„Legyek ma képzeletbeli űrhajós, feltaláló, vagy inkább a holnapi bevárásló listát állítsam össze?" Bizonyára sokan éreztük már úgy, nem tudjuk eldönteni mit csináljunk, mihez lenne kedvünk. Noha erős bennünk a tenni akarás iránti motiváció, mégsem vagyunk képesek cselekedni. Mintha bilincsek kötnék kezeinket, és óriás súlyok nyomnák vállainkat, miközben elhatalmasodik rajtunk az unatkozás kellemetlen érzése. A jelenséget nehéz konkrétan megfogni, ami azonban biztos, hogy megelőzéséhez aktív közreműködésünk szükséges. Legyőzhető-e az unalom? Valóban küzdenünk kell ellene? Cikkünkből kiderül!
Unatkozom, tehát vagyok?!
Az unalomról, az unatkozás jelenségéről szóló első feljegyzések egészen a 19. század elejére nyúlnak vissza. Eric Fromm és más gondolkodók is egyetértenek abban, hogy az unatkozás az emberek részéről a fogyasztói társadalom kihívásaira adott válasz. Kialakulásának hátterében az állhat, hogy az embereket az érdeklődésüktől távol álló, számukra idegen munkavégzésre kötelezték. Manapság az unatkozást univerzális emberi jellemzőnek tartjuk.
Az unalom a kielégítetlen arousal miatt kialakuló, erősen kellemetlen állapot. Kielégítetlen állapotunk csökkentése érdekében szeretnénk stimuláló és izgalmas cselekvéseket végrehajtani, de mégsem vagyunk rá képesek. Ennek számos belső, illetve külső oka lehet. A belső okok között gyakran megjelenhet a kreativitás, képzelőerő, motiváció vagy koncentráció hiánya. Külső befolyásoló tényezőként pedig megváltozott környezeti hatásokat említhetünk.
Ahogy képzelt inkompetenciánk tudatosul bennünk, egyre frusztráltabbak leszünk.
Miért unatkozunk és mit tehetünk ellene?
Az unalom a jelentés és cél nélküli élet eredménye – véli Arthur Schopenhauer. A filozófus úgy gondolta, ha az élet eredendően jelentésteli, és önmagában teljes lenne, akkor egyáltalán nem is létezne az unatkozás jelensége. Mai nézeteink szerint az unalom gyakran a kontroll hiánya miatt alakul ki, súlyosbodik vagy mélyül el egészen. Továbbá az unalom ajtót nyit a kellemetlen érzések és vélekedések előtörésének. Távoltartásukra akkor vagyunk képesek, ha aktívan lefoglaljuk gondolatainkat. Ez az alapja a gondolati szinten működésbe lépő védekező mechanizmusainknak. Virginia Woolf sokat mondó szavaival élve:
„mindig találunk valamit, amin görcsölhetünk, csak azért, hogy elnyomjuk az őrjítő csendet”.
Unatkozni annyira kellemetlen érzés, hogy jelentős energiát fordítunk a megelőzésére vagy mértékének csökkentésére. Pontosan e törekvésünket használja ki az eddig sosem látott mértékű növekedést mutató médiaipar. Egyik legfőbb célkitűzése az unalommal töltendő órák kitöltése volt. Ám paradox módon, ezzel csak rontott a helyzeten. A fejlett technológiának köszönhetően mindössze egy kattintásnyira került tőlünk a szórakozás és szórakoztatás szinte minden lehetséges formája. A sok inger miatt érzékeink deszenzitizálódtak, és még több, még erősebb stimulációra van szükségünk ahhoz, hogy elűzzük az unalmunkat.
Minimalizálhatjuk az unalom előfordulását, ha elkerüljük az olyan szituációkat, amelyek felett egyáltalán nem vagy csak kevés kontrollt tudunk gyakorolni. Valójában a legjobb módszer mégis az, ha nem harcolunk ellene, hanem elfogadjuk létezését. Ez egy sokkal könnyebb, ugyanakkor produktívabb módszer. Ahelyett, hogy le akarnánk küzdeni az unalmunkat, egy kicsit helyezkedjünk bele, és próbáljunk meg kihozni belőle valami hasznosat! Tehát ahelyett, hogy kívülről figyeljük az eseményeket, váljunk azok részeseivé, még akkor is, ha ez olykor nagy kihívásnak tűnik.
A jelentésadás lehet az unatkozás egyik ellenszere?
Az unatkozásból ugyanis akár profitálhatunk is! Miközben unatkozunk, rájöhetünk arra, hogy nem a legjobb tudásunk szerint vagy képességeinkhez mérten töltjük az időnket. Kellemetlenül érezzük magunkat, mert tudjuk, aktuális semmittevésünk helyett csinálhatnánk valami hasznosat, élvezeteset is. Így tehát
az unalom a változásra való szükségállapotként is értelmezhető.
Ez végül elvezethet ambiciózus gondolatok megszületéséig, nagyobb kihívások kitalálásáig, új lehetőségek meglátásáig. Ahogy egy buddhista szerzetes javasolta: tegyük minden számunkra unalmasnak tartott cselekvés után a „meditáció” szót! Például: „reptéri várakozás-meditáció" – így azonnal értelmet adhatunk a viselkedésünknek. Belehelyezkedve aktívan elmélyedhetünk gondolatainkban, és elmélkedhetünk nagyra törő célok megfogalmazásán, megvalósításán.
***
A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!
https://www.youtube.com/watch?v=z-htXgkYeeE&t=3s
