokhoz.
Ezek igencsak friss eredmények, melyek további elmélyedéshez is jó alapot szolgáltatnak, amellett, hogy újabb kérdéseket is felvethetnek: vajon a testmozgás más formái – mint például egy állóképességi edzés vagy akár egy kellemes sétálás – esetében is megjelenhetnek-e a változások.
Természetesen az egerek nem emberek, így szinte lehetetlen megmondani, nálunk is bekövetkeznének-e az említett eredmények, ám ha feltételezzük, hogy igen, a kutatás megállapításai még egy okot adnak arra, miért éri meg fizikailag aktív életet élni.
