A félelemnek pontos külső oka van. A szorongás belülről fakad. Parttalan, nem köthető semmihez. Mindenre kihat és nincs sehol. Beszűkíti a tudatot, az ember úgy érzi, hogy semmiféle befolyással sincs a körülötte lévő világra. Önmagunkba zár. Erre az állapotra reflektálnak a fotósorozat képei.
A szorongás nehezen meghatározható, mivel számtalan formában jelenhet meg. Gyakran a személy közvetlen környezete számára is sokáig észrevétlen maradhat. Ennek talán legfőbb oka, hogy a szorongás, önmagában normális jelenség. Olyannyira
természetes velejárója az emberi létnek,
hogy teljes hiánya a pszichopátia egyik jele lehet. De a fokozott szorongás, ami az élet minden területére kiterjed, szintén kóros. Majdnem minden pszichiátriai kórképben kimutatható.
Bár a hétköznapokban gyakran összekeverjük a félelemmel, pszichológiai értelemben különbséget kell tennünk. Evolúciós szempontból a félelem egy adaptív jelzés, ami menekülésre késztet a testi-lelki épségünket veszélyeztető helyzetekben. Ezzel szemben a szorongásnak
nincs közvetlen kiváltó oka, belülről fakad
és állandósult jellemzőnek tekinthető. Emocionális és testi tünetek is kísérik. Ilyen lehet a szívdobogás, a mellkasi fájdalom, a szédülés, a nyugtalanság vagy az álmatlanság.
A szorongásos zavarok az emberiség leggyakoribb betegségei. Világszerte a népesség legalább huszonöt százaléka él meg valamilyen szorongásos betegséget élete során. Magyarországon a lakosság öt százaléka, vagyis mindegy félmillió ember szorong.
Felhasznált szakirodalom: Atkinson, R., & Atkinson, C. Hilgard et al.(2005). Pszichológia. Budapest: Osiris tankönyvkiadó Kerekes, Zs. (2013). A szorongás, mint adaptív viselkedés. A szorongásérzékenység mérésének tapasztalatai különböző csoportoknál. Ranschburg, J. (1977). Félelem, harag, agresszió. Tankönyvkiadó.
