Munkahelyi környezetben már sokszor találkozhattunk a mikromenedzselés fogalmával, azonban árnyoldalait leginkább azok ismerik, akiknek a felettesére jellemző ez a vezetői stílust. Mi is az a mikromenedzsment, és mi a baj vele? Honnan tudhatjuk vezetőként, hogy jellemző ránk?  Hogyan változtassunk rajta? Cikkünkből kiderül.

Mikromenedzsmentről abban az esetben beszélünk, amikor a vezető folyamatosan felügyeli a beosztottjai munkavégzését, túlságosan belefolyik az operatív munkába, valamint a legapróbb döntéseket is ő maga hozza meg. Ez a vezetői magatartás általában a személy saját belső bizonytalanságából és a kudarctól való félelméből ered, azonban ezzel súlyos károkat okozhat az adott szervezetnek, melynél dolgozik. A mikromenedzsment hátráltatja a bizalmi légkör kialakulását a munkavállalók és a vezető között, frusztrálja, demoralizálja és demotiválja beosztottakat. Bár rövidtávon pozitív eredményeket is hozhat, hosszabb távon a kreativitás elapad, megemelkedik a stressz és az abból fakadó kiégés veszélye, valamint jelentősen csökken a teljesítmény. Ezen felül azokon a területeken, ahol ez a vezetői magatartás jellemző, nagyobb a fluktuáció, valamint nagyon alacsony az alkalmazotti elköteleződés.

Honnan vegyük észre vezetőként, ha ez igaz ránk?

A mikromenedzserek — akárcsak valamilyen függőségben szenvedők — általában nem veszik észre magukon az árulkodó jeleket, vagy csak nem tudják azokat azonosítani. Az alábbiakban felsorolunk néhány dolgot, ami arra utalhat, hogy túlzott ellenőrzés alatt tartod a csapatodat:

Nehéz számodra a feladatok delegálása, ami abból fakad, hogy úgy érzed, te máshogy, esetleg jobban oldanád meg az adott problémát. Gyakran azt gondolod, a beosztottaid nem végzik jól munkájukat. Abban az esetben, ha mégis átadsz nekik néhány teendőt, pontosan megmondod lépésről lépésre, mit és hogyan csináljanak, ezzel pedig megfosztod őket dolgozói önállóságuktól.

Folyamatosan ellenőrzöd a csapatodban dolgozó kollégáidat. Ha előfordul, hogy naponta akár többször is rákérdezel arra, hogy állnak a rájuk bízott feladattal, akkor te bizony mikromenedzser vagy.

Túlzottan próbálod kontrollálni a be- és kiáramló információkat a részlegeden. Úgy érzed, befolyásolnod kell a környezeted, ezért gyakran arra kéred az alkalmazottaidat, hogy neked is küldjék el kimenő e-mailjeik másolatát. Más területen dolgozó kollégáktól is azt kéred, először téged keressenek fel, ha bármelyik dolgozóddal kapcsolatba kerülnének valamilyen munkahelyi feladat kapcsán.

Nem támogatod az alkalmazottaid ötleteit, tanácsait, valamint ritkán kéred ki szakértő kollégáid véleményét egy-egy projekt megoldásában, mert úgy véled, te jobban értesz hozzá. Ez azonban gyakran azt eredményezi, hogy az igazán tehetséges szakemberek más állás után fognak nézni, akár cégen belül.

Mit tehetsz ez ellen?

Ha az alábbiakban magadra ismertél, akkor sem kell kétségbeesned, ugyanis egy kis odafigyeléssel és néhány apró változtatással

módosíthatod vezetői viselkedésedet hatékonyabb irányba.

Hogyan fejlődj?

Lépj túl önmagadon! Ha észreveszed magadon a mikromenedzselő magatartást, gondolkozz el azon, mi állhat igazából a viselkedésed hátterében, és próbálj meg más megoldást találni rá. Ezen felül mikor elkezdesz azon töprengeni, miért szükséges ennyire kontrollálnod a beosztottaid tevékenységét, inkább jusson eszedbe, milyen károkat okozol vele!

Engedd át! Tanuld meg delegálni a feladataidat! Nézd meg az adott napra összeírt teendőidet, és gondold át mi az, amiben a beosztottaid is tudnak segíteni. Ezután add meg nekik a szükséges instrukciókat,  majd bízd rájuk hogyan oldják meg az elvégzendőket. Ha megadod a kellő szabadságot és bizalmat a munkatársaidnak, az rájuk is motiválóan hat, így valószínűleg nem fognak csalódást okozni.

Azt mond, hogy „mit” ne azt, hogy „hogyan”! Amikor valamilyen munkát bízol az alkalmazottaidra, akkor a lehető legpontosabban fogalmazd meg az elvárásaidat a kimenetellel kapcsolatosan. Ellenben ne mondd meg nekik, hogy hogyan oldják az adott problémát. Bízd rájuk a folyamatot!

Számíts sikerre! A mikromenedzselő viselkedés mögött az elbukástól való félelem áll. Azáltal, hogy minden feladatot lépésről lépésre magad koordinálsz, a neked dolgozó kollégákat az úgynevezett „tanult tehetetlenség” állapotába kergeted. Ez azt jelenti, hogy azt fogják gondolni, képtelenek ellátni a feladataikat a te irányításod és jelenléted nélkül. Ez pedig egy ördögi kör. Annak érdekében, hogy ezt kiküszöböld, biztosítsd számukra a teendők megoldásához szükséges információkat, erőforrásokat, és támogatást, de ne állj folyton az asztaluk fölött!

Természetesen fontos odafigyelni a részletekre, valamint meggyőződni róla, hogy adott feladat időben elkészüljön, de nem szabad túlzásba vinni. Ha mégis megtörténik, a csapat rosszabbul fog teljesíteni, mint korábban.

A mikromenedzsmentnek lehetnek rövid távú előnyei, de

hosszú távon negatív következményei lesznek

mind a csapatodra, a szervezetre, valamint Rád tekintve. Csökken a produktivitásod és a fontos dolgok elvégzésére sem marad időd. Ezen felül sebezhetővé teszed a szervezeted, hiszen a te bevonásod és részvételed nélkül az alkalmazottaid — akik már hozzászoktak a folytonos utasításokhoz — nem fogják tudni ellátni a feladataikat.

***

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE