1993-ban néhány kutató egy egészen meglepő felfedezéssel állt elő. Rauscher és munkatársai azt állították, hogy kísérleti alanyaiknál Mozart zenéjének hatására egyértelmű IQ-növekedés volt megfigyelhető. A kutatás óriási visszhangot váltott ki: speciális CD-k és weboldalak jelentek meg a semmiből, terhes anyák nyomtak fülhallgatót a hasukhoz, misztikus köd ereszkedett Mozart alakja köré. De vajon jogos volt-e ez a nagy lelkesedés? Vagy megint csak sok hűhó volt semmiért?
„A problémák vonzzák a megoldásokat” – jegyezte meg Chip Heath, amikor kritikusabban is szemügyre vette a Mozart-hatás néven elterjedt jelenség valóságalapját. A Stanford Egyetem professzora arra utalt ezáltal, hogy ha van valamilyen szükségletünk, akkor előbb-utóbb biztosan fogunk találni egy „varázslatos módszert” is arra, hogy sebtében kielégítsük azt. Emberek lévén mindannyiunkat erősen motivál annak vágya, hogy könnyen, gyorsan és olcsón tegyük egyre jobbá magunkat. Ezen igényünk azonban sajnos nagyon hamar képes felülírni józan gondolkodásunkat.
Vajon tényleg van valami különleges Mozart zenéjében, amely képes fokozni az intelligenciahányadosunkat? Ha igen, akkor miért épp Mozart zenéje? Haydn, Schubert, Bach vagy épp Beethoven szerzeményei nem képesek erre? Na és miért épp a klasszikus zene? Más stílus vagy műfaj esetén már nem működik ugyanez? Vajon tényleg a zene a kulcs az intelligenciafejlődéshez, vagy van valami más, eddig észrevétlenül maradt hatás is a háttérben? Akárhogy is, a tudományok világában létezik egy kimondatlan szabály:
ha egy megoldás túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az minden bizonnyal hamis!
Vizsgáljuk csak meg az eredeti eredményeket…
Philip Zimbardo és munkatársai alaposabban is utánajártak annak, hogy Rauscherék 1993-as tanulmányának tényleg akkora volt-e a lángja, mint amekkora a füstje. Azt találták, hogy az eredeti adatok szerint Mozart zenéjének alig tízpercnyi hallgatása valóban nyolc-kilenc pontos IQ-növekedést eredményezett a vizsgálati alanyok körében. Ez eddig rendben is volna, ahogyan az is, hogy a kutatók mind egy elismert egyetem munkatársai voltak, akik empirikus bizonyítékok alapján jutottak a fenti következtetésre. Mindez jelentősen fokozza az eredmények hitelességét és megbízhatóságát. Csakhogy akad néhány bökkenő!
A kísérletben közreműködő emberek mind egyetemisták voltak. Ez a kis apróság már csak azért sem elhanyagolható, mert felmerül a kérdés: a felnőtt diákok csoportjában tapasztalt változások vajon a magzatok és a csecsemők körében is előfordulhatnak-e? Ennek problémáját akkoriban sajnos senki sem vizsgálta meg és ellenőrizte le kielégítően. Okos dolog volt-e tehát mindebből arra következtetni, hogy a gyerekek intellektusát ugyanúgy képes fejleszteni Mozart zenéje, akárcsak az egyetemistákét? Aligha.
Volt azonban az eredeti tanulmánnyal kapcsolatban néhány sokkal súlyosabb félreértés is. Egyrészt az, hogy a kutatók által tapasztalt IQ-növekedés minden esetben csak átmenetinek bizonyult. A szóban forgó javulásnak ugyanis negyed óra múlva híre-hamva sem volt! Másrészt a tudósok valójában nem a globális intelligenciát, hanem annak csak az egyik komponensét: a térbeli-vizuális kompetenciát vizsgálták. Azt hangoztatni tehát, hogy Mozart zenéje hosszú távú és általános intelligenciafejlődést eredményezhet, nos, kifejezetten erős túlzás (mondhatni hazugság) volt. Arról már nem is beszélve, hogy Mozart valójában csak azért volt különleges, mert
más zeneszerzők klasszikus műveit be sem vonták a kutatásba!
Mit mondanak az újabb eredmények?
Rauscherék 1993-as kísérletét a soron következő években több mint húsz kutatócsoport ismételte meg és publikálta tudományos körökben. Mindezek tekintetében Steele és munkatársainak metaanalízise szerint néhányan találtak ugyan bizonyítékot a Mozart-hatásra, többségük azonban egyáltalán nem. Az említett jelenséget mélységeiben vizsgáló kutatók végső soron arra a megállapításra jutottak, hogy az átmeneti intelligenciajavulást valójában nem Mozart zenéje, hanem a vizsgálati alanyok hangulatváltozása okozta!
A résztvevők ugyanis egyszerűen csak jobb kedvre derültek a szóban forgó zeneszerző műve hallatán – valójában ez okozta a teljesítményük fokozódását. Ez az összefüggés ráadásul nemcsak Mozarttól, hanem magától a zenétől is függetlennek bizonyult! Nantais és Schellenberg ugyanis 1999-ben azt találta, hogy egy kellemes történet meghallgatása úgyszintén képes lehet pozitív irányba befolyásolni a hangulatunkat, azon keresztül pedig néhány ponttal növelni az intelligenciahányadosunkat.
Miből áll tehát ez a bizonyos Mozart-hatás a valóságban? Nos, egészen pontosan abból, hogy térbeli-vizuális gondolkodásunkat lényegében bármilyen hangulatfokozó élmény (akár Mozart zenéje is) javítani képes arra az időre, amíg érzelmeink pozitív színezetűek. Ez a megállapítás már nemcsak, hogy alátámasztható, de sokkal jobban illeszkedik a további vizsgálatok eredményeihez. Hozzá kell tennünk azonban, hogy annak idején nem Rauscherék estek túlzásba, amikor szakmai körökben publikálták statisztikai adataikat és személyes meglátásaikat. Eredményeiket valójában a média és a sajtó értelmezte félre és fújta fel egy kissé túlságosan is... Mindez intő jel legyen számunkra a továbbiakban!
Felhasznált szakirodalom: Rauscher, F. H., Shaw, G. L., & Ky, K. N. (1993). Music and spatial task performance. Nature, 365(6447), 611. Steele, K. M., Bass, K. E., & Crook, M. D. (1999). The mystery of the Mozart effect: Failure to replicate. Psychological Science, 10(4), 366-369. Nantais, K. M., & Schellenberg, E. G. (1999). The Mozart effect: An artifact of preference. Psychological Science, 10(4), 370-373. Zimbardo, P. G., McCann, V., & Johnson, R. L. (2017). Pszichológia mindenkinek 1. - Agyműködés - Öröklés - Észlelés - Fejlődés. Libri Kiadó, Budapest.
