Vallás és altruizmus – valóban van kapcsolat a kettő között?

Ha vallásról beszélünk, többek között az értékrend is eszünkbe juthat: az önzetlen cselekvés, mások segítése, támogatása a legtöbb vallásban alapértékként jelenik meg. De vajon meghatározza-e a viselkedésünket a vallás: és ha igen, milyen problémák merülhetnek fel ezzel kapcsolatban?

Összefoglaló néven proszociális viselkedésnek nevezzük, amikor elsősorban nem a saját hasznunkra, hanem másokért csinálunk valamit. Átadjuk a helyünket a buszon az időseknek, előreengedünk valakit a sorban, jótékonykodunk, bevásárolunk a szomszédunknak – ezek a cselekvések látszólag semmilyen gyakorlati haszonnal nem járnak számunkra, mégis csináljuk őket. Már óvodáskorban megjelenik a másik vigasztalása, a segítségnyújtás, és az önzetlenség, mint a proszociális viselkedés legalapvetőbb formái. Ezek a cselekvések a vallásban is alapelvként, értékként szerepelnek, mert összetartják a közösséget, és számos pszichológiai előnyük is van. Vannak arról szóló kutatások, hogy a vallásos emberek több proszociális személyiségjegyet mutatnak, ez azonban még nem jelenti azt, hogy a nem vallásosak kevésbé viselkedhetnek empatikusan, morálisan, a közösség érdekeit nézve, másokat maguk elé emelve. Hogy melyik volt előbb, a tyúk (vallás), vagy a tojás (személyiség, viselkedés), arra mindkét oldalról vannak érvek.

„Azoknak az embereknek, akik eleve proszociális személyiségjellemzőkkel bírnak (ebben mind genetikai, mint környezeti faktorok közrejátszanak), a vallás vonzó lehet, mert egy olyan értékrendet képvisel, ami az empátiát, altruizmust és harmóniát emeli ki. A másik oldalról viszont a vallás képes – még tudat alatt is – aktiválni proszociális normákat és viselkedésformákat, és általánosságban véve felerősíti az altruizmusra való hajlamot (mind a vallásos, mind a nem vallásos személyek között). Arra is van bizonyíték, hogy a szentek életében például kiemelt jelentőségű volt a vallás által motivált altruizmus és önfeláldozás.” – írja Saroglou az American Psychological Association valláspszichológiai kiadványában.

Az, hogy a vallásos emberek valóban altruistábbak-e, a történelem során mindig megosztó kérdés volt, hiszen az önfeláldozásról és segítségnyújtásról szóló történetek mellé a vallásos alapú erőszak és kirekesztés történetei is társultak. Ez a kettősség abból a szociálpszichológiai jelenségből adódhat, hogy a vallás egyben egy csoporthoz való tartozást is jelent, ennek minden velejárójával együtt: a csoporton belüli összetartás, egymás segítése és támogatása mellett megjelenik a külső csoporttól való elhatárolódás, sztereotipizálás és leértékelés. Ezt ellensúlyozzák azok a proszociális értékek, amelyeket a legtöbb vallás képvisel:

ezek univerzálisak, mindenkire vonatkoznak, nem csak a csoport tagjaival szemben érvényesek.

Ilyen értékek a rászorulók segítése, egymás támogatása, és kölcsönös bizalom, a másik jóindulatának viszonzása. Ezeknek az értékeknek a kifejezését a vallás intézményes formában is segíti, különböző szervezetek, programok létrehozásával lehetőséget ad a tagoknak a cselekvésre. Azonban a vallások között eltérés van abban, hogy milyen szabályokat követnek, milyen világrendben hisznek, és hogy állnak a külső csoporthoz – ezek csökkenthetik a proszociális cselekvésre való hajlamot. Ennek egy feloldása lehet például a csoport kiterjesztésének átértékelése („mindannyian Isten gyermekei vagyunk”), amely csökkenti a külső csoporttal szembeni előítéleteket, és növeli a toleranciát és segítségnyújtást. 

Egy másik problémás terület a motiváció kérdése: a vallás esetén sokkal inkább fennáll a veszély, hogy valaki azért cselekszik „helyesen”, mert az kívülről elvárt, jutalomhoz vagy büntetéshez kötött. Sokan persze valóban magukévá teszik azt az értékrendet, amelyet a vallásuk képvisel (vagy, ahogy feljebb is láttuk, eleve ilyen a személyiségük), ilyenkor a proszociális viselkedés belső késztetésből jön – ennek azonban nem előfeltétele a vallás, és ugyanígy megjelenhet nem vallásos személyeknél is.

Végül azonban ne felejtsük el azt se, hogy ezek a – vallás által is képviselt – proszociális értékek összhangban vannak a lelki egészséggel. A pszichológia ugyanezekhez az alapértékekhez kanyarodott vissza, amikor a boldogságot és jóllétet kezdte kutatni: azt találták, ha jót teszünk másokkal, boldogabbak vagyunk, jobban érezzük magunkat, és még hosszabb ideig is élünk. A valahova tartozás alapvető emberi szükségletünk, ami összekapcsolódik azzal, hogy miért vagyunk jobban, ha tehetünk másokért. A kutatások szerint azok a célok járnak a legnagyobb boldogságérzéssel és megelégedettséggel, amelyek önmagunkon túlmutatóak, és amelyekkel hozzá tudunk tenni valamit a világhoz, jobbá tudjuk tenni mások életét.